Már többször is írtam a viktoriánus korszak furcsa társadalmi gyakorlatairól, bizarr szokásairól, de a legsötétebb titkokról a mai írásomban lesz szó. A 19. század egyik legnagyobb rémálma ugyanis a bébi farm, vagyis a csecsemőkereskedelem gyakorlata, amelyet Angliában és Észak-Amerikában egyaránt alkalmaztak. A csecsemőkereskedelem a 19. század közepén kezdett el kialakulni, és gyorsan növekedni látszott. Állítólag azért Angliában és Amerikában vált népszerűvé, mert ez a két ország fejlődött a leggyorsabban.

A fotó forrása: Universal History Archive/ Getty Images és Wikimedia Commons

Szabadulj meg a nem kívánt gyerekektől

Csecsemőfarmokat azért hoztak létre, hogy legyen hova tenni a nem kívánt gyerekeket. Itt őrizték azokat a kicsiket, akikről szüleik nem tudtak megfelelően gondoskodni. Ez a gyakorlat elsősorban Anglia területein volt elterjedt, de nem kellett sok időnek eltelni, és Észak-Amerika is átvette ezt az őrült szokást.

Ez a képrészlet egy olyan nőt ábrázol, aki éppen egy csecsemőfarmról kimentett gyermeket etet.

(A fotó forrása: Universal History Archives / Getty Images)

A 19. században még nem volt megfelelően kifejlesztve és elterjesztve a fogamzásgátlás, így sok olyan nő esett teherbe – főleg a társadalom alsóbb osztályaiból – aki aztán nem tudott csemetéjéről gondoskodni.

Azok a nők, akik kiváltságos helyzetben voltak, és anyagilag is megengedhették maguknak, egy fizetett gondozó otthonában helyezték el gyermeküket. Viszont a házasságon kívül született gyerekek nagy részét szegény anya hozta a világra, akiknek olcsóbb megoldást kellett találni a gyerekfelügyeletre. Így remek lehetőségnek bizonyult a vidéki gyereknevelés.

Amúgy is a 19. században úgy gondolták, hogy vidéken gyereket nevelni sokkal jobb, mert a városokban könnyebben terjedtek a betegségek, sok volt a prostituált és rengetegen használtak kábítószert.

Ennek megoldására pedig vidéken kerestek nevelőnőket, akik hajlandók voltak arra, hogy felneveljék az idegen gyerekeket. Senki sem kérdőjelezte meg ennek előnyét, hiszen a nőkről úgy gondolkodtak, hogy ők jóval gyengédebbek, és gondoskodóbbak férfi társaiknál. Így örömmel bízták rájuk az egyedülálló anyák újszülöttjüket. Ezeknek a nevelőanyáknak elsődleges feladata volt, hogy boldog és egészséges gyerekeket neveljenek fel. Azt pedig, hogy ők önként vállalták ezt a feladatot, a nők természetes ösztönei egyikének tekintették.

1875-ös gúnyrajz a Punch magazinból, amely egy babafarmot ábrázol.

(A fotó forrása: The Cartoon Collector/ Print Collector/ Getty Images)

A 19. század végén új lehetőség a gyerek elhelyezésére

Az anyák azt akarták, hogy gyermekeik vidéken nőjenek fel, mert a város levegője annyira szennyezett volt, hogy a kicsik mindig megbetegedtek tőle. Viszont a városban magasabb volt a fizetés és több munkalehetőség állt a fiatal anyák rendelkezésére, ezért ők ott maradtak a városban. A 19. században ezért olyan hirdetések jelentek meg, amelyben az anyák örökbefogadó szülőket kerestek újszülöttjük számára, míg másrészről az örökbefogadók kerestek olyan gyerekeket, akiket felnevelhetnek. Egyre több nő kezdte idegenekre rábízni a gyerekét városokban és falvakban. Ez az új típusú nevelési módszer egyre jobban elterjedt, noha idegen gyerek felnevelésére többnyire teljesen képzetlen nők jelentkeztek. Egyes nevelőnők hetente kérték a bérüket, míg akadtak olyanok is, akik egyösszegű kifizetést kértek előre. Ez utóbbiak egyre gyakrabban használták az „örökbefogadás” szót, bár ez ma elég gyanús kifejezés, mivel a 19. század végén az örökbefogadást még nem fogadták el. A nevelőnő és az anya között létrejött megállapodást viszont teljesen normálisnak tekintették.

Fénykép gyerekekről egy londoni nyomornegyedben, 1895 körül.

