Cikk feltöltése

Település:
Bács-Kiskun megye, Ágasegyháza


Káros-e a tablet a gyerekekre?


A mai kisgyerekeknek az érintőképernyő a természetes. Ha egy újságot látnak, elkezdik simogatni, és csodálkoznak, hogy nem működik. De jó hatással van a gyerekek fejlődésére az, hogy táblagépeket használnak?

A táblagépet használók száma megduplázódott az utóbbi néhány évben. Ahogyan arról korábban már írtunk, mind több és egyre fiatalabb gyerek használja ezeket a kütyüket. És igen profinak tűnnek az érintőképernyők nyomogatásában. Kérdéses azonban, hogy nem károsak-e ezek az eszközök a kisgyermekek fejlődésére. Lehet, hogy épp ellenkezőleg, éppen fejlesztően hatnak képességeikre? – Erről a problémáról közölt összeállítást nemrégiben a The Guardian.

Képzeljük el, hogy belépünk egy óvodai szobába, ahol a gyerekek félkörben ülnek, és éppen részt vesznek egy előkészítő, képességfejlesztő foglalkozáson. Körülöttük játékok, a polcokon könyvek, ők azonban nem ezekkel foglalatoskodnak, hanem az ölükben levő készülékeket nyomogatják. A jelenet valódi, egy nagy-britanniai óvodában játszódik le. Az intézmény az elsők között volt azok közül az óvodák közül, amelyek iPadeket vettek a kisgyerekeknek nem sokkal azután, hogy az Apple 2010 áprilisában piacra dobta az új kütyüt. A gyerekeket teljesen leköti az interaktív felolvasás, amelynek a főszereplője elsősorban a pedagógus, másodsorban a gyerekek ölében levő mobileszköz.

Ez a példa egyre kevésbé egyedülálló: a megjelenésük óta mind népszerűbbek a tabletek az iskola előtti és a kisiskolai képességfejlesztésben. Felmérésekből az is kiderült, hogy egyre több szülő vesz kisgyermekének otthoni használatra is ilyen mobileszközt, ugyanis a kisgyermek nagy eséllyel előbb-utóbb „lenyúlja” szülei tabletjét. A tablettulajdonosok száma 2012 óta több mint kétszeresére nőtt: 20 százalékról 51 százalékra; és ha egy háztartásba tablet kerül, azt jó eséllyel a gyerekek is használják. És persze a táblagépek továbbra is igen kapósak; a közeli jövőben tovább fog nőni azon háztartások száma, ahol van tablet.

Fölvetődik a kérdés, hogy jó hatással van-e mindez a gyerekekre. A kütyüket nyomogató babák látványa nem csak furcsának, de baljóslatúnak is tűnhet sokak szemében. Annál is inkább, mivel tele van internet bizarr videókkal, amelyeken kisgyerekek simogatják az újságok címlapját, mintha egy érintőképernyőt kezelnének. Számukra egy újság lapja egy olyan képernyő, ami nem működik... Szintén elgondolkodtató az az eset, amely szerint megvan Nagy-Britannia első iPad-függő kisgyereke is. Mind több szülő viccel azzal, hogy gyermeke első szava nem a mama vagy a papa, hanem az iPad. Ugyanakkor a pszichológusok, pszichiáterek óva intik a szülőket a mobileszközök használatával kapcsolatban. Kinek van igaza: annak a szülőnek, aki még a mobilját sem veszi fel a gyereke előtt, vagy annak a szülőnek, aki iPad-et vásárol 1 éves gyermekének? Meg védjük-e gyermekeinket a mobileszközök ismeretlen káros hatásaitól vagy épp ellenkezőleg: megakadályozzuk őket a fejlődésben?

Többek között ezeknek a kérdéseknek a tudományos vizsgálatára jött létre az ausztráliai Melbourne-ben a Jordy Kaufman vezette BabyLab, amely Ausztrália első, gyerekeket vizsgáló kognitív idegtudományi laboratóriuma. Kaufman akkor határozta el, hogy létrehozza a kutatóintézetet, amikor látta 5 éves fiát az iPod Touch-csal játszani. „Annyira jó érzéke volt hozzá, hogy azt gondoltam, itt most valami fontos változás zajlik le, aminek jó lenne tudni a hatását a tanulásra, a figyelemre, az emlékezetre és a szociális fejlődésre nézve” – mondja a kutató.

Kaufman szerint nem érdemes ugyanazokat a rémeket látni, mint a gyerekek tévénézése esetében. „Amikor kutatók, pszichológusok, gyerekorvosok a képernyők előtt töltött idő káros hatásaira figyelmeztetnek, akkor az összes képernyő előtt töltött időre gondolnak, amelyben benne van természetesen a tévé is. Valójában a kutatások nagy része a televíziózásra vonatkozott eddig. Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy a különböző mobilalkalmazások ugyanazokat a veszélyeket rejtik-e.

A kutató nem engedi fiát korlátlanul tabletet használni, ugyanakkor a riogató kritikákkal nem ért egyet. „Az egyik fő kritika, ami a táblagépeket éri, hogy megakadályozzák a kreativitás kibontakozását – szemben a hagyományos játékokkal, például a Legóval. Ezt éppen nem gondolom igaznak: a Lego esetében megvan a pontos leírás, hogy hogyan kell összerakni, csak követni kell az utasításokat. A tablet esetében applikációtól függ, hogy mit tud tenni a gyerek. És vannak kifejezetten fejlesztő játékok is.”

A korai életkorokban, amikor a tárgyak manipulálása még kevésbé megy, elképzelhető, hogy robbanásszerű tanulási motivációt jelenthet a gyerekek számára egy könnyen manipulálható tablet. Ez megadhatja a kezdő lökést a további fejlődéshez. A szakemberek túlnyomó többsége egyébként úgy gondolja, hogy az ellenőrzött és korlátozott tablethasználat semmiképpen sem lehet káros a gyerekekre. A nehézséget az okozza – elsősorban a szülőknek –, hogy ha vannak is veszélyei, ezeket eddig kutatások nem azonosították, ugyanis a gyerekek tablethasználatára vonatkozó kutatások igencsak gyerekcipőben járnak még. „Szinte semmit nem tudunk arról, hogy mi zajlik egy kisgyerek fejében, amikor táblagépet használ” – ismeri be Kaufman. A BabyLab ezzel kapcsolatos első kutatásai idén tavasszal látnak majd napvilágot.

A vizsgálatok azonban nem egyszerűek: ilyen kis gyerekek esetében az agyi felvételek elkészítése igen nehéz, ugyanis állandóan izegnek-mozognak. Az iPadet meg nem lehet betenni a gyerekkel együtt az MRI-scannerbe... Így - mondja Kaufman - a szülőknek addig saját nevelési ösztöneikre kell hallgatniuk, ami a gyerekek iPad-használatának engedélyezését és mértékét illeti...


 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Weblapok webáruháza ajánló

További webáruházi ajánlatok »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »