Hát ez állati munka volt, 1. rész

Hát ez állati munka volt, 1. rész


Négylábú filmsztárok, akik pillanatok alatt tettek szert világhírnévre, és váltak milliók kedvenceivé. Mai írásomban kutyasztárokat mutatok be.


Tudtad, hogy...

  • Minden idők legjobb állatszínészét az állatmenhelyről menekítették ki?
  • Az első világháborút is megjárt négylábú kedvenc már Oscar díjas lenne, ha nem kutyának születik?
  • Az édes kis terrier leghíresebb szerepe majdnem az életébe került?
  • Az apró csivava nemcsak igazi dívaként élte életét, de a New York-i tőzsdét is megnyitotta?

 

Végy egy kutyát, vagy egy gyereket, és garantált a siker” – mondják sokan, és lehet benne valami, mert valamiért évről-évre születnek olyan filmek, amelyben kutya, vagy gyerek kisebb-nagyobb szerepeket kap. Az emberek szeretik az állatos filmeket, és a rendezők, színészek is szívesen dolgoznak velük. Mégis jóval kevesebbet szerepelnek az újságok címoldalán, mint kétlábú társaik. Ebben a cikkben viszont elsősorban róluk lesz szó. Olyan kutyatársaink kerülnek előtérbe, akik mind-mind sikereket értek el abban, amit csináltak. Megnevettettek, vagy könnyeket csaltak a szemünkbe, kiválóan végezték el a rájuk bízott munkát, és még fizetést is kaptak érte.

 

Pal, aki dublőrből lett világsztár

Lassie karaktere először 1938-ban jelent meg Eric Knight történetében, amelyet eredetileg a Saturday Evening Post-nak írt, és a mai napig is nagyon népszerű. Valószínűleg minden idők egyik legismertebb állatszereplője a csodaszép skótjuhász. Az első Lassie-t egy Pal nevű kan kutya játszotta, aki teljesen véletlenül került a filmbe. A szereplőválogatáson több mint 1500 kutyát néztek meg, és Pal is egyik volt közülük. Elutasították, mert kan, túl nagy volt a szeme és túl lapos a feje. Egy nőstényt vettek fel a szerepre helyette. Amikor a Sacramento-folyó kiöntött, és elöntötte Észak-Kaliforniát, a producerek úgy döntöttek, hogy a vízi jelenetekhez dublőrt vesznek fel, így esett a választásuk Pal-ra. Ez azért volt szükséges főleg, mert a lánykutya nem volt hajlandó vízbe menni. Rudd Weatherwax – aki Lassie gazdija és kiképzője is volt – felajánlotta a stúdiónak, hogy kutyája végig visz egy öt lépésből álló jelenet-sort, vagyis: úszik a folyóban; kihúzza magát; lefekszik anélkül, hogy lerázná a vizet a bundájáról; megpróbál mászni, miközben az oldalán fekszik végig mozdulatlanul; teljesen kimerülve fekszik. Pal elvárásokon felül teljesített, amire az MGM stúdió vezérigazgatója úgy reagált: „A vízbe Pal ment be, és Lassie jött ki.” Nem volt kérdéses, a szukakutyát lecserélték, és Pal-ra bízták a főszerepet. Lassie-ként Pal először 1939-ben tűnt fel a filmvásznon egy rövid történetben. A sikert azonban a négy évvel később bemutatott egészestés mozifilm, a Lassie hazatér hozta meg számára, ahol együtt játszhatott többek között Elizabeth Taylor-ral is. Érdekesség, hogy Pal kétszer annyit keresett, mint a színésznő. Később készült Lassie történetéből rádiójáték, valamint több film és televíziós sorozat is. A legutóbbi film például 2020 februárjában Németországban jelent meg. Hat Lassie filmet készítettek el Pal főszereplésével, heti 4000 dollárban állapodtak meg. A stúdió azonban akkoriban elég nehéz helyzetben volt, így nem mindig fizették ki, és amikor abbahagyták a Lassie-filmek forgatását, akkor a stúdiónak a kutya és gazdája, Rudd Weatherwax felé is tartozása volt. Weatherwax ezért Lassie karakterének jogait kérte el fizetségként, amit meg is kapott, és tévésorozatot készített a Lassie-ből. Ennek első részében még Pal játszotta a főszerepet, a következőben már a fia, mivel a színészetet, Lassie örökségét leszármazottai tovább vitték, TV-sorozatokban és filmekben is szerepelnek. Pal 1940-től 1958-ig élt, és miután visszavonult a filmezéstől, show-műsorokban, vásárokon és rodeókon jelent meg. Természetes halállal halt meg.

