Színesebb a világ egy saját magazinnal!

Színesebb a világ egy saját magazinnal!


Szia kedves Olvasó!

Budapest 13. kerületének Színes Világa magazinja egy különleges online újság, több szempontból is. Ez volt az első magazin, amivel kezdtünk, néhány éve emiatt a magazin miatt lettem a közösség tagja, ezért érthetően nagyon fontos nekem. Emlékszem az első lépésekre, amik nem voltak mindig egyszerűek, sok hibát követtem el, de szerencsére ezekből rengeteget tanultam, és így ez előrevitt, úgy érzem. A magazin másik különlegessége az, hogy nemcsak érdekes témákról lehet írni rá, hanem ide feltölthetünk a választott városunkról látnivalókat is, szolgáltatókat, esetleg programokat. Így a látogató az olvasgatás mellett megismeri városunk érdekességeit, nevezetességeit is. Mert igen, minden egyes magazin Magyarország egyik gyönyörű városának "képviselője".


Milyen témákat foglal magában a Budapest 13 Színes Világa magazin?        

Úgy állítottuk össze a magazint, hogy mindenki megtalálja a kedvére való témát. Van, akit az állatok királysága érdekel, míg mások inkább az emberi sorsokra kíváncsiak. Van, aki szeret visszatekinteni a múlt eseményeire, hogy kiderüljön számára, mennyivel könnyebb most az életünk, esetleg mik azok az események, amiket jó lett volna megélni. Van olyan személy is, akinek szüksége van a motivációkra. Vagy aki imád sztárokról érdekességeket, pletykákat olvasgatni. Éppen ezért úgy rendeztünk mindent, hogy senki ne maradjon számára izgalmas történetek és témák nélkül.

 

Hogyan épül fel a Budapest 13 Színes Világa oldal?

Ha megnézted a magazin menüpontját, akkor láthatod, hogy sokkal több ez, mint egy egyszerű magazin. Nemcsak olvasni – esetleg – írni tudsz itt, hanem akár hirdetheted is termékeidet, cégedet, vagy amit csak szeretnél. Magazinunk három fő részből áll:

1. Magazin rész: Ez a weboldal erre épül, az apróhirdetős rész csupán extra "ajándék". Az online magazint lapozgatva sok-sok történetet olvashatsz, és írhatsz, hiszen akár Te is lehetsz az egyik történetmesélőnk. Magazinunkba bárki tölthet fel saját írást, cikket. Igyekeztünk úgy összeállítani a menüpontokat, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Ha Te mégsem találod, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, és megoldjuk.

2. Látnivaló rész: Ezen a részen választott városodról nevezetességeket, látnivalókat is megoszthatsz a látogatóiddal. Ajánlhatsz programokat, de szolgáltatók elérhetőségeit is feltöltheted, így aki turistaként látogat el városodba, akkor tudja, kihez forduljon szükség esetén. Ez a rész a legtöbb magazinunkból hiányzik.

3. ApróHirdető részEz a modul a Színes Világa közösségének számára készült, hogy egyszerűen, gyorsan fel lehessen adni hirdetést, anélkül, hogy el kellene látogatni másik oldalra. Minden feladott ingyenes és kiemelt apróhirdetés az összes felhasználó oldalán is megjelenik. Elég egyszer, a saját oldaladon feladni az apróhirdetést, a többi portálra is felkerül, így sokkal több emberhez jutsz el, mint ahogy azt el tudod képzelni. Böngészhetsz állás, autó, ingatlan és más hirdetések között.


Csatlakozz olvasóként, vagy cikkíróként ehhez a nagyon különleges magazinhoz.

Hogyan tudsz szert tenni egy saját magazinra? Mutatom lépésenként!

1. lépés: Kattints IDE! Itt tudsz regisztrálni egy új magazint.

2. lépés: Töltsd ki a kért adatokat: név, jelszó, email cím. Domain névhez válaszd ki a Neked tetszőt. Például erika (így, kisbetűvel írd, ne használj ékezeteket, például Ágota esetén ezt írd be: agota). Ha saját várost szeretnél, akkor írd be a városodat, Budapest esetén a város mellé a kerületet, így például: budapest13 (Fontos! Ha foglalt az adott város, akkor te már nem tudod lefoglalni azt, ez esetben írj be másikat, nem baj, ha nem ott élsz.)

3. lépés: Pipáld ki a két négyzetet!

4. lépés: Nyomj rá az Igénylés gombra!

5. lépés: Kapsz majd egy levelet, ahol meg kell erősítened az Igénylést. Nézd meg a Spam, Promóciók mappákat is, mert sokszor oda érkeznek a levelek, főként gmail-es postafiók esetén.

6. lépés: Várd meg, míg aktiválják a magazinodat. 

7. lépés: Amint aktiválták a magazinodat, be tudsz jelentkezni, és máris töltheted fel az írásaidat.

8. lépés. A webirodádban a Kérdések-Válaszok (sötétszürke háttér, jobb oldalon) menüpont alatt megtalálod a segítséget a szerkesztéshez. A részletesebb, lépésről-lépésre szerkesztési útmutatót egy külön oldalon állítottuk össze, ITT találod.

 

Kellemes időtöltést kívánunk, érezd jól magad az oldalon!


Budapest 13 Színes Világa szerkesztője

Tetszett a cikk?

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »