Történetek Novella


Diane

Történetek:

1

Átlag:

Hozzászólások:

Önző szeretet

2013.11.04 17:26 | Diane

Az életben néha vannak dolgok, amikről egy épelméjű ember tudja, hogy rossz és nem szabadna megtennie, mégis megteszi. Általában önzésből, de persze előfordulhat, hogy a kényszer viszi rá. Ezek lehetnek apróbb dolgok, mint a káros szenvedélyek – például a kávé, a cigi, vagy az alkohol; esetleg apró hazugságok, amiket az ember csak úgy mond, hiszen úgy sem lehet komoly következménye. Ám ugyanúgy lehetnek komoly bűncselekmények is ezek, mint a kemény drogok fogyasztása, a rablás, vagy éppen a gyilkosság. Ha pedig utóbbiakra még ösztönzöl is másokat, arra már szavak sincsenek.

Bizonyára mindenki hallotta már azt az oltári nagy klisét, hogy: „Ha szereted, akkor elengeded!” Általában az ilyenek hallatán mindenki a szemeit forgatja, és valami olyasmit motyog, hogy „Ez hülyeség! Ez most tök más.”. Nem, nem tök más. Lehet, hogy a közhelyek baromi sablonosak, és igen, szinte bármit mondhatunk rájuk, de nem véletlenül lettek közhelyek. Azért, mert mindig igazak.

Tudnom kellett volna. Igazán tudnom kellett volna, hogy el kell őt engednem, de túlságosan elvakított a gyönyörűség. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, mikor megismertem. Fiatalok voltunk és szabadok, azt tettük, amihez kedvünk volt. Úgy éreztem, igazán összetartozunk, életemben először úgy hittem, minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Akkoriban még egész normális kis életem volt. Az apámtól örökölt járgányommal róttam a poros országutakat, miközben csak úgy szórtam a pénzt, amit ugyancsak akkoriban megboldogult édesapám hagyott rám. Nem gondolkodtam, csak a pillanatnak éltem, és mindent kipróbáltam, amihez éppen kedvem volt. Pár marihuánás cigarettával indítottam, ám az újabban szerzett haveroknak köszönhetően, egyre több és több kábítószerrel ismerkedtem meg közelebbről is. Amikor pedig apám öröksége szemlátomást megcsappant, feltettem magamnak a kérdést: „Miért is ne köthetném össze a kellemest a hasznossal?” A kapcsolataim megvoltak, és szép lassan, de biztosan díler vált belőlem.

Vele is pont „munkásságom” kapcsán ismerkedtem meg. Épp egy velem egykorú társaságnak szállítottam egy szórakozóhelyre, ahol jelen volt Ő is. Persze nem azzal a társasággal, nem, Ő bizony jó kislány volt. Azonnal beleszerettem, csak egyetlen pillantásába került. Rögtön tudtam, hogy ez a lány kell nekem. Oda is mentem hozzá, és leszólítottam, azonban akadt egy probléma, amivel nem számoltam: a barátja.

- Szia, Colin vagyok – nyújtottam a kezem magabiztosan, mire ő csak rám emelte hatalmas mogyoróbarna szemeit, majd elvigyorodott és egyszerűen kikerült.

 

Értetlenül bámultam utána, majd mikor magamhoz tértem, sikerült még utolérnem, mielőtt végleg elnyelte volna a tömeg. Egyik kezemmel gyengéden átfogtam a derekát, másik kezemmel pedig félresepertem a haját a nyakából és a fülébe duruzsoltam:

- Hé, csak ennyi? Azt reméltem legalább a nevedet megmondod.

 

Kibújt az ölelésemből és újfent kacéran vigyorgott rám.

 

- Blair – felelte hangosan, hogy a hatalmas hangzavarban is megértsem.

Épp szólásra nyitottam volna a szám, de ekkor pillanatok alatt megfordult és még időm se volt felfogni, máris eltűnt a tengernyi táncoló ember közt.

Így zajlott az első találkozásunk, és bármilyen meglepő volt számomra, nem ez volt az utolsó. Még aznap este újra láttam Őt.

Nem is kellett rá sokat várnom. Mikor kiléptem a klubból és épp szálltam volna be a kocsimba, két oldalról hirtelen megragadott egy-egy nagydarab fickó és nem túl barátságosan a földre hajítottak. Fogalmam sem volt kik ők, és mit akarnak, így aztán próbáltam udvarias maradni.

- Hé, fiúk, valami gond van?

- Gond? Azt mondd meg te! – nézett rám a magasabbik, karba tett kezekkel.

- Szerintem abszolúte nincs semmi gond! Úgyhogy csináljunk úgy, mintha ez meg sem történt volna, oké? – mosolyogtam bájosan, felváltva mindkét izomagyúra, majd felálltam és leporoltam magam.

 

Azonban ekkor az alacsonyabbik hirtelen nekem ugrott, és a nyakamnál fogva felemelt a levegőbe. Ijedten kezdtem kapálózni, miközben vadul levegő után kapkodva próbáltam lefejteni mindkét kezemmel a kis tömzsi húsköteg ujjait a nyakamról. Egy idő után azonban be kellett látnom, hogy lehetetlenség, és már épp feladtam volna, mikor megjelent egy harmadik tag, aki halál nyugodtan csak ennyit mondott:

- Engedd el, Tim!

 

A férfi egy szempillantás alatt elengedte a nyakam, én pedig mint egy rongybaba, erőtlenül összecsuklottam. A kezeimet azonnal a nyakamhoz kaptam, és eszeveszettül masszírozni kezdtem, ahol előbb még szorongatták. Szaporán vettem a levegőt.

- Mit akarsz a csajomtól?

- Tessék? – homlokráncolva kaptam fel a fejem, és az újonnan megjelent pasasra bámultam. – Ez valami tévedés lesz, én csak... – végig se tudtam mondani, a magasabbik pincsi akkorát behúzott, hogy újra a porban landoltam, immár vérző orral.

- Hiába tagadod, láttalak odabent Blairrel. Nem tűröm, hogy egy ilyen kis drogos köcsög a csajomhoz érjen.

- Ó, már értem. Szóval Blairről van szó. Nem tudtam, hogy társasága is van. Elég magányosnak tűnt odabent a sarokban. Talán kicsit jobban is odafigyelhetnél a barátnődre, még a végén lecsapják a kezedről.

 

Tudtam, hogy amint ezt kimondtam, a saját síromat ástam meg. De akkor úgy éreztem, hogy megérte. Ma is úgy érzem.

Az elkövetkezendő két percben kaptam az ívet rendesen Blair barátjának gorilláitól. Ott rúgtak, ahol értek, én pedig kezdtem úgy érezni, hogy ott fogok elpusztulni. Ám nem sokkal később megjelent Blair, aki kétségbeesetten sietett a segítségemre.

- Joey, állj már le! – sietett oda a barátjához, majd vadul megragadta a férfi karját, és hisztérikusan ráncigálni kezdte.

 

A Joey-nak nevezett fickó ekkor lökött egyet a lányon, majd morogva odavetette:

- Ne üsd bele a szép kis pofikád, mert még bajod esik!

 

Keserűen néztem a földre taszított lányra, aki csak némán pislogott maga elé. Erőt vettem magamon és dühösen rárontottam az egyik gorillára, ám hiába törtem magam, a másik egy szempillantás alatt leszerelt.

Joey harsányan nevetni kezdett, ám ekkor olyasvalami történt, amin mindannyian ledöbbentünk.

 

- Engedjétek el, vagy szétloccsantom az agyát! – Blair, aki nemrég még merengve ült a földön, ekkor egy pisztolyt szegezett barátja, Joey tarkójához.

 

Magabiztos volt, és határozott. Nyoma sem volt már az előbbi gyengeségének. Ettől, ha lehet még inkább elbűvölt.

 

- Hé-hé, nyugalom, szívecském! – szólt lassan a sarokba szorított fickó, majd megfordulni próbált, hogy a lány szemeibe nézhessen, ám amint egyetlen aprót is moccant, barátnője azonnal kibiztosította a fegyvert.

- Meg ne merj mozdulni! – szólalt meg vészjóslóan a lány. – Utoljára mondom, engedjétek el! – bökött felém.

- Oké, oké – dadogta Joey már-már reszketve, majd ráparancsolt a két haverjára, akik mozdulatlanul szorították hátra a kezem. – Rajta, engedjétek már el!

 

A két gorilla ekkor kelletlenül lökött egyet rajtam, én pedig vigyorogva néztem Blair szemeibe, miközben letöröltem az alvadt vért az orrom környékéről.