(A fotó forrása: Hulton Archívum / Getty Images)

Néhány nevelőnőnek, aki gyerekekkel foglalkozott jó volt a szándéka, és rendkívüli munkát végzett: megfelelően gondoskodott a rá bízott gyerekekről. Akadtak azonban olyanok is, akik rájöttek, hogy ezzel az üzleti rendszerrel komoly profitra is szert tehetnek akár. Abban az időben a nők nehezen jutottak munkához, így a megoldás vonzónak bizonyult. A nők kiszámították, hogy több nyereségre tehetnek szert, és költséghatékonyabb lenne, ha egyszerre több gyereket is elvállalnának.

A csecsemőkereskedők pedig még ennél is tovább mentek. Rájöttek arra, hogy az üzletük még jövedelmezőbb lenne, ha az örökbefogadott gyermek korán meghal, mert ez több gyerek elszállásolására ad lehetőséget, hiszen ha folyamatosan új gyerekek érkeznek, akkor az folyamatos készpénz bevételt is jelent. Ez a fajta módszer végül több ezer gyermek szükségtelen halálához vezetett, és a történelem kétségkívül egyik legsötétebb fejezete volt.

Az alábbiakban minden idők leghírhedtebb babafarmerjei láthatók!

Amelia Dyer

Amelia Dyer a 19. század egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa volt. 1896-ban Dyert felakasztották egyetlen gyermek meggyilkolása miatt – bár a becslések szerint 400 kisgyermeket ölt meg. Amelia Dyer özvegy volt, gondozónőnek tanult. Az 1860-as évek végén kezdte el hirdetni szolgáltatásait a helyi újságokban, gyakran hangoztatva, hogy „család nélküli házaspár”, és „10 fontért hajlandó örökbe fogadni egy egészséges gyermeket”.

A fénykép Amelia Dyerről készült, 1896 körül.

(A fotó forrása: Wikimedia Commons)

Bár Dyer biztosította az anyákat arról, hogy szerető, gondoskodó környezetet fog teremteni ezeknek a gyerekeknek, a valóság egészen más volt. A Dyer otthonába érkező csecsemők gyakran meghaltak néhány nap alatt, és ennek oka vagy éhenhalás volt, vagy egy kábító szirup, amit azért adott be a kicsiknek, hogy csendben maradjanak. Végül néhányat fojtogatott is, hogy gyorsabban haljanak meg. 1879-ben Dyert letartóztatták, miután egy orvos gyanút fogott a gondozásában elhunyt csecsemők magas száma miatt. Elhanyagolás vádjával került bíróság elé, de csak hat hónapi munkára ítélték.

A fotó Amelia Dyerről készült 1893-ban. (A fotó forrása: Wikimedia Commons)

Amikor Dyer hat hónapos büntetése után hazatért, néhány változtatást alkalmazott a gyakorlatában. Gyakran elköltözött, hogy ne fogjon senki gyanút és ő maga semmisítette meg a holttesteket. Az egyik csecsemő holtteste azonban előkerült a Temzéből, egy olyan rongyba csomagolva, amire a „Mrs. Thomas” név volt varrva, ez pedig Dyer egyik álneve volt. Így könnyű volt kézre keríteni, és Amelia Dyert 1896. június 10-én felakasztották.

Margaret Waters

Margaret Waters, más néven Brixton Baby Farmer volt az első nő Angliában, akit babakereskedelem miatt akasztottak fel. Azzal vádolták, hogy meggyilkolt egy gyereket, de a nyomozások végül arra mutattak, hogy legalább 19 baba haláláért volt felelős. Margaret férje 1864-ben bekövetkezett halála után kényszerült arra, hogy munkát keressen, mert valamiből meg kellett élnie. Ezért döntött az örökbefogadás mellett. Szolgáltatásait egyfajta közvetítőként hirdette az anyák számára. 10 fontért „örökbe fogadta” a gyereket, majd átadta őket egy nevelőotthonnak. Azonban egy idő után rájött arra, hogy ez nem éri meg, túl lassú a folyamat, ezért hogy felgyorsítsa az eseményeket, megölte a gondjaira bízott gyerekeket. Így több lett az anyagi bevétele.

A Police News-ban található képen Margaret Waters éppen egy gyermek holttestét dobja ki, 1870. október 15.

(A fotó forrása: Wikimedia Commons)

Margaret különböző ópiumszármazékokkal etette a babákat, hogy elnyomja éhségérzetüket, akik végül éhen haltak. Amikor meghalt a csecsemő, Margaret egy barna papírzacskóba tette a holttestüket, és kidobta őket az utcára. Ez egyáltalán nem volt feltűnő, hiszen a 19. században sajnos ez az eljárás a magas temetkezési költségek miatt bevett szokás volt. Ha valakit nem tudtak eltemetni, akkor az utcára dobták.

1870-ben Margaretet felakasztották John Walter Cowen meggyilkolása miatt, aki a 17 éves Janet Tassie Cowen törvénytelen gyermeke volt. Margaret esete vezetett az 1872-es csecsemőélet védelméről szóló törvény kidolgozásához, amely előírta, hogy az egy évesnél kisebb gyerekeket ellátó panziókat rendszeresen ellenőrizzék és jegyezzék be a hatóságokhoz.

Amelia Sach és Annie Walters

Amelia Sach és Annie Walters a 20. század elején Finchley bébikereskedőiként váltak ismertté. Együtt dolgoztak ki egy tervet: örökbefogadási szolgáltatást nyújtottak az arra vágyóknak. Amelia Sach az angliai East-Finchley-ben egy otthont nyitott, ahova a nők nemcsak beadták a csecsemőjüket, de meg is szülték. Olyan fiatal anyák kaptak erre lehetőséget, akik diszkréten akarták az ügyet kezelni. A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a nők többnyire az alsóbb rétegekből érkeztek. Sach megengedte az anyáknak, hogy beköltözzenek az otthonba, míg megszülik a gyereküket, majd nélkülük távozhatnak. A lakásért, az örökbefogadásért, és a leendő szülőknek szánt ajándékokért is kért pénzt, de valójában a pénzt, amit kifizettek neki, azt zsebre vágta.

Tárgyalótermi rajz a két nőről, 1903. (A fotó forrása: Wikimedia Commons)

A gyermek születése után Annie Walters a babának klorodint adott, vagyis olyan gyógyszert, ami morfiumot is tartalmaz és ettől meghalt a kicsi. Utána bedobták a Temze folyóba a holttestet. Azután kapták el őket, hogy a férfinek, akitől bérelték az otthont, gyanúsak lettek. Szólt a rendőrségnek, akik kivizsgálták az ügyet, és kiderültek a gyilkosságok. Mindkettőjüket gyilkosságért ítélték el, és 1903-ban fel is akasztották őket. Becslések szerint több mint egy tucat gyereket öltek meg.

William és Lila Young

William és Lila Young esete újabb, mint a listán szereplő többi személy ügye. 1928-ban közösen nyitották meg az Ideális Anyaotthon néven, 1947-ig működő helyet. A Young házaspár itt kereskedett újszülött csecsemőkkel, és adták el őket örökbefogadó szülőknek. Azokat a csecsemőket azonban, akik nem feleltek meg egy bizonyos, általuk lefektetett szabványnak, kizárták ezekből az „eladásokból”, és ők gyakran rejtélyes körülmények között haltak meg. Az Ideális Anyaotthon az új-skóciai tengerparton, férjezett anyák számára kínált szülészeti szolgáltatásokra specializálódott. Együttérző menedékként hirdette magát az anyák és a babák számára egyaránt. Mivel az Egyesült Államokban a törvényes örökbefogadás nem volt megengedett azokban az időkben, az Ideális Anyaotthon híre gyorsan elterjedt az Államokban is. A babákkal úgy bántak, mint a kiállítási tárgyakkal. Kiságyakba tették őket, és mutogatták az örökbe fogadni szándékozó szülőknek. A történet azonban bővelkedik a sötétebb részletekben: nyilvánvaló volt, hogy csak vonzó, egészséges megjelenésű, és fehér csecsemőket adtak örökbe. Azokat a csecsemőket, akik nem feleltek meg ennek a normának, kizárták a nyilvános kiállításról, és ők hamarosan különös körülmények között életüket vesztették. Miután az esélyt sem kapó babák meghaltak, az otthon mögötti erdőben temették el őket, vagy bedobták az Atlanti-óceánba.

Emlékmű mindazoknak, akik életüket vesztették az Ideális Anyaotthonban, amelyet az Ideális Anyaotthon túlélői állítottak fel 1997-ben.

(A fotó forrása: Az ideális anyaotthon túlélői / Wikimedia Commons)

1946-ban a Young házaspárt elítélték azért, mert illegálisan adtak el csecsemőket négy amerikai házaspárnak, bár a csecsemők 1947 elejéig az Ideális Anyaotthonban születtek meg. Még az év vége előtt bezárták az otthont, és Young-ék – akik csődbe mentek és adósságokkal küszködtek – eladták otthonukat és Quebec-be költöztek. William és Lila is rákban halt meg.

Bár a babakereskedelem gyakorlata tragikus rész a történelemben, de felhívta a figyelmet az ártatlan gyerekekkel szembeni igazságtalanságokra, segített letenni a törvényes örökbefogadás alapjait és megerősítette a gyermekek jogait a 19. és 20. században.

Forrás:

thevintagenews.com