Az egyes szakaszokra jellemző pszichoszociális krízis az újabb késztetések által lehetővé és szükségessé váló társas viszonyok, kölcsönös ráhatások talaján bontakozik ki. Körülhatárolható az a jellegzetes pszichoszociális erő, amely a krízis kedvező megoldásából fakad. Megnevezhetők az elidegenedésnek és az ahhoz kacsolódó pszichopatológiai kimenetel főbb formáinak a megfelelő szakaszokkal összefüggő változatai, valamint feltárható az a jellegzetes kapcsolat, amely e tényezők és az alapvető társadalmi intézmények között fennáll.

• Összeolvadás • A családtagok túlságosan beavatkoznak egymás dolgaiba, csekély az önállósulási, elkülönülési lehetőségük. A szerepek és a feladatok összemosódnak.
• Túloltalmazás • Fölöslegesen nagy, túlzott gondoskodást tanúsítanak egymás iránt. Ebbe a túlvédelmező cselekvési kedvbe fojtják konfliktusaikat.
• Merevség • Nagyon erős a családban a változás elleni tiltakozás. A külvilággal való kapcsolataik is szegényesek, hiszen onnan sok változást hozó információ érkezik.
• Konfliktuskerülés • Ezek a családok nehezen vagy egyáltalán nem tűrik a feszültséget, a tagok nagy energiabefektetéssel kerülik a konfliktusokat, s ha ez nem sikerül, kétségbeesett, görcsös elfedési kísérletekbe kezdenek.

Biológiai és környezeti tényezők

A biológiai és környezeti tényezők annyira összefonódnak az emberi élet során, hogy nem választhatóak külön. A személyiségfejlődés a biológiai, pszichológiai és környezeti tényezők sokaságának, ezek bonyolult összjátékának, állandó kölcsönhatásának eredménye. S e kölcsönhatások alakulásában a fejlődő személyiség – magzatkorától kezdve – maga is aktívan részt vesz. A környezeti hatások és a már kialakult lelki tevékenységek visszahatnak a biológiai alapokra, és maradandóan befolyásolhatják az idegrendszer fejlődését, biokémiai adottságait. A döntően genetikailag megalapozott, korai vérmérséklet-jellemzők nemcsak a csecsemő élménymódját és viselkedését befolyásolják, hanem az ezekre válaszoló szülői viselkedést is, amely mint környezeti tényező visszahat a gyerek élményeire és a temperamentum alakulására. A fejlődő személy nem pusztán passzív befogadója az őt érő hatásoknak. Válaszadóként és környezeti válaszok kiválasztójaként maga is alakítja az őt ért hatásokat, s így részese saját fejlődésének. Ez nem jelent feltétlenül szándékos részvételt, jelenti viszont, hogy környezeti hatások helyett egyén és környezet kölcsönhatásáról beszélhetünk. E kölcsönhatás befolyásolja a tágabb környezet életét is, amely folyamatosan hatást gyakorol a személyiségre, és egyébként is állandó változásban van.

Genetikai tényezők

A genetikai családvizsgálatok kutatják a személyiségzavarok vagy patológiára hajlamosító személyiségvonások családi halmozódását. Ikerkutatások eredményei igazolják az élethelyzetekhez való alkalmazkodást nehezítő bizonyos személyiségvonások genetikus megalapozottságát, így a félelemre, a visszahúzódásra, az impulzivitásra, az agresszióra, a hisztériás és a kényszeres vonásokra való hajlamot. Ugyanezek a kutatások a környezeti hatások szerepét is igazolják. A családvizsgálatok azt mutatták, hogy egyes családokban gyakoribbak a félelmi zavarok. A szorongásra való hajlamot elsősorban a temperamentum befolyásolja genetikusan. Az ilyen veleszületett hajlam betegséget okozhat, ha bizonyos környezeti hatásokkal, stresszt okozó életeseményekkel vagy helytelen családi életvezetési mintákkal találkozik.

A temperamentumjellemzők szerepe

Társadalmi és környezeti tényezők

A szülők társadalomban elfoglalt helye mind közvetlen, mind közvetett úton hatást gyakorolhat a fejlődő személyiségre. A szülő egzisztenciális biztonságérzete, társadalmi szerepével való elégedettségének mértéke, jövőjével kapcsolatos kilátásai vagy épp kilátástalansága, társadalmi befolyásából adódó, mások feletti fölénytudata vagy kisebbrendűségi érzése olyan társadalmi eredetű hatások, amelyek a szülők személyiségének és közérzetének befolyásán keresztül ültetődnek át a gyerek személyiségébe. A következmények nem maradnak a családon belül. A szülők társadalmi helyzetét és anyagi körülményeit a családon kívül elárulja a gyerek öltözködése, tárgyi ellátottsága és viselkedése. Kitörölhetetlen lelki nyomokat okoz egy gyereknek, ha a sajnálatos szegénység vagy a hivalkodó gazdagság jelei árulkodnak életéről. Az ebből adódó rossz érzéseket felnőttként sem tudja kiheverni. A legdurvább közvetlen és közvetett negatív benyomások áradatát szenvedik el az abszolút szegénységgel és létbizonytalansággal sújtott családokban élő gyerekek, akik sok esetben éheznek, fáznak otthon, és ennek következtében biológiai károsodások is bekövetkeznek. Ők gyakran lakhatásukban és szüleikkel való együtt maradásukban is fenyegetettek. Szüleik nem tudnak kellő energiát, figyelmet, törődést fordítani rájuk, gyakoriak a családi viszályok, s tisztázatlanok számukra a megtörtént események. Nem tetten érhető, de feltételezhető gyakori bántalmazásuk is. Ők azok, akik a tanulásban is lemaradnak.

