Cikk feltöltése

Település:
Budapest, 1. kerület


Mi van a szívedben?


Ami igazán fontos, az a szeretet.

Karácsony táján sokan a szeretet érzésében éljük napjainkat. Kicsit olyan ez, mintha az egész évben elmulasztott mosolyainkat, simogatásainkat, puszijainkat akarnánk pótolni.

Pedig ezt egész évben gyakorolni kellene, nem csak ilyenkor. Tudom, hogy a szeretet, bennünk van folyamatosan, csak elfelejtjük éreztetni a környezetünkkel.

Éppen ezért szeretném, ha elolvasnátok a csodák könyvét, amely megmutatja, hogy milyen módon tudjátok a szeretet fényét sugározni  folyamatosan embertársaitok felé!

/ a szerkesztő /

"AZ EGYETLEN TUDNIVALÓ A SZERETET

Csak egyetlen leckét kell megtanulni. Azt az egyet azonban el lehet mondani sokféleképpen. A sok közül az egyik, amelyet én személy szerint különösen jelentőségteljesnek érzek, A Csodák Könyvéből való, és így hangzik: Csak szeretetre taníts, mert szeretet vagy magad is. Ez a megállapítás jelzi célunkat és az eszközt is, amelynek segítségével elérhetjük. Kimondja, hogy lényegünk a szeretet. Elmondja nekünk, hogyan ismerhetjük föl ezt minden kisebb és nagyobb nehézség ellenére: csak szeretetet adj, csak békére taníts, és saját biztonságod érdekében soha ne folyamodj támadáshoz. Ez az attitudinális gyógyítás legelső, általános alapelve. Életemben sokszor tévesztettem szem elől ezt az igazságot. Mégis biztató, hogy ez az egyszerű igazság újra meg újra felbukkan. 1975 tavaszán világosabbá vált sok minden, amiben akkoriban kezdtem hinni. Ekkor vettem először kezembe A Csodák Könyvét. Korábban is felismertem már néhány „valóságot”, de ezeket a rendkívül kecsegtető tényeket nem rendeztem összefüggő egésszé. Az alább következő néhány mondat összefoglalja mindazt, amit az attitudinális gyógyítás alapelveiből megsejtettem, mielőtt A Csodák Könyvével megismerkedtem volna. Amikor az ember segít valaki máson, nem érez félelmet. A félelem nem idéz elő pozitív változást. Segítő szándékkal félelmet kelteni: hiba. Félelmeinket a gyerekek elől nem tudjuk eltitkolni. Tudatunk tartalma hozzáférhető mindenki, különösen a gyermekek számára; egy bizonyos szinten minden tudat kommunikál az összes többivel. Nem vagyunk testünkbe börtönözve, nem kötnek bennünket a tárgyi valóság korlátai. A tudat, mivel élni akar, befolyásolni tudja a betegség lefolyását. Nem létezik visszafordíthatatlan folyamat. Ha túl sokat foglalkozunk a múlttal, az megzavarja jelenbeli tudatunkat. Minden helyzet, tűnjék bármily kellemetlennek, mindig szolgál tanulsággal. Élményeinket belső céljaink határozzák meg. Nem vagyunk a külvilág tehetetlen áldozatai. A szeretet létezik."

/Forrás:Dr. Gerald G. Jampolsky - A szeretet tanítása/

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »