Az igaz barát a szívedben lakozik.

Az igaz barát a szívedben lakozik.


Elég nehéz mosoly mögé rejteni a könnyeket, de nem lehetetlen. Ráadásul vannak olyanok, akik különleges erővel vannak megáldva egy láthatatlan szemüveget viselő emberkék, akik akkor is látják a könnyidet, ha elrejted őket. Ezek a különleges erővel és szemüveggel rendelkező egyének, a barátok.”

 

 „Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.”

„Az életben eljön egy olyan szakasz, mikor nem a szerelem uralkodik a szívünk felett. Ekkor tudjuk csak igazán értékelni a barát szót.”

 

„Egy Igaz barát, aki mindig meghallgat, de nem szól semmit. Mégis hallgatása többet jelent minden szónál.”

 „Az élet viharait csak úgy élheted túl, ha van valaki, aki veled kormányozza a csónakod.”
 „Mint tenger köztük, annyi csak barátoknak a halál: egymásban élnek akkor is.”
 

"Hisz` mind itt kell legyen, ki abban él s szeret, mi mindenütt jelen.
Mennyei tükör, mely színről színre láttat, szabadon egymást s bűntelen.
Ez nyújt barátnak enyhet, legyen bár mulandó mind, a barát s a társ,
köztük a legtisztább kötelék mégis örök, mert halhatatlan."

 

 „A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.”

 

A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.

 

 

 

„A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.”

 

"Egy barát sosem mondja neked, hogy `Na, ugye megmondtam`, még akkor sem, ha ez így van."

 

"Barátom! Te sohasem vársz el tőlem túl sokat. Boldog vagy, ha sikert érek el, de kudarcaim sem változtatnak meg. Megadsz nekem minden segítséget, ami csak tőled telik - de még ennél is fontosabb, hogy itt vagy nekem."

Tetszett a cikk?

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »