A hit ereje !
VÉLETLENEK NINCSENEK – A GYERMEKI HIT EREJE
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek, aki most jött Chicagóból és már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mond meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan
- Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
Forrás: poeticexpressions.co.uk
Tetszett a cikk?
SzínesVilága cikk ajánló
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
Egészség, Népi gyógyászat
Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ug ...
Gluténjelző kutya
Nagyvilág, Itthon történt
Mit csinál pontosan az első magyar gluténjelző kutya? Egy 11 éves kislánynak segít.
Vers mindenkinek
Kedvencek, Kedvenc versek
Csak csupa e-vel
Anyu!
Életmód, Élet
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
Mik azok a koronavírusok?
Nagyvilág, Itthon történt
Gyakran Ismételt Kérdések.
Mit kell tudni az újfajta koronavírusról?
Híd a csónakázó tó felett
Utazás, Élmények, beszámolók
Tatabánya Csoni-Tó felett, gyalogos, és kerékpárút vezet át.
Hogyan készüljön a fesztiválszezonra a szülő és hogyan a gyerek?
Életmód, Élet
Ismét itt a jóidő, fesztiválok, szabadtéri rendezvények szezonja, aktuális témát boncolgatunk...
Vajon mi a térség titka?
Nagyvilág, Érdekességek
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy, a cél a turisztikai feladatok ellátásnak hatékon ...
Anyák napja a világ körül
Nagyvilág, Nagyvilágban történt
Az anyák napja az egyik legmeghatóbb ünnepünk, hiszen az előtt az ember előtt tisztelgünk ezen a napon, akinek sz ...
Helyi látnivalók
Zsinagóga: Győr
Győr-Moson-Sopron megye, Győr
Az Újvárosban, a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt (Petőfi tér) található.
Schöller-kastély Csepreg
Vas megye, Csepreg
Klasszicista átépítése 1808-1811 között Hild Vencel nevéhez fűződik.
Széchenyi tér (Pécs)
Baranya megye, Pécs
Széchenyi nevét 1864 óta viseli, előtte a legkülönbözőbb elnevezései voltak
Alföldi Galéria
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Alföldi galéria rövid története
Veszprém város címere
Veszprém megye, Veszprém
Veszprém egészen 1848-ig a püspök (és részben a káptalan) tulajdonában volt, külön címerrel nem túl hosszú ...
Szekszárd
Tolna megye, Szekszárd
Mézes kalács múzeum
Torony nélkül maradt Csonkatemplom
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Debrecen nevezetességei között méltán emlegetik a "Csonkatemplomot" Hísz építése debreceni polgárok adományai ...
Szentháromság-szobor (Zalaegerszeg)
Zala megye, Zalaegerszeg
A zalaegerszegi Szentháromság-szobor a Mindszenty téren áll. Zitterbarth József alkotása. Keletkezési ideje bizon ...
A tél csodája
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Ilyen gyönyörűséget még életedben nem láttál. A tél szépségei.