 

Pal, mint Lassie, 1942-ben. Forrás: Dell Mulmey, Quinault, Washington

 

Terry, aki majdnem életét vesztette a forgatáson

A kis Cairn terrier számos filmben szerepelt, legismertebb szerepe az Óz a csodák csodája Toto nevű kutyája volt. Egy német bevándorló, Carl Spitz vette magához, mert a kis Terry-t elhagyták még kölyökkorában. Az ő irányításával Terry lett az egyik legsokoldalúbb kutyasztár, már az Óz előtt is sikereket ért el. Az Óz forgatásán majdnem életét vesztette, amikor a gonosz boszorkány seregének egyik katonája véletlenül a lábára lépett, és eltörte, de két hét gyógyulás után felépült. Judy Garland-dal nagyon szoros kötelék alakult ki kettejük között, ezért a színésznő örökbe akarta fogadni, de gazdija nem adta oda. Fizetése heti 125 dollár volt, ami egyes emberi színészek bérét is meghaladta. Az Óz sikere után hivatalosan is megváltoztatták nevét Toto-ra. Összesen 16 film szereplője volt, amelyek közül 1939 őszén egyszerre hármat is eljátszott a színházakban. Szerepelt Shirley Temple és Spencer Tracy oldalán is. Az egyik utolsó filmje volt a Tortilla Flat, amelyben újra együtt dolgozott Victor Fleminggel, az Óz rendezőjével és a varázslót alakító Frank Morgan-nel. Én, Toto címmel életrajzi könyve is megjelent. Terry 11 évet élt.

 

A Dorothy-t megformáló Judy Garland és Terry az Ózban. Forrás: getty images

 

Reginald von Ravenhorst, aki egy kocsmai megbeszélésnek köszönheti karrierjét

Születési neve BJ, de ismertebb neve, amivel hírnevet szerzett magának: Rex felügyelő. 1991-ben született. A Rex alkotói lehetőséget kaptak egy sorozat készítésére, és valami olyat szerettek volna, amit a nézők hetente izgatottan várnak, de nem tudtak megegyezni, hogy kiről szóljon a sorozat. Egy kocsmában folytatódott a megbeszélés, és elhatározták, hogy aki az ajtón először lép majd be, az lesz a film főszereplője. Néhány perc eltelt és egy gazdija előtt befutó német juhászkutya lépte át a kocsma bejáratát. Így született meg Rex felügyelő. Az alkotók ezt követően felkérték Teresa Ann Millert, aki 17 kiskutyát nézett meg, és végül a játékos Reginald von Ravenhorst-ot választotta. Reginald a hollywood-i idomárnő kutyaiskolájában tanult olyan kutyákkal együtt, akik később maguk is eljátszották Rex felügyelőt, illetve a idomárnő képezte ki Cujót és Beethoven-t, de ő foglalkozott Mundruczó Kornél filmbeli kutyáinak, Luke-nak és Body-nak a tanításával is, akik elnyerték a Kutya Pálma díjat a cannes-i filmfesztiválon. Reginald rendkívüli képességekkel rendelkezett, az akadályok nem okoztak számára gondot, gyorsan tanult, és a legnehezebb feladatokat is el tudta végezni. A veszélyes jeleneteket azonban dublőr kutyákra bízták. A szerepet Reginald 2 évesen, 1994-ben kapta meg, és színészként 1999-ben vonult vissza. Ükapja a magyar származású rendőrkutya, Kántor. 2003-ig élt, halála után más kutyák vették át Rex szerepét: Rhett Butler, majd Henry.

 

Íme, Rex felügyelő. Forrás: Facebook

 

