Miért vásároltak a mérgezéstől félő uralkodók „unikornisszarvat”?

Mindennapi mérgek
Nem csak a „szarvaknak” tulajdonítottak azonban mágikus erőt, amely megvéd a mérgektől. Egyes uralkodók olyan köveket helyeztek italukba, amelyekre skorpiót véstek, mások drágaköveket, például smaragdot vagy ametisztet alkalmaztak. Megint mások porrá zúzott bezoárban (az emberi vagy állati emésztőrendszerből előkerült kemény, emésztetlen anyagokból összeállt „kövek”) hittek. Egyes uralkodók az úgynevezett „varangykőre” esküdtek, amely a hiedelem szerint a varangyok fejében nőtt. Valójában a „varangykőként” eladott tárgyak legtöbbször a Lepidotes nevű, a mezozoikumban élt őshalak megkövült fogai voltak, amelyek gyakran bukkantak elő folyómedrekben.

A mérgezés ellen számos uralkodó amellett tett hitet, hogy rendszeresen „ellenszert”, avagy teriacát vett be. A teriaca leggyakoribb összetevői közt voltak olyan mindennapi élelmiszerek is, mint a petrezselyem, a sárgarépa, a bors, a szegfűszeg, a bor vagy a méz. Volt, aki ként és fokhagymát szedett, erről mára bebizonyosodott, hogy arzénmérgezés esetén valóban képes a méreg hatástalanítására a vérkeringésben, preventív hatása azonban nincsen. Egyes teriacák tartalmaztak elenyésző mennyiségben valódi mérget, mint például arzént, ezen receptek célja az volt, hogy apránként immunitást építsenek ki a szervezetben a mérgek iránt.

A középkori és kora újkori mérgezésprevencióban talán az a legironikusabb, hogy a korabeli emberek számtalan módon mérgezték magukat a mindennapokban. I. Erzsébet minden bizonnyal tudtán kívül siettette halálát azzal, hogy ólomalapú fehér arcfestéket használt, élete utolsó évében a feljegyzések alapján az ólommérgezés számos jelét mutatta. A kor különféle kozmetikai termékei és gyógykészítményei nagy mennyiségben tartalmaztak higanyt, ólmot, arzént, emberi és állati ürüléket és vizeletet, de akár komplett testrészeket is.

Mindezek mellett ott voltak a középkori és kora újkori higiéniai szokások, amelyek szintén kedveztek számtalan fertőzés kialakulásának szándékos mérgezés nélkül. Sok uralkodó nem fürdött rendszeresen, és az általuk fogyasztott étel minősége sem mindig volt biztosítható. I. Jakab angol király fia és örököse, Henrik walesi herceg 1612-ben, 18 éves korában halt meg tífuszban, amelyet vagy a szennyezett Temzében való úszás, vagy osztrigaevés következtében kapott el. A hűtés hiánya és az egyenetlenül átsült ételek miatt vélhetően igen sok uralkodó hunyt el ételmérgezésben, amelynek számos tünete hasonló az arzénmérgezéséhez.

A tudomány győzelme
Az unikornisszarvak és drágakövek óvó és gyógyító erejébe vetett hit a felvilágosodás korában kezdett kikopni a köztudatból, amikor az empirikus kísérletezés egyre jobban követelménnyé kezdett válni a tudományban. A 17. század végére a varázslást, az alkímiát és az asztrológiát lassacskán elkezdte felváltani a kémia és a többi egzakt tudomány. Ahogy a kísérletek bebizonyították az unikornisszarvak és más tárgyak hatástalanságát, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek is eltűntek.

Érdekesség azonban, hogy egyes régi „ellenszerek” hatását bizonyos esetekben alátámasztja a modern tudomány. A görög Limnosz ás Számosz szigeteiről származó agyag például, amelyet „terra sigillata” („pecsételt föld”) néven ismertek, szilikátrészecskéket tartalmaz, amelyek az arzén és más fémalapú mérgek részecskéit magukhoz vonzzák, és velük együtt távoznak a testből, legalább részben megakadályozva a véráramba való felszívódásukat. A „varangyköveknek” nevezett fosszilis őshalfogak is hatékonyak lehetnek egyes mérgek esetében, mivel az ezekben rejlő kalcium-karbonát semlegesítheti őket. Az „unikornisszarvak” természetesen ma is láthatók különféle gyűjteményekben, azonban leginkább a letűnt korok kuriózumaként.

mult-kor.hu