A barna szépség ekkor elindult felém – persze gondosan ügyelve rá, hogy Joey és bandája egy pillanatra se maradjon felügyelet nélkül. Megállt szorosan mellettem, és csak ennyit kérdezett:

- Van még egy hely a kocsidban?

Így kezdődött el életem legeslegszebb korszaka. Együtt jártuk a világot. Városról-városra utaztunk, a kocsiban éjszakáztunk, miközben olcsó sört ittunk és gyorséttermi kajákat ettünk, már ha éppen volt rá pénzünk. De Blair így is velem akart lenni. Mindig azt hangoztatta, hogy én vagyok a családja és örökre együtt leszünk. Fiatalok, szerelmesek és bolondok voltunk.

Már a kezdetek kezdetén rászoktattam a drogokra. Mivel én csináltam, így ő is. Tudtam, hogy a szerek nem oldanak meg semmit, de ott és akkor nem számított más, csak a pillanatnyi boldogság. Ahogy a szer végigszáguld a vérünkben, ahogy egyre kábultabb állapotban végül egymáséi leszünk a kocsim hátsó ülésén. Úgy hittük, nincs is ennél szebb dolog az egész világon. Persze mikor pénzszűkében voltunk, folyton mart minket az érzés, sőt, mi több, égetett belülről, jelezve, hogy a szervezetünk újabb adag kokainra vágyik. Hihetetlen, hogy az ember, mire nem képes, csak hogy kielégítse a vágyait. Elég egyetlen elmén kívüli állapot, egyetlen egy rossz döntés, és gyarló életünk máris elindulhat azon a bizonyos lejtőn. Onnantól viszont már nincs megállás.

- Fogalmam sincs, mi a fene lesz – állítottam le a motort, miután leparkoltam egy kihalt országút menti pihenőnél.

- Mire gondolsz? – nézett rám értetlenül szerelmem.

- Ki kell találnom valamit, Blair! James előbb-utóbb meg fog találni minket, ha nem törlesztem a tartozásunkat – ütöttem mérgesen a kormányra.

 

Blair gyengéden megfogta az ökölbeszorított kezem, majd az arcához emelte és egy csókot lehelt rá.

 

- Nyugodj meg kicsim, rendben? Nem vagy egyedül. Jól mondtad! A mi tartozásunk, nem pedig a tiéd! Együtt kitalálunk valamit, oké?

 

Milyen az ideális nő? Szőke? Barna? Magas? Vagy inkább alacsony? Vékony? Telt? Kismellű vagy inkább nagy? Miért asszociál rögtön mindenki a külső tulajdonságokra? Hol maradnak a belső értékek? Az én szerelmem ugyan külsőre is tökéletesnek bizonyult, mégis a legjobban a belső tulajdonságaiért szerettem. Okos, intelligens, kedves, jószívű, humoros, őszinte és nem utolsó sorban hűséges. Mindig mindenben mellettem állt, és ezt soha nem tévesztettem szem elől.

- Hacsak nem rabolunk ki valamit, nem tudom, honnan lesz meg a pénz – szólaltam meg tépelődve.

 

A kocsi hátuljában feküdtünk egymáshoz bújva. Blair ekkor hirtelen felemelte a fejét a mellkasomról és rám nézett.

 

- Hát, tegyük meg!

- Mi?! – nevettem fel. – Blair...

- Komolyan mondom! – vágott a szavamba kétséget nem tűrő hangon.

- Te most azt akarod mondani, hogy raboljunk pénzt? Komolyan benne lennél?

- Igen. Magad mondtad, hogy nincs sok lehetőségünk.

- Ez igaz. De kicsim, ez baromi kockázatos.

- Meg tudjuk oldani – hirtelen a fülemhez hajolt és belesuttogott. – Jók vagyunk együtt!

Mint mondtam, másokat bűncselekményekre ösztönözni, leírhatatlan dolog. Hát én megtettem.

Még másnap délelőtt kiraboltunk egy kisboltot Farmsville-ben. Aztán még egyet Williamson-ban. Végül még egyet Hamel-ben. Úgy tűnt, minden simán megy, nem bántottunk senkit és aránylag egész sok pénzt sikerült bezsebelnünk. Mivel folyton úton voltunk, még csak feltűnőek sem voltunk, így biztos voltam benne, hogy ép bőrrel megúszhatjuk.

