Cikk feltöltése

Település:
Bács-Kiskun megye, Ágasegyháza


Ibolya


Ibolya gyógyhatásai

Az ibolyát legtöbben gyengéd illata, és színpompás szirmai miatt kedvelik. Több száz változata ismeret, és bár megjelenésük különböző lehet, szinte valamennyi ibolya jótékonyan hat a szervezet működésére. Ezt már az ókorban is felismerték, számos kór ellen alkalmazták, hiszen tavasszal bárki könnyedén beszerezhette. Szárítással tartósították, a növény minden részét felhasználták. A gazdag római polgárok gyakran szórtak ibolya szirmokat a borukba, mivel úgy tartották, megóv a részegségtől és a másnaposságtól. Latin elnevezése, a viola, a görög Io nimfa nevéből eredeztethető. Io-t a szerelmes Zeusz üszővé változtatta, hogy így rejtse el felesége elől. Héra azonban egy bögöllyel kínozta Io-t, ezért Zeusz a szenvedő üsző könnyeit ibolyává változtatta: amikor pedig Io megette a virágokat a bögöly nem csípte tovább. I. Napoleon is rajongott az ibolyáért, száműzetése alatt a Le Caporal La Violetta, azaz Ibolya káplár álnevet használta. Második felesége, Mária Lujza egy Párma melletti kolostorban élő barátokkal készíttette el saját ibolya illatú parfümjét, amelyet kizárólag a császárné számára késztettek. A Habsburg család egy másik tagjának, Erzsébet királynénak –Sissi– a kandírozott ibolya volt a kedvenc édessége, de a növényt számtalan más ételhez hozzáadva –salátákban, fagylaltként, húsok fűszerként– is szívesen fogyasztotta. Hatásos megfázás, asztma, hurut és köhögés ellen, egyes fajtái erős antioxidáns és gyulladásgátló, valamint antimikrobiális (vírus- és baktériumellenes) és gombaölő tulajdonságokkal is rendelkeznek.

Gyógyhatásai

Az ibolya nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, tanninokat és E-vitamint, különösen a Viola yedoensis és a Viola prionantha gazdag antioxidáns, valamint gyulladásgátló antocianinokban. Reumás panaszok és túlzott gyomorsav esetén is segítségünkre lehet, elpusztítja a káros baktériumok, vírusok –hatásos a HIV-vírus ellen– és gombák egy részét.
Hatóanyagainak kombinációja gyógyítja a különféle bőrbetegségeket, elsősorban a pikkelysömört, az ekcémát és a pattanásokat.
Szilikát-tartalma révén enyhíti a bőrgyulladásokat, elősegíti a sebgyógyulást, lágyítja és hidratálja a bőrt, segít eltüntetni, illetve megelőzni a ráncokat. A növényben található tanninok szabályozzák a faggyúmirigyek működését, hatásukra a bőr megtisztul, üdévé és ragyogóvá válik. A tanninok olyan polifenolos vegyületek, amelyek kiemelkedően magas antioxidáns hatással bírnak, segítenek megelőzni a daganatos megbetegedéseket. Az ibolyában található ionone segít A-vitaminná alakítani a béta-karotint, valamint ez a vegyület határozza meg a növény ízét. Az ibolya enyhe víz- és hashajtó, ezért fogyókúrázóknak, vagy méregtelenítő kúrát végzőknek kifejezetten ajánlott. Ösztönzi a máj és a vesék működését, ezáltal felgyorsítja, és hatékonyabbá teszi a szervezetben felgyülemlett méreganyagok kiürülését. A virágok szalicilsavat és illóolajakat is tartalmaznak, levelei bővelkednek glikozidákban, valamint szaponinokban. Az ibolya leveleinek főzete kiváló izzasztó, lázcsillapító és hurutoldó, hatékonyan enyhíti a megfázás és az influenza tüneteit, valamint csökkenti a betegségek kialakulásának kockázatát. Mivel szabályozza a vérnyomást, az ibolya egyes szív-és érrendszeri megbetegedések megelőzésére is alkalmas lehet. Leforrázott virága gyógyír a szemgyulladásra, olaja megszabadítja a csecsemőket a koszmótól.
Kiváló asztma és köhögés elleni szer, megtisztítja a vért, C-vitamin-tartalmának köszönhetően erősíti az immunrendszert. Fertőtlenítő hatása kezeli a túlterhelt, irritált emésztőrendszer miatt jelentkező kellemetlen tüneteket. Az ibolya mindemellett igazi csemege, kandírozva édességként, fagylaltban, főzelékben, teaként és olajként használva, vagy akár húsok ízesítőjeként is megállja a helyét, ráadásul gyógyhatásai többségét feldolgozva is megtartja.

Felhasználása:

  • Asztma
  • Álmatlanság
  • Bőrhidratálás
  • Ekcéma
  • Emésztőrendszeri zavarok
  • Fejfájás
  • Fogyókúra
  • HIV vírus
  • Hurutok
  • Immunerősítés
  • Köhögés
  • Láz
  • Mandulagyulladás
  • Mandula környéki tályog
  • Megfázás
  • Méregtelenítés
  • Pattanások
  • Pikkelysömör
  • Rovarcsípés
  • Sebgyógyítás
  • Stressz
  • Szorulás

Ibolya tea készítése:

  • Egy kisebb edényben felforralunk 2 dl vizet.
  • A bögrénkbe beleteszünk 2 csapott teáskanálnyi ibolyavirágot.
  • Ráöntjük a forró vizet.
  • Lefedjük, és 3 percig ázni hagyjuk.
  • Végül, leszűrjük, és melegen fogyasztjuk.

Az ibolyatea az egyik legjobb természetes gyulladáscsillapító. Köptető, nyákoldó és izzasztó hatása révén a szezonális, légúti betegségek hatékony orvossága. Ha már elkapott a megfázás vagy az influenza, erősen köhögünk, fáj a torkunk és náthásak vagyunk, igyunk naponta két csésze ibolyateát. Enyhe nyugtató, segít elűzni a stresszt, a feszültséget, és az álmatlanságot, erre a célra elég naponta egyszer, az esti órákban fogyasztani. Vízhajtó hatása segítségével megszabadulhatunk a szervezetben felgyülemlett folyadékfeleslegtől, tisztítja a veséket, mérsékli a szervezetben jelen lévő gyulladások tüneteit. Mivel hashajtó tulajdonságokkal rendelkezik, segíti a bélműködést és a toxinok kiürülését fogyó- és tisztító kúrákhoz is ajánlott. Ehhez kúraszerűen kell inni, naponta két pohárral 1-2 héten keresztül.

Rendszeresen fogyasztva csökkentheti a narancsbőrt is.

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »