Cikk feltöltése

Település:
Bács-Kiskun megye, Ágasegyháza


Lósóska


Lósóska gyógyhatásai

lósóska, népies nevein órom, bábilló, vagy bábikó, az egyik legigénytelenebb, vadon is bőven termő gyógynövény: szinte a világ minden tájékán évezredek óta fellelhető valamelyik fajtája. Bár a sóskafélék családjába tartozik, hiányzik belőle a sóska markánsan savanykás íze. Nem véletlen, hogy számos mediterrán országban vadspenótnak is nevezik, mivel elkészítési módja –például saláták alapanyagaként− megegyezik a bébi spenótéval. Egészcélokra a lósóska minden része felhasználható: az amerikai indiánok a lósóska összezúzott leveleit főként sebek, fekélyek, duzzanatok gyógyítására, míg a gyökereit emésztési problémák enyhítésére, főként hashajtóként alkalmazták. A rituálék során is kiemelkedő szerepet kapott a lósóska: az egész növény főzetéből hánytatószert készítettek, így tisztították meg szervezetüket a spirituális megújulás előtt. A középkori Angliában is mágikus erőt tulajdonítottak a lósóskának: más gyógynövényekhez hasonlóan úgy tartották, hogy a levelei segítenek elűzni a boszorkányok rontását. A gyökeréből főzött teát a fogfájás és a gyulladások enyhítésére használták.

Gyógyhatásai

lósóska legfontosabb hatóanyagai az antrakinon-glycosid származékok, amelyek kiváló hashajtó tulajdonságokkal rendelkeznek: jelentősen javítják az emésztési és ürítési folyamatokat, ezzel elősegítik a szervezet alapos salaktalanítását és méregtelenítését, melyet a lósóska emodintartalma is erősít. Az emodin ugyanis elősegíti a megfelelő bélmozgást, valamint növeli a bél nyálkahártya váladéktermelését. Testtisztító hatásához járul hozzá, hogy a lósóskában található glikozid serkenti az epetermelést, ezáltal javulnak a májfunkciók, és a toxinok gyorsabban távoznak a szervezetből. Hatékony májtisztító, valamint enyhíti a menopauza kellemetlen tüneteit. Gyökere vízhajtóként is használható, megszünteti a vízvisszatartási zavarokat, javítja a vesék működését. A lósóskában nagy mennyiségben található rumicin, amely erős antibakteriális –többek között a rendkívül ellenálló Staphylococcus baktériumot is elpusztítja– és fertőtlenítő hatású, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a főzetéből készült borogatás hatékonyan kezeli a különféle bőrgyulladásokat. Csillapítja a csípések, égések tüneteit, hozzájárul a pikkelysömör és az ekcéma gyógyulásához, megakadályozza a nyílt sérülések, tályogok elfertőződését, elhalványítja a zavaró foltokat. Jól használható csaláncsípésre, ehhez elegendő a levelével bedörzsölni az érintett bőrfelületet.
lósóska flavonoidokban, tanninokban és B-vitaminokban is bővelkedik, valamint vasat, magnéziumot, kalciumot, foszfort és cserzőanyagokat. Magas vastartalmának köszönhetően kiváló vérképző, hatékonyan veszi fel a harcot az anémiával szemben. B-vitaminjai fokozzák a szénhidrátok, a fehérjék és a lipidek anyagcseréjét, ezzel elősegítik a szervezet számára létfontosságú energiatermelését. Szintén segíthet az ok nélküli fáradtság, illetve egyes légúti panaszok, a száraz köhögés, az asztma és a hörghurut kezelésében.
lósóska leveleiben oxalátok –az oxálsav sói− is találhatók, ezek túlzott és hosszantartó fogyasztása vesekő kialakulásához vezethet.

Felhasználása:

  • Asztma
  • Bakteriális fertőzések
  • Belső testtisztítás
  • Bőrsérülések, sebek
  • Csaláncsípés
  • Ekcéma
  • Emésztési panaszok
  • Fáradtság
  • Fertőtlenítés
  • Fogyókúra
  • Hörghurut
  • Májtisztítás
  • Menopauza
  • Méregtelenítés
  • Pattanások
  • Pikkelysömör
  • Renyhe bélmozgás
  • Székrekedés
  • Vérszegénység
  • Vízvisszatartás

Lósóska tea készítése:

  • Tegyünk egy bögrébe 1-2 evőkanálnyi lósóskát.
  • Forrázzuk le 2 dl vízzel.
  • 15 perc hagyjuk ázni, majd szűrjük le, és melegen fogyasszuk.

Általános felhasználás esetén ne ízesítsük, naponta két csészével és lehetőleg éhgyomorra fogyasszuk, ezt követően kb. fél óráig ne együnk, mert így tudja jótékony hatásait a legjobban kifejteni.

Fokozza a májfunkciókat, elősegíti az emésztést, ezért kiváló méregtelenítő, melyet enyhe hashajtó hatása is támogat. Vízhajtóként eltávolítja a szervezetből a felgyülemlett, pangó folyadékokat, ezáltal nem csupán a magas vérnyomást csökkenti, hanem fogyókúrázóknak is kifejezetten ajánlott. A lósóska tea a vérszegénység ellen is segítségünkre lehet, csökkenti a gyulladásokat, valamint a gyomor- és ízületi panaszokat.

A lósóska tea legfontosabb tulajdonságai, hogy segít megszüntetni a hasmenést, valamint a bélhurutot és a bélgörcsöket, elpusztítja a tünetek kialakulásához hozzájáruló Escherichia coli baktériumot. Ennek érdekében, naponta három pohárral igyunk a teából egészen addig, amíg a panaszaink fennállnak.

Nagy mennyiségben, vagy hosszú ideig fogyasztva a lósóska tea gyomor- és vesegyulladást okozhat. A vesekövekben szenvedők tartózkodjanak tőle.

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »