Hogy kinek van igaza, nem tudjuk, és nem is akarjuk megfejteni. Az viszont biztos, hogy a évnek ebben a

szakában bármi megtörténhet. A következő három történet a legjobb bizonyíték erre.

Amikor a remény a legjobb gyógyszer

Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R. Leonard hosszú

évekig dolgozott hivatásosTélapóként.

A bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele,

közöttük egyik évbenegy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta,

hogy végre kettesben lehessen a Télapóval.

Amint beszédbeelegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte,

hogy a fényképen a testvére, Sarah látható,

aki nagyon szeretett volnatalálkozni a Télapóval,

csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik,

így nem tudta elkísérni őket.

A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitől Mark megtudta, 

Sarah súlyos leukémiában szenved, és szinte biztos,

hogy már az ünnepeket sem éri meg. Nem kérnek hát mást, csupán annyit,

hogy látogassa meg őt a kórházban,hogy, ha utoljára is,

 Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval.

Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban,

látva a nagymama szemében a könnyeket és

a kisfiú szomorú arcocskáját, valamint kezében a kis fényképet,kivételt tett.

Még aznap délután felkereste

a kórházat, ahol Sarah feküdt.

A kislányt az ágyában találta, sápadtan és legyengülve.

Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark könnyekkel a szemében,

vidám arckifejezésterőltetve köszöntötte a Télapó jól megszokott köszönésével.

A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben,

majd mielőtt Mark távozottvolna,

megígérte Sarah-nak: megkéri az angyalokat, hogy vigyázzanak rá.

Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról -

egészen a következő év karácsonyáig,

amikor is a bevásárlóközpontban a gyerekek között egyszer csakfeltűnt egy szőke,

erős, vidám kislány,

hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen,

akin nyoma sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie.

Amikor az ünnep fontosabb volt, mint a harcok

A karácsony különös ünnep: alig akad olyan ember,

akinek ne enyhülne meg ilyenkor kicsit a szíve

És ez akkor sincs másként, ha éppen a frontvonal a helyszín,

szemben az ellenséggel, az időpon

pedig 1914. december 24-e, az első világháború ideje.

Az első világháború egyik napról a másikra tört be a nemzetek életébe.

1914 nyarán mégegyetlen német, skót vagy francia sem sejtette,

hogy néhány hónap múlva a fagyos földön fekve,

fegyverekkel a kezekben néznek egymással farkasszemet.

De arra sem számítottak, hogy a karácsony olyan hatással lesz rájuk,

hogy azt örökre az eszébe vési majdaz emberiség.

Hogy mi történt december 24-én a lövészárkokban,

nem tudjuk, csak azt, hogy az egymással

szemben álló felek egyszer csak úgy döntöttek,

legalább karácsony idejére felfüggesztik a harcot.

Az első bátortalan átkiabálások után hamarosan ki is merészkedtek rejtekükből,

majd néhány óra múlva már együttdohányoztak,

társalogtak és cigarettáztak azok a németek,

franciák és skótok, akik egy nappal azelőtt méga másik halálát kívánták.

Bár az alkalmi barátkozásnak igyekeztek véget vetni a vezetők,

a karácsony hangulata egészen magával

ragadta a katonákat. Egyiküknek az is eszébe jutott

hogy karácsonyfát állít a lövészárokban - estére a

frontszakasz teljes vonalát a karácsonyfák tucatjain égő gyertyák jelölték.

Az összefogás dala

1984-ben vetítették a BBC-nek azt az összeállítását, mely az éhínség sújtotta 

Etiópiára hívta fel a figyelmet.

Az ír énekes és zeneszerző, Bob Geldof is látta a műsort, az éhező gyereke

látványa pedig olyan hatással volt rá, hogy ott,

a fotelben ülve azonnal elhatározta,

még akkor tesz valamit az éhínségtől szenvedő országért

 Az elhatározásból napok alatt ügy lett: Midge Ure-rel,

az 1970-es, 1980-as évek legendás skót zeneszerzőjével

azonnal dalírásba fogtak, hogy az abból származó bevétellel

valamiképpen is segíthessenek az éhező Etiópiának.

Azt akkor senki sem gondolta, hogy ezzel világméretű kezdeményezést indítanak el.

Legközelebbi BBC-s szereplésekor Bob már nyíltan beszélt a dalról és a kezdeményezésről.

A dal, az azóta világhírűvé

vált Do they know, it's Christmas? felénekléséhez számos ír és angol művészt is meghívott,

közöttük olyan neves előadókkal,

mint Phil Collins, Sting, George Michael vagy Paul McCartney.

A kislemez, melyen az ominózus dal szerepelt, 1984. december

3-án jelent meg, és már az első héten egymillió példány kelt el belőle.

Öt hétig vezette a slágerlistákat, és összesen három és fél millió példányban fogyott el.

 Bob Geldofnak még azt is sikerült

kiharcolnia, hogy a kislemez után járó ÁFA-t az angol kormány jótékony célokra fordítsa.

De nem csak a zenészek, a média is

támogatta a kezdeményezést: a neves angol rádió, a Radio 1 minden órában lejátszotta a dalt.