A változtatás eszközeivel azonban nem a gyereknek, hanem a felnőttnek, a felnőttvilágnak kell rendelkeznie, és nem biztos, hogy a felnőtt világ csak a szülő lehet egy személyben. Ha egy gyerek szenved, kiszolgáltatott, nem nézheti tétlenül a környezete. A rossz egészségi állapot, a gyenge tanulmányi teljesítmény, a kirívó tanulási, magatartási és beilleszkedési zavarok, a későbbi társadalmi beilleszkedés szempontjából sajnálatos előjelek. Az esélyegyenlőség megvalósítása e területen a legégetőbb feladat. Ez olyan feladat, amely mindenkihez, de leginkább a segítő szakmákban dolgozó szakemberekhez szól.

A családon belüli és azon kívüli támogató kapcsolatok hiánya, kudarcélmények

Igen fontos kockázati tényezőkről van szó, de nagyon sok szülő nem vesz tudomást ezekről. A sorozatos szociális és teljesítménybeli óvodai, iskolai kudarcélmények mélyrehatóan befolyásolhatják a személyiség alakulását. Szorongó, depresszív vagy deviáns, antiszociális irányba terelhetik a fejlődést. Csatlakozhatnak ilyen hatások a már meglévő személyiségzavarokhoz vagy a gyerek bármilyen, az óvodai, iskolai környezetben hátrányosnak számító tulajdonságához. Különösen ártalmas a közösség előtti megszégyenülés, a rendszeres csúfolás, a kiközösítés, a szociális elszigeteltség, a teljesítménybeli lemaradás és a társas kapcsolatokban való sikertelenség. Sokat tehet a helyzet javításáért egy figyelmes, az érzelmekkel bánni tudó óvodapedagógus, egy kreatív, nemcsak a teljesítményt figyelő pedagógus, egy mentálisan is segíteni tudó, tapasztalt tanár s nem utolsósorban a gyerekre valóban odafigyelő szülő és egy őszintén együttműködő család. A társas fejlődés kétoldalú folyamat, amelyben a gyerekek egyszerre illeszkednek be a nagyobb társadalmi közösségbe és különülnek el mint egyének. A gyerekben fokozatosan alakul ki az énkép, a saját magáról alkotott kép, amelyben döntő szerepet kap a szűkebb és tágabb környezettől kapott visszajelzés.

Traumatikus élmények

A személyiségzavarok kialakulásában az egyszeri események nem olyan döntőek, mint a tartós, hosszan ismétlődő rossz élmények. A feldolgozatlan/feldolgozhatatlan traumák azonban bizonyítottan személyiségfejlődési zavarokhoz vezetnek. A károsító hatás függ a gyerek életkorától, a személyiség sérülékenységétől, a már meglévő megküzdési stratégiáktól és attól, segít-e valaki a gyereknek a trauma feldolgozásában, meg tudja-e osztani valakivel a traumatikus eseménnyel kapcsolatos emlékeit, érzelmeit, gondolatait, szorongató fantáziáit.

Az élet végességéből eredő szorongás

Ha a felnőttek számára a halál rejtély, nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyerekeknek titokzatos rejtelem. Félelmetes és érthetetlen, fölfoghatatlan és fájdalmas, megrendítő és hihetetlen. Alapjaiban kérdőjelezi meg az élet, a születés értelmét, a szeretetet, a boldogságot, az egymáshoz tartozást, mindent. Alapvető kiindulópont, hogy a gyereket nem szabad kizárnunk a családi élettel elkerülhetetlenül együtt járó örömökből és bánatokból. Ha valaki meghal, és a gyereknek nem mondjuk el, mi történt, ezzel a névtelen szorongás leplét borítjuk az eseményre. A legegyszerűbb segítség a gyereknek a veszteség elviseléséhez, ha lehetővé tesszük, hogy kifejezze érzéseit, félelmeit. Más alkalommal beszélgethetünk vele arról, hogy öregkorunkban együtt sétálunk, utazunk, együtt tevékenykedünk. Segíthetünk úgy is, ha azokat az érzéseket, amelyeket még csak érez, de nem tud összefoglalni, mi magunk mondjuk ki. Elkerülhetetlenül találkozunk – s a fájdalmat mindannyiszor megéljük – a mulandóság miatti szorongással. Újra és újra átéljük, hogy valaminek vége szakad, nincs többé. Minél erősebben ragaszkodunk valamihez, annál nagyobb lesz bennünk a változástól való félelem. Mindannyian találkozunk a végleges dolgok megmásíthatatlansága miatt érzett szorongással. Minél inkább törekszünk a kötetlen szabadságra és egyéni magatartásra, annál jobban kell félnünk a realitás határaitól. Érésünkhöz, kibontakozásunkhoz feltétlenül szükségesek, nem kerülhetjük meg ezeket. Ha mégis megpróbáljuk, sok köznapi szorongással fizetünk kísérletünkért. A szorongásokra való áthárítás nemcsak lebénítja a természetes fejlődést, hanem elvonja energiánkat az élet lényeges feladataitól is.

