A göcseji kis települések a 20. századi útépítésekig megőrizték hagyományos szerkezetüket, a házak is az ősi építési módokat és formákat őrizték. Ennek a hagyományos életformának az utolsó emlékeit sikerült átmenteni az utókornak a múzeum megalapításával és továbbfejlesztésével.

A kiállított objektumok

A szabadtéri gyűjteménybe kiválasztott épületeket – épülettípusuknak megfelelő – legrégebbi állapotukban építették vissza, így azok eredeti, építéskori formájukban láthatók, értékelhetők. Például a legtöbb zsúpos tetejű boronaház elbontás előtti eredeti helyén már átépítve, kéményt kapott, a falumúzeumban történt felállításuk alkalmával az egykori formájukban, azaz kémény nélkül, füstös konyhával láthatók. A lakóházakban, a legrégebbi kivételével, a konyha és a kamra mellett szoba is van, az udvarokban pedig istállók, ólak, kutak, további kamrák épültek. A bemutatásból még a hegyi pincék sem maradtak ki, hiszen a 19. század végi filoxéravész előtti időkig (ami kipusztította a szőlők nagy részét) Zala megye jelentős bortermelő vidéknek számított. Az ország egyik legcsapadékosabb területén vagyunk, ott, ahol a sok eső, a sűrű, néhol szinte áthatolhatatlanul buja növényzet, a hatalmas erdőségek nem tették lehetővé a nagybirtokok létrejöttét. Az itt élők kisebb irtásterületeken gazdálkodtak, főként állattenyésztő paraszti életmódot alakítottak ki. A sovány, agyagos földben a növénytermelés csekély mértékű, a mindennapi szükségletet éppen csak kielégítette, ugyanis igen kemény munkával termett meg rajta a búza, az árpa, a zab és a rozs. A rekonstruált faluban az ehhez illeszkedő lakó- és gazdasági épületek mellett a zalai falvak jellegzetes szakrális építményei: különböző típusú haranglábak – sőt egy fatemplom – és útmenti keresztek is láthatók. (az objektumok számozása a vázlat szerint)

Forrás.hu.wikipedia.org