Higgins, aki állatmenhelyen élt, amikor felfedezték

Higgins 1957-1975-ig élt, és a hatvanas, hetvenes évek egyik legismertebb kutyaszínésze volt, minden idők legjobb állatszínészének tartják. A legtöbb ember Benjiként emlékszik rá, vagy mint a népszerű családi sorozat, a Petticoat Junction kutyájára, ahol először tűnt fel és amely a legnépszerűbb szerepei közé tartozik, összesen 149 epizódban játszotta el a kutya szerepét, 6 éven keresztül. Ezért a munkájáért egyébként Higgins PATSY-díjat kapott 1966-ban televízió kategóriában. 14 éves színészi pályafutása alatt folyamatosan sikereket ért el. Higgins karrierjét Frank Inn indította el, aki a keverékkutyára egy állatmenhelyen talált rá. Inn, aki munkája során több állatot is betanított a szerepeikre, az újságíróknak elmondta, hogy Higgins a legokosabb és legügyesebb kutya, akivel valaha dolgozott, és megjegyezte, hogy a televízióban töltött első éveiben hetente egy új trükköt vagy rutint tanított meg neki, és megtartotta ezeket a szokásokat évről-évre, lehetővé téve számára, hogy egyre változatosabb és összetettebb szerepeket játsszon el. Ráadásul Higgins több érzelmet is közvetíteni tudott arckifejezéseivel: félt, érdeklődött, unatkozott, vagy ha a jelenet úgy kívánta, duzzogott. Higgins jó volt ásításban és tüsszentésben is. Inn és Higgins a való életben és a munkában is nagyon közel álltak egymáshoz. De ugyanakkor a kutya Edgar Buchanan színésszel is szoros kapcsolatban volt, akivel több filmben együtt játszottak. Utolsó közös filmjük a Benji volt, ahol látszott, hogy a két színész rajong egymásért. Higgins egyébként dolgozott Gábor Zsazsával is. Halála után Benji szerepét Higgins lánya játszotta tovább. Hamvait Inn vitte haza, és miután 2002-ben ő is elhunyt, előtte azt kérte, hogy a kutya hamvait helyezzék el a koporsójában. Ez azonban jogi szabályok miatt nem valósulhatott meg.

  

 

Higgins, vagy Benji, Forrás: Source, en.wikipedia.org

                 

Rinty, aki Oscar díjas lenne, ha nem kutyának születik

1918-1932-ig élt a kan németjuhász kutya, aki némafilmek nemzetközi sztárja volt. A bátor német juhászkutyát, Rin Tin Tin-t egy amerikai katona, Lee Duncan mentette ki az első világháborús csatatérről, és Rinty-nek becézte. Ő foglalkozott vele és képezte ki a kölyökkutyát, elválaszthatatlanok lettek egymástól. 1922-ben benevezte Rinty-t egy ugróversenyre, amit filmeztek, és ennek eredménye az lett, hogy a kutya rövidfilmekben kezdett el szerepelni. Duncan írt utána egy forgatókönyvet is, amelyben Rinty-nek szánta a főszerepet, de a stúdiók sorra elutasították. Minden megváltozott, amikor egy filmes stáb farkassal szeretett volna jelenetet forgatni, de nem sikerült, Rinty viszont beugrott helyette. Ezt követően Rin Tin Tin-t leszerződtette a filmstáb, az elkészült film pedig siker lett és így kinyílt Rinty előtt Hollywood ajtaja. A Warner Brothers-szel 26 filmet forgatott le, és rengeteg rajongói levelet kapott, a fizetsége pedig hetente 6000 dollár volt. A stúdió kutyakabalaként kezelte, mert az ő sikeres szereplése hozta vissza az akkor még kicsi filmstúdiót a csőd széléről. A stúdió mindezt úgy hálálta meg, hogy kirúgta, amikor elkezdődött a hangos filmek korszaka. Rinty egyszer még a legtöbb szavazatot is megkapta a legjobb színész Oscar-díjának jelölésére, de a bírák féltek attól, hogy nevetségessé teszik magukat, így végül nem jelölték. 1932-ben egy nap nem tudott járni, és hamarosan meg is halt. Örökségét leszármazottai vitték tovább, egyikük Rin Tin Tin Junior 5 évadon át játszott a nevét viselő sorozatban, 1954 és 1959 között. 1960-ban még saját csillaggal is kitüntették a hollywoodi Hírességek Sétányán.

 

 

Rin Tin Tin, Forrás: americacomesalive.com

                                         

Beasley, aki azt csinált a forgatáson, amit csak akart

Ötven különböző kutyafajtát néztek meg a filmesek, aztán végül a bordeaux-i dog bizonyult a legmegfelelőbbnek Hoock szerepére. Az egyik kopó, másik eb egyik főszerepére kiválasztott Beasley korábbi társaitól eltérően nem volt színésznek kiképzett kutya, egyetlen filmben játszott összesen. Filmbeli partnere, Tom Hanks később bevallotta, hogy fizikailag és érzelmileg is ez volt a legnehezebb szerepe, mivel ő is és a stáb tagjai is úgy gondolták, hogy bármit is tesz Beasley, Tom Hanks-nek kell reagálnia rá, vagyis a kutyának kutyának kell maradnia, ezért olyan különös utasításokat nem kapott. Talán ezért tudott olyan természetes maradni a filmvásznon. Beasley 17 hónapos volt amikor megkapta a szerepet, és csak 5 hónapja volt a felkészülésre. Clint Rowe tanította be a szerepre. Ez a kutyafajta általában 5-8 évig él, Beasley mégis 14 éves korában hunyt el, Rowe otthonában.