Szélsőséges családi nevelkedési körülmények és nevelési stílusok

A szélsőséges nevelkedési és nevelési körülmények magukban hordozzák a gyerek személyiség- és magatartászavarának kockázatát. Ilyen a kegyetlen, agresszív vagy a hideg, elhanyagoló nevelés, a széteső család és az antiszociális személyiségzavar kapcsolata. Melyek a leggyakoribb káros nevelési formák? A rejtett vagy nyílt érzelmi elutasítás, a gyerek lekezelése, gúnyolása, becsmérlése, a feltételekhez kötött szeretet, az elérhetetlen, irreális követelmények, a büntető és kiszámíthatatlan nevelői magatartás, a túlvédő és a túlkontrolláló nevelés, a bűntudatkeltő, megszégyenítő nevelés, a gyereket különlegesként kezelő, túlzott csodálattal övező nevelés, és a semmilyen követelményt nem támasztó, elkényeztető, határokat nem nyújtó nevelés. Ártalmas, megnyomorító hatása van annak is, ha a gyerekre életkorát és képességét meghaladó szerepeket, feladatokat ruháznak, mások életéhez tartozó, idegen felelősségeket rónak. Az egészséges fejlődéshez elengedhetetlenek a helyes szülői magatartásminták. A deviáns vagy hiányos alkalmazkodási mintákat nyújtó szülő nem lehet megfelelő modell a gyerek számára. Különösen fontos az azonos nemű szülő modellszerepe, szülő hiányában ezt más, azonos nemű felnőtt családtag is betöltheti. Romboló hatású a szülők tekintélyvesztése, mert ilyenkor a szülő nemcsak befolyását, hanem modellszerepét is elveszíti. A tekintélyvesztés bekövetkezhet a szülő hosszabb ideig tartó betegsége, alkoholizmusa, munkanélkülisége, de a családon belüli pozícióvesztése, hiteltelenné válása következtében is (például a másik fél becsmérlő viselkedése miatt). Lelki bántalmazásnak számít a gyerek által szeretett személy becsmérlése. Valódi célját, a szeretett személy értékének lerombolását semmiképpen nem éri el, mert a biztos érzelmi kötelék olyan erős, hogy a becsmérlés nem ingathatja meg az anya vagy az apa képét a gyerekben. A gyerek saját tapasztalatainak, érzelmeinek hisz. Még olyankor is inkább ragaszkodna az általa kialakított eszményképhez, amikor már valóban ellehetetlenül ez a kép.

Súlyosan megzavarják a gyerek lelki fejlődését, modellkövető és azonosulási lehetőségeit a konfliktusokkal terhelt családi viszonyok. Nem túlzás, hogy a gyerek testi fejlődésében is zavar állhat be. Különösen ártalmas, ha a családtagok a gyereket használják eszköznek, ütközőnek, szövetségesnek, közvetítőnek vagy döntőbírónak a családi viszályok során; vigasznak, vigasztalónak a veszteségek pótlására vagy beszélgetőtársnak a csalódásokról. Előidézheti a személyiség- és magatartászavar kialakulását, a neurotikus vagy deviáns fejlődést a túl merev vagy épp önzésre, aszociális viselkedésre buzdító és egészséges támpontokat egyáltalán nem adó családi értékrend. Az alkoholista családok többféle ártalmat hordoznak magukban. Ilyen például a következetlenség, a szerep- és felelősségátterhelés, az egészséges modellhiány, a deviáns mintaadás, az értékrendbeli ellentmondások. Ugyanilyen káros az is, ha a gyereknek nem hagyják, hogy olyan tevékenységet végezzen és annyi felelősséget vállaljon, amennyire bensőleg már felkészült. Belső reakciója erre az ellenállás és a harag lesz, amely a sérelemért vett elégtétellel kapcsolatos gondolatokhoz vezeti, ez viszont bűntudatot vagy megtorlástól való félelmet idézhet elő. Az eredmény minden esetben szorongás, megmagyarázhatatlan félelmek, esetleg fóbiák.

A szülői mentalizációs, empátiás készségek hiánya, zavara

A gyerek megértésére épülő szülői válaszkészség feltétele a szülői empátia. A válaszkészség hiánya, a lelki és empátiás készség zavarai közvetlenül vagy közvetetten a kötődési minta befolyásolásán keresztül szerepet játszanak a személyiségzavarok kialakulásában. A hátrányos kötődési minták a gyerek további szociális kapcsolatainak alakulását is befolyásolják. A társas kapcsolataiban bizalmatlan, visszahúzódó, túlzottan sérülékeny vagy épp támadó gyereket a további pozitív hatások sem nagyon érintik meg. Ráadásul a viselkedésére reagálni nem tudó szülő hiányában problémáit sem tudja feldolgozni. A szülőkkel kialakult korai kötődési minták határozzák meg a későbbi intim kapcsolati választásokat és viselkedésmódokat, még a saját gyerekkel való viselkedést is. A rosszul kialakult kötődési minták később is a problémás szülő-gyerek kapcsolat fenntartói lesznek. Teljesen üres és előzmény nélküli évek után már nem lehet bizalmas kapcsolatba lépni egy kamasszal. S ez már a szülőnek is fáj!

