Gondolatok:

“Eltűnődöm, milyen gyorsan telik az életünk, és mennyire nem figyelünk egymásra! Reggel felkelünk, rohanunk dolgozni, este, ha van még erőnk, második műszakot kezdünk, majd fáradtan hazatérve elvégezzük az otthoni teendőinket.

Leülünk tévét nézni, és elalszunk, olyannyira kifáradunk. Másnap kezdődik elölről! Napok múlnak, hetek, évek rohannak mellettünk. Gyerekeink felnőttek, barátaink elmaradtak, szüleinket ápolgatjuk, ha még élnek!
Gyakran mondogatjuk: nincs időm!

Nem érek rá! Talán majd máskor! És egyszer csak nincs tovább! Döbbenten halljuk, mondjuk egymásnak: "Hallottad,... meghalt! Ekkor átgondoljuk az éltünket, felhívjuk szeretteinket, sírunk!

És néhány nap múlva, megyünk tovább és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk! Rohanás, nincs időm, majd holnap, ....! Mindezek közepette, mérgelődünk, szidunk másokat, irigykedünk, sóhajtozunk ,,jó neki", vagy sajnálkozunk, ,,Ó te szegény". Áskálódunk, azon gondolkodunk, hogy hol tudnánk bosszút állni, hazudunk, bántjuk, sértegetjük egymást!

Gondoljunk azokra, akik még itt vannak közöttünk!

Akik megérdemelnek egy kedves szót, egy mosolyt, odafigyelést, egy szál virágot, vagy csak egy simogatást! Hívjuk fel! Beszélgessünk vele, menjünk és látogassuk meg! Most még tehetjük, de vajon meddig?

Ne késlekedjünk, mert az élet rövid, túl rövid!”

(Ism.)