Azt mondják, hogy „nem a ruha teszi az embert”. Hogy ez igaz-e vagy sem, az lényegtelen, de az tény, hogy mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a látszat MINDEN; az első dolog, amit észreveszünk másokon, az a ruha. Gyakrabban ítéljük meg az embereket, mint ahogy azt be merjük vallani, és amikor valakivel találkozunk, azonnal az alapján alkotunk róla véleményt, hogy mit visel, és hogy néz ki. Természetünkből fakad ez, nem tehetünk ellene. Bizonyos értelemben ez egyfajta íratlan szabály: ha gyilkos tekinteteket akarsz vonzani első benyomáskor, jól kell kinézned.

Ha ruházatról van szó, a legtöbbünket még mindig korlátok közé szorít a nemünket meghatározó normák és elvárások sokasága. Ez a megkülönböztetés a lehető legszélesebb spektrumban történik. Például gyakran hozunk létre olyan színtársításokat, amelyek a nemekhez kapcsolódnak (fiúknál kék, lányoknál rózsaszín), vagy bizonyos ruhafajtákat csak férfiaknak, másokat csak nőknek elfogadhatónak tulajdonítunk.

Boston, 1755–1760, fiú és (valószínűleg) lány

E szigorú társadalmi szabályok fenntartása érdekében van az, hogy szinte mindenki feláldozza kényelmét, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Tehát egy férfi nem fog szoknyát hordani, mert az mondjuk kényelmesebb, hiszen így nevetség tárgyává válik, és sokan megbotránkoznak rajta. Pedig mi nők tudjuk, hogy egy forró nyári napon egy egyszerű ruhát viselni, esetleg egy szoknyát pólóval, sokkal kényelmesebb, mint mondjuk egy szűk farmernadrágot. De nyilván egy „igazi” férfi nem szándékozik ezt a való világban kipróbálni, hiszen senki nem szeretné a kialakított macsó imázsát elveszíteni csak azért, mert szoknyát visel. Ez megdöbbentő, és a mai világban megbotránkoztató is lenne. Ahogy írtam: a mai világban. Mivel volt olyan korszak – igen, eltaláltad, a viktoriánus –, ahol ez teljesen elfogadott volt. Ha a 19. században egy kisfiú kislány ruhát viselt, abban nem volt semmi furcsa. Éppen ellenkezőleg, ez teljesen bevett és elfogadott gyakorlat volt.

Velázquez, a spanyol IV. Fülöp legidősebb fia

A viktoriánus korszakban a pátriárka rendszer volt a norma, és a nemi szerepek rendkívül polarizáltak voltak. A kisgyerekek azonban kimaradtak ebből, rájuk más szabályok vonatkoztak. A legtöbb beszámoló, kép és fotó alapján hét éves korukig a szülők nemigen figyeltek oda a nemre. A fiúk és a lányok ruházata szinte egyforma volt, nem lehetett megkülönböztetni egymástól őket.

A Lucy család, 1625 körül. Elöl két fiú, plusz egy az anyjával. A gyerek a nővérrel fiú lehet

Nagy az esélye annak, ha véletlenül egy viktoriánus korabeli ruhát viselő kislány képébe botlunk, valószínűleg a képen egy fiú van.

Még a 20. század leghíresebb emberei közül is, köztük Ernest Hemingway és Franklin D. Roosevelt fehér szoknyát viseltek, amely abban az időszakban nemileg semlegesnek számított.

XIV. Lajos és bátyja. A francia királyi portrékon nehéz megállapítani a nemet (1640-es évek)

Sokan ma egész biztosan nem fogadnák el ezt a gyakorlatot, és túlságosan nőiesnek tartanák, de annak magyarázata, hogy miért tettek így, nagyon egyszerű: praktikus okai voltak.

Angol nadrágos portré, nadrágkosztümben, körülbelül 1867

Képzeld el magad szülőként egy olyan korban, ahol még nem volt cipzár. A nadrágot túlságosan bonyolult volt felvenni még egy felnőttnek is, nem hogy egy gyereknek. Túl sok kiegészítő kellett hozzájuk, és egy kisgyerek egyedül nem tudta felvenni őket. Mit tennél, ha a gyerekről gyorsan le kellene fejteni a nadrágot? Vagy gyorsan ráadni, mert éppen sietni kell valahova? Az egyik lehetőség az, hogy te magad egyedül oldod meg ezt a feladatot, számolva azzal a ténnyel, hogy ez rengeteg időt fog elvenni tőled. Szerencsére a viktoriánus szülőknek volt egy ennél jóval hatékonyabb módszere.

Franklin D. Roosevelt 1884-ben, 2 évesen

A kisfiúk kislányruhába öltöztetése jelentősen megkönnyítette és rugalmasabbá tette a le- és felöltöztetést. Például egy pelenkás kisfiú esetében, a gyerekről úgy tudták lecserélni a pelenkát, hogy nem kellett levetkőztetni. Elég volt csak felhúzni a szoknyát. S mivel ezek a lányruhák rendkívül hatékonyan illeszkedtek a kor szelleméhez, ezért akár csecsemőkortól kb. 6-7 éves korukig tudták hordani őket.

Matróz stílusú ruha egy kisfiún, 19. század vége felé

6-7 éves korban érik el a fiúk az úgynevezett „értelem korszakát”, és így már nem lesz szükségük kislányruha viselésére, hiszen ők is képesek lesznek önállóan öltözködni. A család számára ez elég ok volt az ünneplésre, mert ez volt az első lépcsőfok, amelyen a kisfiú elindult a „férfiasság” felé.

Új frizurát készítettek neki, levágták fiúsra a haját, és nadrágba öltözve járta végig a környéket, hogy mindenki láthassa új ruháját és külsejét.

Forrás:

thevintagenews.com