 

Hoock, Forrás: getty images

                                                                                        

Gidget, aki díva és Moonie, aki Cher klipjében is szerepet kapott

A két szépség a Dr. Szösziből lehet ismerős, míg Moonie mindkét részben Gyilkos Woods megformálója volt, addig Gidget csak a második részben tűnt fel, mint Gyilkos anyukája. Gidget a bogárszemű, nagyfülű csivava a 90-es években a Taco Bell éttermi lánc reklámjainak sztárja volt, amelyben azt mondta: "Yo quiero Taco Bell", vagyis "I want Taco Bell". Valódi sztárkutyának számított, aki igazi díva volt, első osztályon utazott, megnyitotta a new York-i tőzsdét és megjelent a Madison Square Gardenben. 2002-ben szerepelt a GEICO biztosító társaság reklámjában, és egy évvel később játszotta el Gyilkos Woods anyját. Királynőként élt, nagyon el volt kényeztetve. Élete utolsó napjáig jó egészségnek örvendett, csak a hallásával adódtak gondok az évek múlásával. Kecsesen öregedett, a legjobban azt szerette, ha szundikálhat a napon. Még halála napján is jól evett, és kedvenc nyikorgó játékaival játszott kiképzője, Sue Chipperton otthonában. De este súlyos stroke-ot kapott és sajnos el kellett altatni. Társa, Moonie 1998-tól 2016-ig élt, ő Gidget-el együtt Sue Chipperton-nál lakott, aki a Studio Animal Services kiképzője volt. Sue eredetileg Gidget-et szerette volna benevezni Gyilkos szerepére, de az idősebb csivava rendkívül elfoglalt volt akkoriban, nem lett volna ideje rendszeresen forgatásokra járni. Két másik oktató javasolta a nőnek, hogy képezze ki Moonie-t, és küldje el őt a szereplőválogatásra. Moonie 2001-ben játszotta el Gyilkos Woods szerepét, majd két évvel később a második részt is leforgatta. Színészi pályafutása azonban ezzel még nem ért véget. Cher énekesnő-színésznő videóklipjében is szerepelt, valamint számos reklámfilmben, de vendégszereplőként részt vett a Három nővér és a gondviselés című televíziós sorozat epizódjaiban is. Amikor egykori filmbeli partnere 2010-ben megkapta csillagát a hollywood-i Hírességek Sétányán, akkor is jelen volt. Moonie 2014-ben, 16 éves korában vonult nyugdíjba. 2016-ban bekövetkező halálának híre több újságba is bekerült.


                             

          Gidget, a Taco Bell sztárkutya                                                       Moonie   

        Forrás: waggery.wordpress.com                                           Forrás: en.wikipedia.org

 

Koton, aki könnyedén leplezte le a bűnözőket

A németjuhász kutya, Koton Jerry Lee-t alakította az 1989-es filmben, a Kutyám, Jerry Lee-ben (K-9), James Belushi partnereként. Több mint 40 kutyát néztek meg a filmhez, de a többségét nem tartották alkalmasnak a feladatra, míg végül ráakadtak a hároméves Koton-ra, aki megkapta a szerepet. A filmesek hiteles kutyát kerestek, és Jerry Lee a múltja miatt erre a szerepre a legtökéletesebbnek bizonyult. A kutya részt vett egy rövid tévésorozatban is a K-9 film után. Korábban Koton a Kansas City Rendőrségnél dolgozott K-9-es tisztként. 24-nél is több bűncselekményt leplezett le, ahol a bűnös kézre kerítésében segédkezett. 1991 októberében 10 kg kokaint talált, több mint 1 millió 200 000 amerikai dollár értékben. 1991. november 18-án Koton is részt vett abban az üldözésben, amikor egy rendőrgyilkost próbáltak kézre keríteni. Sajnos halálos sebet kapott és nem tudták megmenteni. Több tucat kutya keltette életre Jerry Lee-t a filmvásznon, de Koton az összes közül kiemelkedett, különösen tragikus sorsa miatt, ami kísértetiesen hasonlít a K-9-es film végéhez. Más források úgy tudják, a kutya neve Randó volt.

 

Koton James Belushi-val. Forrás: Gordon Company / imdb

 

Szeretnél még kutyákról olvasni, esetleg írni? Akkor látogass el Kutya Világa magazinunkra is, ahol minden a kutyákról szól.

 

Forrás: 

wikipedia.org

Felső kép: NBC Television Network (Dorothy and Toto)

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »