Mi az a szerelem? Nem igazán tudom, amiben biztos vagyok az az, hogy amikor megismertem Őt és lehazudta nekem a csillagokat állandóan Ő járt a fejemben. Vele akartam lenni és a jövőmet is terveztem vele. De az élet más utakra sodort minket egy újfajta kapcsolat reményében és bevallom, dühös voltam. Először magamra és csak magamat hibáztattam a történtek miatt. Egy hónappal később iránta éreztem dühöt, gyűlöletet, mert megbántva éreztem magamat, amiért elhagyott.Érdekes ez a szerelem, az elején minden olyan szép volt, sorsszerű és mesébe illő, de két hét után megváltoztak a dolgok, éreztem, hogy már nem olyan, mint az elején, ez engem is elbizonytalanított…. Rengeteget zokogtam, amiért vége lett ennek a kapcsolatban, de ilyenkor is miért sírunk? Miért vagyunk szomorúak? A válasz egyszerű. Mert ami szép volt, az nem jön vissza már, és jönnek az önmarcangolással kapcsolatos gondolatok, miszerint nem vagyunk elég jók, nem voltam elég jó neki. A lelkünk mélyén tudjuk, hogy ez nem igaz. Mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy minden olyan legyen, mint régen volt, vele… De ez már nem fog visszajönni.

A dühöm elszállt, már nem magamat hibáztattam és rá sem haragudtam. Ugyan, hogyan is tudnék mély megvetést és gyűlöletet érezni az iránt, akit egykor szerettem? Eszembe jutott rengeteg emlék, de a szép emlékek, amikor még rám mosolygott, amikor szépeket mondott nekem és amikor először megcsókolt, úgy éreztem végre szeretve vagyok. Szerelemből nekem még nem volt kapcsolatom, illetve olyan, ami tényleg oda-vissza történő szerelem lett volna, ezért örültem annyira és természetesen a sors miatt, de én tudom, hogy én vonzottam be őt az életembe, mert bár ismeretem ismeretlenül és megakartam ismerni teljes valójában. Amikor ezek a szép emlékek az eszembe jutottak rájöttem arra, hogy talán az az idézet valóban értelmet nyer egyszer mindenki életében, hogy „Ne sírj, mert vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.” Akkor én ott már nem sírtam, hanem mosolyogtam és mivel törekszem arra, hogy elérjem a feltétel nélküli szeretetet, már képes vagyok mások boldogságának, lánykérésének, gyermekáldásának, házasságának örülni és ha az én sorsom esetleg még sem az, hogy valaha átéljem milyen egy valódi szerelemmel történő kapcsolat vagy hogy egyszer megtapasztaljam milyen édesanyává válni egy szerető férj által, elfogadom. Mert az is igaz, hogy megkell tanulnunk egyedül is boldognak lenni és teljessé válni. Átértékelve rengeteget tanultam ebből a kapcsolatból. Ő egy tükör volt a számomra és hálás vagyok, amiért az életem része volt. A jó és a rossz pillanatokért, mert az élet folyamatos tanulás, hiszem, hogy minden ember okkal kerül bele az életünkben, hiszen vagy mi tanulunk valamit, vagy ők tanítanak minket. Az élet már csak ilyen.

Tudom, hogy Ő egy csodálatos ember, ugyan úgy mint mindenki más. Hiszek abban és mindig hittem abban, hogy az emberek alapvetően jók és bár sokszor elkövettem azt a hibát, hogy nem gondolkodtam, hanem először cselekedtem. Ítéletet alkottam, holott valójában nem képzeltem bele magam az ő helyzetében. De a hibáinkból tanulunk, így kérlek senki se törjön pálcát senkit felett, mert nem vettük fel a másik cipőjét, nem tudjuk ki és milyen utat járt be és miért lett olyan, amilyen. Ő egy csodálatos ember, ugyan úgy, mint bárki más. Nem kívánhatok neki semmi rosszat, csak azt akarom, hogy boldog legyen és azt a mosolyt, amit egyszer nekem adott adja tovább másnak.

Amit megtanultam: Nem Ő nem szeretett, én nem szerettem magamat.

Van egy megmagyarázhatatlan érzés, amikor annyira boldognak érzem magam, hogy legszívesebben körül ölelném az egész világot. Valamiért ezt érzem most is, és hogy miért? Nincs oka, csak jó érzés lenni, létezni és annak lenni, aki valójában vagyok.