A harmadik bolt kirablása után meg sem álltunk egészen Kansas államig. Rivertonban aztán felhívtam az egyik ismerősömet, hogy újabb adag kokaint vehessünk. Az elvonási tünetek már jelentkeztek mindkettőnknél, így elég sürgős volt a dolog.

Újabb kéjes hetek következtek, melyeket ködös emlékek és elmosódott emlékképek követtek. A kokain újra a hatalmába kerített, és észrevétlenül, alattomosan, ismételten a nyomorba taszított minket. A rabolt pénz elfogyott, James pedig még mindig nem kapta meg a jussát.

- Kezeket fel! Bankrablás!

 

Igen. Ekkor követtem el életem egyik legnagyobb baklövését. Kiraboltunk egy bankot.

Ha szeretsz valakit, elengeded. Ha szeretsz valakit, nem kevered bele a piszkos kis játékaidba. Ha szeretsz valakit, úgy igazán... akkor igenis elengeded.

Nem engedtem el. Nem engedhettem el! Mert önző voltam. Mert ő egy darab volt belőlem. A lényem egy része...

- Mindenki fel a kezeket, gyerünk! Ha szót fogadnak, nem esik bántódása senkinek! – kiáltotta Blair fegyverrel a kezében.

 

Csak pár ember tartózkodott a bankban, és a két banki alkalmazott, egy nő és egy férfi.

 

- Gyerünk! Kivéve téged – mutattam az egyik dolgozóra, aki épp megindult volna a túszok felé. – Pakold a pénzt a táskába!

 

A nő reszketve az elé dobott táskáért nyúlt, majd elkezdte beledobálni a pénzkötegeket.

 

- Mindenki a sarokba, és most térdre! – utasította Blair a többieket. – Csak semmi hirtelen mozdulat!

Minden baromi könnyen ment. Az emberek nem hősködtek, a bankban dolgozó másik fickó pedig hűen követte Blair parancsait. Szinte már-már túl könnyen ment.

Amint végzett a nő a pénzpakolással, felkaptam a táskát, majd Blairrel együtt azonnal távoztunk. Beszálltunk az épület előtt parkoló kocsimba és rögvest elhajtottunk. Talán fél perc telhetett bele, máris szirénák hangja törte meg az utca csendjét.

- Colin, a rendőrség! Most mit csináljunk?

- Nyugalom, kicsim! Megoldjuk – feleltem kissé bizonytalanul.

Az agyam zakatolt, a pulzusom az egekbe szökött. Fogalmam sem volt, mit kellene tennünk. Már éppen lefordultam volna egy kis sikátorba, mikor valami hatalmas erővel a kocsi hátuljának ütközött. A visszapillantó tükörbe néztem és rögtön elért a felismerés. Egy szürke Ford jött belénk. James kocsija.

Kezdetét vette az autós üldözés. A fél városon végigszáguldottunk, nyomunkban a régi haverommal és az embereivel. Nem volt elég a rendőrség, még James is megtalált. Ekkor már tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Végső elkeseredésemben egy templom mellett parkoltam le, mikor egy kis előnyt szereztem. Azonnal besiettünk az igencsak sötét épületbe.

- Bújj el valahová – utasítottam Blairt, ahogy becsuktam magunk után a templom hatalmas tölgyfaajtaját.

- Nem, itt maradok veled!

- Azt mondtam, bújj el, most azonnal! – förmedtem rá idegességemben, de ekkor már késő volt.

- Ó, milyen romantikus!

James hangja csak úgy visszhangzott a templom hatalmas falai közt. Bekerítettek minket, esélyünk sem volt elmenekülni.

- James! Beszéljük meg, oké? Itt van nálam a pénz. Ebben a táskában. Még több is, mint amennyivel tartozom – nyújtottam felé a pénzzel teli táskát.

- Igazán nagylelkű vagy Colin! Ez tetszik – vigyorodott el ördögien. – Hozd ide a táskát! – parancsolt rá az egyik fegyveres fickóra, mire az megindult felém.

Mikor megállt előttem, átnyújtottam neki a táskát, majd magam elé rántottam, mint egy pajzsot és elkiáltottam magam:

 

- Blair, a földre!

 

Abban a pillanatban lövések hangja töltötte be az épület minden zugát. Minden olyan gyorsan történt. Két golyót is kapott a pajzsomnak használt fickó, ám végül James emberei holtan estek össze. Abban a másodpercben kintről rendőrautók szirénái hallatszottak, majd ezernyi kocsiajtó csapódása. James cseppet sem félt.

Ellöktem magam elől az élő páncélomat, mire James fegyvert rántott. Csak néztük egymást mereven.

- Miért olyan fontos neked ez a rohadt pénz? – törtem meg a csendet feszülten.

 

James felnevetett, majd a fejét csóválva felelt.

 

- Colin, Colin, Colin... Hát még mindig nem jöttél rá?! Már rég nem a pénzről van itt szó.

 

Még mielőtt reagálhattam volna régi barátom válaszára, az épület előtt várakozó rendőrök ekkor egy megafonnal utasítottak minket a saját megadásunkra. Persze már rég nem érdekeltek a rendőrök.

 

- Akkor mégis miről?

- Szóval fogalmad sincs róla, igaz? – döntötte oldalra a fejét szórakozottan. Nem feleltem, így aztán folytatta: – Mitch  Harrison. Mond neked valamit ez a név?

Mondott. Egy mocskos szemétláda volt, aki megölte az apámat, én pedig bosszút álltam rajta. De hogy ennek mi köze volt James-hez, arról már lövésem se volt.

- Megölted őt, rémlik?

- Mi közöd van neked ehhez?

- Hogy mi?! Hát elmondom! Az, hogy a bátyám volt, te nyomorék! Ideje, hogy most én is bosszút álljak...

- A helyedben nem tenném! – szólalt meg a háta mögül Blair, aki a tarkójához szorította fegyverét.

 

Mint mondtam, Blair tökéletes volt kívül-belül. Nekem pedig megismerkedésünk estélyén nemet kellett volna mondanom, mikor a kocsim üres helyeinek számáról kérdezett.

Az életben néha vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, boldogabb már nem is lehetne. Amikor tudod, hogy majdnem minden elromlott körülötted, de mégis van valami, ami miatt tökéletesen boldognak érzed magad. Számomra ez a valami Blair puszta létezése volt. Ám ezt az érzést egy pillanat tört része alatt átvette a félelem és a rettegés, amint tekintetem a Blair ruháján lévő mozgó piros pontra siklott. Időm se volt felfogni az egészet, Blair immár élettelen teste azonnal a karjaimba omlott.

Blair egy darab volt belőlem. A lényem egy része. Nem engedtem el őt, ő pedig az életét adta. Értem.


Kapcsolódó képek:

Tetszett a történet?
Szavazatok: 1
Átlag:

Ehhez a történethez még nincsenek hozzászólások!

Jelentkezzen be, hogy hozzászólhasson a történethez!

toplista

A legolvasottabb történetek

1.

Alkohol - idézetek

2010.08.25 18:22
Megtekintve: 47047 alkalommal

2.

Mondókák óvodásoknak

2010.01.19 17:12
Megtekintve: 19418 alkalommal

3.

Anyáknapi versek

2010.04.05 12:36
Megtekintve: 17159 alkalommal

4.

Robot

2010.03.22 06:06
Megtekintve: 14956 alkalommal

5.

Zakuszka

2010.01.15 13:04
Megtekintve: 13134 alkalommal

válogatás

Véletlenszerűen kiemelt történetek

1.

Szavaknak súlya

2014.12.24 23:13
Megtekintve: 1051 alkalommal

2.

Nagyböjti műtét (és lelkigyakorlat)

2013.03.19 21:31
Megtekintve: 2280 alkalommal

3.

Rally 02

2010.08.25 15:46
Megtekintve: 6736 alkalommal

4.

Egy különös barátság története

2011.05.01 13:41
Megtekintve: 5148 alkalommal

5.

Munka

2010.03.06 18:21
Megtekintve: 7489 alkalommal

hozzászólások

Legutóbbi hozzászólások

(2015.12.06 09:09)

(2015.09.29 00:22)

(2015.09.27 00:13)

(2015.09.26 23:59)

(2015.09.24 22:18)

(2015.08.09 14:29)

(2015.03.08 11:42)

(2015.02.06 20:41)

(2014.09.09 21:45)

(2014.07.13 15:40)

Képes ajánló