Régi idők
Mikor kislány voltam, Anyám este kenyeret dagasztott. Belerakta egy konyharuhával kibélelt szakajtóba, és reggel vittük a pékhez hogy süsse meg. Dél körül lehetett érte menni, addigra sült ki. Imádtam érte menni, mégha nehéz is volt, mert ott a pékségben csodás illatok terjengtek. Sorakoztak a szépen megsült ropogós kenyerek a polcon. Meg volt jelölve kiét sütötte ki a pék, és vihettem haza. Persze a csábító illatok arra ösztönöztek, hogy csipkedjem le a sarkát. Ezért Anyám általában megszidott, de ez megérte hogy belekostoljak. Volt hogy késsel szépen kiegyenesítettem, mintha már szelt volna belőle valaki. Anyám ilyenkor csak mosolygott, mert ismerte ezt a cselt.
Azóta én is sütöttem kenyeret, de ennek az íze meg sem közelítette az emlékemben élő ízeket.
Írta: Erős Zsuzsanna
SzínesVilága cikk ajánló
Helyi látnivalók