Az ősbizalom kialakulása vagy hiánya

A születés utáni életszakaszban a csecsemő teljesen ki van szolgáltatva környezetének. Ahhoz, hogy bizalommal tudjon fordulni a külvilág felé, nélkülözhetetlen, hogy a környezetét elfogadónak, bizalomkeltőnek érezze. Szüksége van a védettség, a jó érzés légkörére, különben a természetes bizalma nem alakulhat ki. A csecsemőnek nemcsak az elengedhetetlen higiéniára, táplálkozásra van szüksége, hanem érzelmi melegségre, odaadásra, nyugalomra. Különösen fontos, hogy elegendő testközelségben, gyengédségben részesüljön. Kiemelkedő szerepet kap a szoptatás. Az anyával való rendszeres találkozás és a boldogító bensőséges kapcsolat, amelyet a csecsemő szopáskor átél, lehetővé teszi a gyereknek, hogy újra meg újra felismerje azt a személyt, akitől szükségleteinek kielégítését kapja. Születése után halálfélelmet érezne a csecsemő, ha a megfelelő érzelmi gondoskodást, odafordulást, emberi, anyai, apai szeretetet nem érezné. Épp elég nehéz dolog számára áthangolódni a méhen kívüli létezésre, megszokni új környezetét. Első benyomásai az életben meghatározóak. Ebben az életszakaszban jöhet létre a gyerekben a hála, a remény és a szeretet képessége, ekkor tapasztalja meg a függő viszony mibenlétét, és ezzel felébred benne a vágy a bizalmas közelség, általában az anya után. Az anya képe, az anya lénye az emberről, az emberiről alkotott első benyomásokat jelenti a gyerek számára. Hogy első élménye az elfogadás vagy az elutasítás lesz-e, s szeretetre méltónak érzi-e magát, az attól függ, hogyan tekint rá és bánik vele az anyja. A gyerek olyan érzékeny, hogy a legfinomabb, legrejtettebb érzéseket is megérzi. Az anyáról szerzett tapasztalat később visszatükröződik a saját magához való viszonyában. Ha egy gyerek szerető anyát tudhat magának, akkor önmagát is szeretetre méltónak tartja. Számára könnyebbé válhat másokat megérteni, megszeretni majd ezután. Az anya mellett más személyeknek is meg kell jelenniük: testvéreinek, felnőtt rokonainak s elsősorban az apjának. Ők is viselkedési mintát nyújtanak cselekvésben és kötődésben egyaránt, nélkülük hiányos az emberi kötődések rendszere. Tapasztalatokat szerez, érzéseket fogad és nyújt: a szeretet élményében részesül, és abban részesít másokat. Szeretik, mert: létezik. Ezért semmit sem kell tennie, ezt nem kell kiérdemelnie, megszereznie: az anyai szeretet feltétlen. Minthogy nem kell kiérdemelni, kikényszeríteni sem lehet. Ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, megfagy minden, elvész az élet minden szépsége, megszűnik mindennek az értelme és nyugalma. Egyetlen érezhető érzés számára a szorongás, az aggodalom, az elhagyatottság érzése. Mi ez, ha nem lelki szenvedés? A nem szeretett, nem kívánt, nem olyan neműnek kívánt vagy anya nélkül felnövő gyerek különösen kiszolgáltatott ilyen szempontból. Ugyanez érvényes a nem szeretett, közömbös vagy olyan anya esetében, aki még nem érett meg az anyaságra.

Ha egy gyereknek elutasító anyai érzésekben volt része, akkor nem érzi magát szeretetre méltónak, és hosszú időre van szüksége, hogy elhiggye, ő is méltó a szeretetre. Ezért az anya szerepe igen fontos a gyerek személyiségének fejlődésében. Ha egy gyerek tapasztalata az, hogy a világ megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, szeszélyes és üres vagy túl agresszív, lassan visszahúzódóvá válik, és az ősbizalom helyett teljes bizalmatlanság bontakozik ki benne az őt körülvevő világgal szemben. Itt fejlődnek ki a szorongás csírái, amely majd idővel alakul, változik, „tárgyat keres magának”.

A második gyerek érkezése

A második gyerek megjelenése, a gyerek életének egyik legváratlanabb és legnehezebb időszaka. Nem az új testvér érkezése idézi elő a válságot, hanem az ő addigi központi helyének a megszűnése. Még a születés előtt nagyon fontos feladat a család felkészítése a nagy eseményt követő igen nehéz időszakra. A terhességgel kapcsolatos feladatok, a készülődés az élet érkezésére már a testvér születése előtt is elvonhatják a figyelmet a nagyobb gyerekről, aki érzelmi hiányállapotba kerülhet. Akadályozhatja a nagyobb gyerek iránti szülői figyelmet az újszülött betegsége vagy a házasságban jelentkező nehézségek. Sokat tehet az anya, az apa az ideiglenes zavar túllépéséért: bevonhatja a nagyobb testvért a kisebbel való törődés munkálataiba, olyan programokat tervezhet, amelyekben többet tudnak beszélgetni, elhívhatja magával sportolni, játszani. Sok olyan helyzetet teremthet, ahol kettesben van a gyerekkel, hogy alkalma legyen őt biztosítani arról, hogy mennyire szereti, s milyen fontos ő. Mindenekelőtt a nyugodt, kiegyensúlyozott légkör, a türelem és a szeretet a legfontosabb. A testvérféltékenység jeleként értékelhető gyakran az, hogy a gyerek viselkedésében visszaesés mutatkozik, az anya pedig egyre kimerültebbé válik, ami tovább nehezíti az érzelmek kifejezését. A szülőhöz fűződő kapcsolatát megrontja állandó ellenkezése, engedetlensége. Gyakorivá válnak az indulatkitörések, agresszív megnyilvánulások, és a szorongás, a rosszkedv, a visszahúzódás állandósulhat. Fontos, hogy a szülők tisztában legyenek e kérdéskörrel, s ha kell, gondolják át a szülői magatartás változtatásának lehetséges módjait, mert sok későbbi gond forrása lehet a hanyagság, tudatlanság miatt kialakuló érzelemhiány a gyerekben.

Rejtett érzelmi elhanyagolás

Nemcsak az anya nélkül felnövő gyerekek között vannak érzelmileg elhanyagoltak. Sajnos rohanó világunkban a sok valótlan érték között elkallódik a valódi. Sokan későn vagy talán soha nem ismerik fel ezt. Ők egyszerűen nem ajándékként, hanem szörnyű gondok forrásaként tekintenek saját gyerekükre, s eredendően elvágják a velük kialakítandó, életre szóló érzelmi szálakat, kötelékeket, vagy egyáltalán nem is gondolnak annak kialakítására. S az élet gyorsan tovaröppen. A gyereknek nincs ideje jobb időkre várni, felcseperedik úgy, ahogy saját erejéből telik. Nincs annál fájdalmasabb élmény, mint amikor a gyerek azt érzi, nem szeretik, mellőzik, s azt el is fogadja. Szülő nem okozhat nagyobb érvágást gyerekének az érzelmi elhanyagolásnál: gyereke egészséges testi, lelki, szellemi fejlődésének állít gátat. Fájdalmas látni az eredményt. Legfeltűnőbb az érzelmi közöny. Az elsivárosodás, a rossz kapcsolatkészség, az étvágytalanság, a szomorúság, az enerváltság, a szótlanság és a félénkség kísérő tünetek. Mindig arról van szó, hogy az anya szereti ugyan gyerekét, de valahogyan rosszul szereti. Ez pedig oka és következménye annak, hogy a kapcsolatok az egész családban eltorzulnak.

Túlzott törődés

A túlzott törődés a túlzott elhanyagoláshoz hasonló tüneteket okozhat. Végeredményben a gyereket nem hagyjuk kibontakozni, érni saját ütemében. Az ilyen gyerek jelentős késéssel és egyoldalúan fejlődik, vagy épp koraérett lesz, mert életkorának nem megfelelő szorongásnak lett kitéve. A túloltalmazott gyerek védtelen lesz kortársaival szemben is. Mi a leghelyesebb? A gyerek szükségleteinek megfelelően s nem a szülő szükségletei szerint kell szeretni a gyereket, és ebben legfontosabb a kiszámíthatóság, az állandóság és a gyöngédség. Szem előtt kell tartani a gyerek, a kamasz, a fiatal felnőtt mindenkori igényét, ez nagyon bonyolult, sok figyelmet, gyöngédséget, finomságot igénylő feladat.

Zavaros környezet

Ha egy gyerek naponta más visszajelzést kap ugyanazon cselekedetére, legyen dicséret, szidalom, biztatás vagy tiltás, igen nehéz helyzetbe kerül. Zavart érez, s ekképpen alakul majd magatartása is. Először a bizonytalanság alakul ki benne, ehhez társulhat önállótlanság, döntésképtelenség vagy felelőtlen önállóság. Szülei nem veszik őt komolyan, kialakítják benne jelentéktelenségének érzését, ugyanakkor elvárják tőle az értelmes viselkedést. A szülők magatartása jobban függ a hangulatuktól, mint az objektív tényektől. Ha csalódást okoztak neki, vagy lemondást követelnek tőle, határozatlan ígéreteket tesznek a távoli jövőre vonatkozólag, s ezzel megakadályozzák, hogy vitatkozzon, és belássa a lemondás szükségességét. A kényeztetés és az elutasítás náluk szorosan megfér egymás mellett. A gyerek nehezen ismeri ki magát, sohasem tudja, pontosan mire számítson. Eközben a szülők képtelenek valódi példát nyújtani számára; kiegyensúlyozatlan helyzetet teremtenek. A gyerek vagy azonosul velük, és elfogadja látszatértékeiket, vagy nem veszi komolyan őket. Ebben az esetben teljesen elhagyatottnak érzi magát, szorongás lesz úrrá rajta. Nehéz a gyerek dolga abban az esetben is, ha a szülőknél felcserélődik a szexuális szerep. A gyerek nem kap megfelelő mintát, amelynek alapján szexuális szerepét kialakíthatná, s ez a legenyhébb esetben is nehezíti fejlődését, később pedig problémássá teszi a másik nemmel kapcsolatos beállítottságát. Elősegíti a gyerek szorongását, ha a szülők heves vitákat folytatnak előtte, azt gondolván, ő ezt még nem érti, vagy épp mindent ért, s kideríti, kinek is van igaza.

