Facebookon kért segítséget a vak masszőr

Facebookon kért segítséget a vak masszőr


Facebookon kért segítséget a vak masszőr, villámgyorsan összefogtak érte az emberek

„Ez valami csoda, ami történt velem!” - írta. 
 
 

Facebookon kért segítséget nemrég egy vak masszőr, mert nehéz helyzetbe került. Ráadásul a kutyájáról is gondoskodnia kell.

Arra nem számított, hogy milyen gyorsan reagálnak az emberek a bejegyzésére - egy nap alatt 38 ezren osztották meg Facebookon.

De arra sem számított, hogy mennyi támogatást kap majd idegenektől.

"Szeretnék kérni egy kis segítséget tőletek" - kezdte a posztot, majd így folytatta:

"Aki megteheti, most jöjjön hozzám gyógymasszázsra, vagy ha nem teheti, ajánljon másnak! A nagy meleg miatt kevés a vendégen és nem tudom pontosan kifizetni az albérletet, félek, hogy elveszítem az otthonunkat Hackkal!"


Azt írta, hogy ha valaki tudna neki anyagilag segíteni, meghálálja, és azt is, hogy ezt nem kéri ingyen, masszázsbérlet vásárlására is van lehetőség nála, és akár ajándékba is adható a nála vásárolt masszázs.

Majd egy nap elteltével a következőket írta a bejegyzésben:

"Szégyellek több anyagi segítséget elfogadni, ezért töröltem a bankszámlaszámot!

Szívből köszönöm a jótéteményeket és a sok bejelentkező új vendéget!

Hálásan köszönöm mindenki jóindulatát! EZ VALAMI CSODA, AMI TÖRTÉNT VELEM, NAGYON BOLDOGOK VAGYUNK!

Hack ÉS JÓZSI!"

Forrás: szeretlekmagyarország.hu

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »