Kanada miniszterelnöke a nagy gazdasági világválság idején 5 dollárt küldött minden rászorulónak, aki kérte. Összesen 2,3 millió dollárt költött el.

„A közelünkben élő Samuels házaspárnak három kisfia született. Sokakhoz hasonlóan nekik sincs könnyű életük. A szülők nagyon kedves emberek, egyáltalán nem az a fajta család, akik segítséget kérnének, ezért is írom én ezt a levelet. Remélem, úgy fog érezni Ön is ezekkel a szegény emberekkel kapcsolatban, mint én.”

A fenti levelet egy Elizabeth Ratray nevű nő írta Richard Bennett-nek, a kanadai miniszterelnöknek, még valamikor a nagy gazdasági világválság idején. Akkor a legtöbb családnak rosszra fordult az élete, így Bennett miniszterelnök úr nemcsak az említett nőtől kapott levelet. Az ország miniszterelnökeként nap, mint nap találkozott a kérésekkel, a legtöbb ember azt várta tőle, hogy segítsen a rászoruló családokon. A világválság legrosszabb éveiben a fenti levélhez hasonló kérések folyamatosan megtalálták a kanadai elnököt.

A miniszterelnök – aki bár tekintélyes vagyonra tett szert, mégis megértette népe nyomorú sorsát. S ami igen ritka egy miniszterelnök esetében, tett is érte, hogy ez változzék: A saját pénzéből segítette a szegény családokat, köztük a fent említett Samuels családot. Kanada történetének legnagyobb gazdasági válságának legnehezebb napjain a miniszterelnökre számíthatott a nép.

Richard Bedford Bennett, Kanada 11. miniszterelnöke.

A szomszédasszony levelére reagálva, Bennett úr küldött egy 20 dolláros bankjegyet a családnak, ami segítheti őket a karácsonyi szezonban. Sajnos, a Samuels család a három kisfiú egyikét elveszítette időközben.

Bennett a miniszterelnöki székért Mackenzie King ellen indult, és a konzervatívok vezetőjeként döntő fölénnyel nyerte az 1930-as szövetségi választásokat. Az eredmény meglepetést okozott, mivel King szinte biztos volt abban, hogy újraválasztják, hiszen az elmúlt évtizedben sikeresen vezette az országot. Kanada népe azonban változást akart, és úgy érezték, Richard Bedford Bennett megfelelő ember ehhez, hiszen kampánybeszédeiben megígérte például azt is, hogy megszünteti a munkanélküliséget. Az emberek pedig azokban a nehéz időkben pontosan ezt akarták hallani. Kanada leendő miniszterelnöke viszont nehézségekbe ütközött és így a remény, ami a megválasztásakor éltette a népet, lassan semmivé foszlott. Ő lett a nagy gazdasági világválság nehézségeinek szinonimája, és saját népe diktátorként beszélt róla.

Bennett miniszterelnök beszédet mond egy nyilvános ülésen.

A kemény beszédű milliomos úgy vélekedett, kormányának, amelyben pénzügyminiszternek és külügyminiszternek is kinevezte magát, csak akkor szabad beleavatkoznia a szabad piacgazdaságba, ha nem marad más lehetőség. Azonban, amint a gazdasági világválság elkezdődött, senki sem tudta megjósolni annak hosszát és súlyosságát, és az általa tett kis erőfeszítéseknek semmi hatása nem volt. A gazdaság nem úgy alakult, ahogy Bennett várta, és egyetlen megmaradt lehetősége az volt, hogy változtasson a kialakult helyzeten, és így olyan döntéseket hozott, amik rosszul sültek el. Új jövedelemadó-politikát iktatott törvénybe, munkanélküli-biztosítást, minimálbért, heti munkaórák korlátozását, egészségbiztosítást, gazdálkodóknak nyújtott támogatásokat és ésszerű nyugdíjprogramokat vezetett be. Gyakorlatilag megalkotta Roosevelt híres New Deal-jének saját verzióját. Új irányvonalat ígért és nyújtott népének, és a nagy gazdasági világválságból való kilábalást a gazdasági folyamatokba való állami beavatkozással akarta elérni. A pozitív eredmények azonban elmaradtak, és az emberek gyorsan kezdték elveszíteni az elnök politikájába vetett bizalmat.

Munkanélküli emberek egy ingyenkonyha előtt, amelyet Al Capone nyitott meg a világválság idején Chicago-ban, Illinois államban, 1931-ben.

Kanada miniszterelnökének egyre több kritikusa lett, akik többnyire azt bírálták, hogy hiányzik belőle az együttérzés a rászorulókkal szemben. Rosszallói, kritikusai azonban nem tudták, hogy Bennett elnök éjszakánként fent maradt, és személyesen válaszolt azokra a levelekre, akik a segítségét kérték. Támogatta és segítette az éhező családokat, legtöbbször egy 5 dolláros bankjeggyel, amelyet a saját fizetéséből ajándékozott nekik. Több mint nyolc évtized telt el azóta, hogy Bennettet Kanada miniszterelnökévé választották, és egészen a közelmúltig széles körben sikertelen vezetőnek tartották. John Boyko „Bennett: A lázadó” című könyvében azonban lerántja a leplet sok mindenről. Ez a könyv a jelentős történelmi személyiségnek, Richard Bedford Bennett-nek az első jelentősebb életrajza, amiben az író új megvilágításba helyezi életét. Az életrajzi könyvből kiderül, hogy Bennett személye egy egész nemzetet változtatott meg, és ha egy másik korban választják meg, akkor minden bizonnyal, tökéletes miniszterelnök lett volna.

Pénzügyi ingadozások 1929 októbere és 1933 márciusa között. Ez egy nehéz időszak volt az Egyesült Államok történetében is.

Egy elszegényedett amerikai család 1936-ban.

1935-re az emberek csalódtak Bennett politikájában, és változást követeltek. A munkanélküliek országszerte tiltakoztak, és amikor lehetőségük nyílt, akkor azonnal leváltották Bennettet. Helyette ismét King foglalhatta el az elnöki széket az 1935-ös kanadai választásokon.

Bennett végül 1938-ban nyugdíjba vonult és Angliába költözött. Ott is halt meg 1947. június 26-án, szívinfarktusban Mickleham-i otthonában. A Szent Mihály-templom közelében temették el. Ő az egyetlen kanadai miniszterelnök, akit magas rangra emeltek, és az első, akit Kanadán kívül temettek el.

Forrás:

thevintagenews.com