Szorongást idéz elő a szülők rosszul sikerült új házassága is. Nehezebb a helyzet egyedüli gyerek esetében. Ha a szülő partnerpótléknak tekinti gyerekét, s korához képest túl nagy lelki teherrel sújtja, olyan szerepre kárhoztatja, amelyre még nem érett meg. A gyerek pedig túl korán kikerül a gondtalan gyerekkorból, koraéretté válik, mielőtt megtehette volna az életkorral járó fejlődési lépéseket. Gondolkodásában koravén okoskodás keveredik infantilis vonásokkal. Azok a szülők, akik elégedetlenek, mert az életben nem érték el, amire vágytak, ugyanúgy okozhatják a gyerek depresszív, szorongó irányban történő fejlődését. Elvárják a gyerektől, hogy érje el, amire ők maguk képtelenek voltak. Így nemcsak nem válhatnak példaképpé gyerekük szemében, s nem képesek irányítani, segíteni őt, hanem olyan szerepbe kényszerítik, amely sokszor egyáltalán nem illik össze az ő adottságaival. Hasonló következményekhez vezet, amikor az „anyuka-apuka” szemefénye szerepet kényszerítik a gyerekre. Az ilyen gyereknek folyton teljesítenie kell, vidámnak és jóravalónak kell tűnnie, és minden esetben szem előtt kell tartania a szülők kívánságait, elvárásait. Nem okozhat csalódást, mert azzal elveszíthetné szülei szeretetét, elégedettségét. Álarcot kell öltenie, s a szülőknek ideális magatartást kell felvennie. Az ilyen gyerek később csak nehezen találja meg saját világát. Káros az olyan környezet is, amelyben a gyerek az általános és elfogadott életmódtól eltérően kényszerül élni, bármilyen okból is. Otthon a gyerek olyan magatartásmódokat sajátít el, amelyeket a család elfogad, sőt jutalmaz, de a külvilág elutasít. A gyerek az iskoláskorral kezdődően súlyos válságba jut, és olyan helyzeteket kell átélnie, amilyenekre egyáltalán nem vagy csak rosszul készítették fel. A csalódás a világban, a bizonytalanság és a megszégyenülés érzése s az a keserű felismerés, hogy az odahaza tanultakkal semmire sem megy, regresszív módon ismét a családhoz szögezi a gyereket. Sok gyerek „neveletlen” viselkedésére adhat magyarázatot a nagyon káros, merev, minden életigenlést megfojtó, fölösleges korlátokat állító szülői magatartás. A gyerek válaszképpen nemcsak a fölösleges korlátokat utasítja el, hanem mindent ellenkezőképpen tesz, mint ahogy elvárják tőle.

Bántalmazás és hatásai

Sajnos a szülők, a nevelők gyakran bántalmazzák a gyerekeket. Testi és lelki fenyegetést egyaránt észrevehetünk: a látható és láthatatlan nyomok árulkodnak. A felfedezett gyerekbántalmazási esetek jó része a gyerekek fizikai létének elhanyagolásából adódik, ehhez hozzátartozik a nem megfelelő táplálás, ruházás és a felügyelet hiánya. Akármilyen tágra vagy szűkre szabjuk a bántalmazás definícióját, a gondatlanság, a kegyetlenkedés, a nemi erőszak sokszor észrevétlenül zajlik és felderítetlen marad.

A bántalmazások intellektuális, szociális és érzelmi következményeit feltáró vizsgálatok tanúsítják a negatív hatásokat. A bántalmazott csecsemők, gyerekek szomorúak, félősek és gyakran dühösek. Ritkán kezdeményeznek társas kapcsolatot, és kötődési viselkedésük az „idegen helyzetben” nagy valószínűséggel nem biztonságos vagy elkerülő. Óvodáskorban a fizikailag bántalmazott gyerekek nehezen találják meg a hangot más gyerekekkel, és a többiek is nehezen tudnak barátságot kötni velük. Iskoláskorban is alacsony marad a népszerűségük, mivel kortársaik és tanáraik agresszívabbnak és kevésbé együttműködőnek látják őket. Ilyen esetekben a család egészén szükséges segíteni. Segítő és pozitív hatású egy pszichodrámacsoportban való részvétel és játék, és az általa történő mentális gyógyulás. „A páciensek szomatikus tünetei gyorsan megszűnnek, a pszichoszomatikus betegségekben a gyors tünetmentesség az esetek jelentős százalékában tartósnak bizonyul a tapasztalatok szerint.” (Martin 2004, 342.) Fontos, hogy a családterápia az egész családra kiterjedjen, nemegyszer a kiterjesztett család (nagyszülők, nagynénik stb.) bevonása is szükséges és jótékony.

Mérgezett légkör

A gyerek minden ki nem mondott, el nem hangzott szóból, a mimikából, a hanglejtésből, a testbeszédből érzi a fenyegető légkört, hangulatot, gondolatokat. Gyakran saját magát okolja mindezért, bűntudatot érez a családi súrlódással kapcsolatos tényleges vagy képzelt szerepéért, akkor is, ha a szülők kerülik a hangos vitákat. Ha a légkör folyamatosan feszült, gondokkal, félelemmel teli, a gyerek – még ha nem is önti szavakba – magára veszi e terheket, belopódzik szívébe a félelem, a nyugtalanság szorongató érzése. Ez az érzés utat tör, ha másként nem, pszichoszomatikus úton, fejfájás, hasfájás, bőrproblémák, köhögés, asztma, allergia, látásgyengülés, evészavarok, székelési, vizelési problémák formájában, s ez felnőttkorra halmozódik.

Válás

A válás testet-lelket megrázó gyötrelmes folyamat. A szülők számára sok-sok dédelgetett tervezés és álom végét jelenti. A gyerekek számára azonban teljes összeomlás, megsemmisülés. Felborít bennük minden egységet, apai, anyai és gyereki szövetséget, amely addig a biztonságot, a családot jelentette. Amikor a szülők egymással harcolnak, gyerekeik szorongást, szégyent és bűntudatot éreznek, mert az otthonukat veszély fenyegeti, és bűntudatot a családi viszállyal kapcsolatos szerepük miatt. A gyerekek magukat okolják a családi viszály miatt. Sok esetben nem maradnak semlegesek: az anya vagy az apa oldalára állnak. Ennek következményei pszichoszexuális téren és jellemfejlődésük szempontjából is súlyosak. Ha egy fiú elutasítja az apját vagy egy lány az anyját, akkor megfelelő azonosulási mintakép nélkül marad, s gyakran minden más nemű személlyel szemben bizalmatlanná és ellenségessé válik. Azok a szülők, akiknek versenybe kell szállniuk gyerekeik érzelmeiért, gyakran a pedagógiától teljesen idegen nevelési módszereket vetnek be. Gyerekeik a megosztott igazság jegyében nőnek fel, érzelmi ambivalenciájuk állandósul. Jellemükön maradandó nyomot hagy az az igény, hogy az egyik szülőt megvédelmezzék a másikkal szemben, illetve az a hamis lehetőség, hogy az egyik szülőt a másik ellen kijátszhatják. Jelentheti azonban a megnyugvást, a békét is. Sok esetben jobb szembenézni a válással, mint olyan mérgezett légkörben nevelni a gyereket, amely mindenki lelki életét megnyomoríthatja. A legjobb, amit az elvált szülők tehetnek, ha a gyerek érdekeit szem előtt tartva igyekeznek megmaradni szülőnek. Hangsúlyozzák mindenekfelett álló összetartozásukat, a szülő és a gyerek szétszakíthatatlan kapcsolatát.

Szorongásos zavarok, életkorra jellemző félelmek és kötődési zavarok

A különböző félelmek igen gyakoriak a fejlődés különböző szakaszaiban. Túlzott a félelem, ha a gyerek egészséges életvitelét gátolja. Vannak olyan félelmek is, amelyek bizonyos életkoron túl már nem tartoznak az egészséges fejlődéshez. A félelem valóságos rombolóerő, olyan valóságos, hogy a gyerek bele is betegedhet. Félelme nemcsak kitalált képzelődés, hanem olyan erő, amely bénítóan hat testi folyamataira, fejlődésére. Némely szülő óriási hibát követ el, amikor olyan dologgal ijesztgeti gyerekét, amelyről tudja, hogy nem létezik, a gyerek pedig átéli annak minden fenyegető mozzanatát, felkészül rá. Ha a kisgyerek félelme túlzott, maradandó, annak okát nem annyira benne, mint a család életében, szokásaiban, lelkialkatában kell keresni. A gyerek felfogja anyjának, apjának kedélyállapotát, és azok aggodalma, félelemmé alakul át.

Az egyes életkorokra jellemző félelmek

Veleszületett fájdalmaknak nevezzük azokat a természetes félelmeket, amelyek a születést követően azonnal jelentkeznek zajra, fájdalomra, hirtelen zuhanásra, váratlan mozgásra. Az idegentől való félelemféléves kor táján jelentkezik. Az állatoktól való félelem a korai tipegőkorban lép fel; az állatok váratlan mozdulatokat tesznek, hirtelen ijesztő hangokat adnak, a gyerek testmagasságából adódóan is védtelennek érezheti magát.

Az óvodáskorban csökken a veleszületett félelmek szerepe, de a fájdalomtól való félelem megmarad. A memória fejlődésével a félelmek elveszítik helyzetfüggőségüket, és a szocializáció részeként megjelenik azelőrevetített fájdalom. E félelmek kialakulása gyakran a túlzott szülői intelmek hatására történik. A balesetektől, tűztől, gyerekrablóktól, betörőktől, közúti veszélyektől és állatoktól való félelem megmaradhat, feltehetően a szülők, nevelők óvó hozzáállása miatt. Ekkor jelennek meg az első szociális félelmek is: a nevetségességtől, a hibázástól való félelem. Fontos szerepet kap az a környezet, amely a gyerek teljesítményeit fogadja. Meghatározó a csoportvezető pedagógiai hozzáállása.

Iskoláskorban a gyerek félelmei a valóság felé fordulnak. Gyakori a testi sérüléstől, ritkább az elképzelt szörnyektől, lényektől, a sötéttől való félelem. A szeparációs szorongás kialakulásában mind az alkati, mind a környezeti befolyás szerepet játszik. A szeparációs szorongás a szeretett személytől, általában az anyától való elszakadás miatt jelentkezik, és az enyhe várakozási félelemtől a teljesen kifejlett pánikállapotig terjedhet. E félelem megnehezíti a gyerek és a pedagógus munkáját, az óvodában, iskolában tartózkodást.Fóbiás szorongás bizonyos helyzetekben jelentkezik; a fóbiát keltő tárgy, személy vagy körülmény pontosan megnevezhető. A gyerek félelmi reakciója alig csillapítható; enyhítésére játékos szituációt kell létrehozni, és képzelt félelmi helyzetben tanítható a gyerek relaxációra. A szociális szorongásos zavarbanszenvedő gyerek tartósan retteg az idegen személyektől, közösségektől. Ez a szorongás is oldható. Akényszerbetegség olyan kényszergondolat (rögeszme), amely állandóan visszatérő ötlet vagy indíték formájában jelenik meg, rátelepül a gondolatokra. A gyerek ezekkel szemben védtelen, elhárításukra képtelen, s idegennek érzi azokat. A betegség tízéves kor alatt nem fordul elő; gyerekkori eredetű. Apánikbetegség olyan ismétlődő, súlyos szorongás, amelynek fellépése nem kapcsolódik meghatározott helyzethez, s így nem jelezhető előre. Gyakoriak a szomatikus tünetek, az énidegenség, a valóságérzet megingása. Halálfélelem és önuralom elvesztése is jelentkezhet. Gyakran kialakul a várakozási szorongás.

Súlyos stressz által kiváltott reakciók és alkalmazkodási zavarok

Akut stresszbetegség

Ezen állapotok valamilyen hirtelen fellépő stressz által kiváltott reakciók és alkalmazkodási, életmódbeli változást okozó súlyos élethelyzet következtében alakulnak ki: így természeti katasztrófa, testi bántalmazás vagy közel álló személy elvesztése. Ha az alapvető biztonságérzés megteremthető, akkor a hirtelen stresszreakció ereje nagy hatású kiváltó ok esetén is minimális. Más esetben aktív pszichiátriai kezelés szükséges.

Poszttraumás stresszbetegség

A poszttraumás stresszbetegség olyan tünetcsoport, amely valamely különösen megrázó életeseményt követően alakul ki, így természeti katasztrófákon kívül testi erőszaknak, kegyetlenkedésnek kitett embereknél, gyilkosság, nemi erőszak tanúinál, fizikai és szexuális visszaélésnek kitett, súlyos balesetet szenvedett személyeknél és azoknál, akik amputálással járó műtéten, életveszélyes betegségen estek át. „1987 után vált ismertté az az álláspont, hogy a betegség gyerekeknél is előfordulhat.” (Vetró 2003, 46.)

Alkalmazkodási zavarok

E rendellenességek enyhe lefolyásúak és átmeneti jellegűek. Sohasem valamilyen korábbi pszichiátriai zavar váltja ki őket. Időben és időtartamban pontosan meghatározható kiváltó okuk van (pl. gyász). A legfontosabb belső hajlamosító tényezők az életkor, a nem, az intellektuális és érzelmi fejlődés, azok a készségek, amelyekkel a gyerek rendelkezik, hogy megküzdjön a kialakult helyzettel, a temperamentum és a múltbéli tapasztalatok. A legfontosabb külső tényezők a szülő-gyerek kapcsolat, a pozitív szülői hozzáállás, az elvárások és a megértés.

Generalizált szorongás

Előfordul, hogy a szorongás nem különleges helyzetben jelentkezik, hanem folyamatosan jelen van, a gyerek életének szinte minden mozzanatát befolyásolja. A szorongó gyereket mindenekelőtt az aggodalmaskodás, a negatív önkép jellemzi. Állandó kételyei vannak, hogy megfelel-e egy-egy feladat ellátására. Nem bízik sem önmagában, sem abban, hogy a számára fontos dolgok sikerülnek. Ez utóbbit elővételezett szorongásai mutatják: ’Mi lesz, ha…’ Nyugtalan, állandó vigasztalást, bátorítást igényel, miközben fizikai panaszai vannak: fáj a feje, hasa, hányingere van. Szorongása nem befolyásolja iskolai teljesítményét, viszont a közösségbe nehezen illeszkedik. Freud ezt a jelenséget „szabadon lebegő szorongásnak” nevezte. A háttérben itt is a szeretet elvesztésétől való félelem húzódik. A ’nem tudom, mitől félek’ állapota több szenvedéssel jár, mint a tudott, akár súlyos rossz. A szorongó számára kisebb-nagyobb mértékben megváltozik a külvilág is. Az egyén nem tudja szétválasztani azt, ami a dolgokban rejlik, és azt, amit beléjük vetít. A szorongó egyén többnyire külső okokat jelöl meg, amelyek miatt fél, aggódik, nyugtalan. Nyilvánvaló azonban, hogy a probléma a személyén belül rejlik, és a valóság sajátos átélésének következménye. 

Kötődési zavarok a gyerekkorban

Az attachment, a személyes ragaszkodás kialakulása szakaszokra osztható. Az első három hónapban a csecsemőket a válogatás nélküli kötődés jellemzi. Ezt követően három és nyolc hónapos kor között fokozatosan alakul ki a személyes ragaszkodás a gondozók szűkebb köréhez. Hét hónapos kor és hároméves kor között a kisded aktívan kezdeményezi a közelség és a kontaktus fenntartását. Fokozatosan kialakul a szülővel, gondozóval való partneri kapcsolat.

A reaktív kötődési zavart a megnyugtatásra nem reagáló elzárkózás, félénkség jellemzi. Az ilyen gyerekek esetében nem észlelhetők az életkornak megfelelő, a szülőkhöz, gondozókhoz fűződő kötődési jellegzetességek, szociális válaszkészségük szegényes. A szülők gyakran félreértelmezik a kötődési zavar jeleit, s a gyereknél testi betegséget tételeznek fel.

Gátolatlan kötődési zavar a társas kapcsolatok zavara, amely az első öt életévben alakulhat ki. Kétéves kor körül a gondozóba való kapaszkodás, a rajta csüngés és a válogatás nélküli kötődési viselkedés jellemzi. Négyéves korban ezt felváltja a figyelem felhívására való törekvés. Minden felnőtthöz túlzóan és válogatás nélkül barátságos, távolságot nem tart. Intézetben nevelt gyerekeknél, illetve antiszociális, szélsőséges szülői életvezetés, a gondozó személy gyakori változása, valamint a család ismétlődő elhelyezése, költözése esetén is előfordulhat. Az anyát vagy más gondozó személyt a folyamat kezdetétől el kell látni tanácsokkal, ismeretekkel, s törekedni kell arra, hogy a csecsemő, illetve a kisgyerek viselkedésével kapcsolatban megfelelő és teljesíthető elvárásai alakuljanak ki.