Amerikai legendák, 2. rész

Amerikai legendák, 2. rész


Akár elvetjük a városi legendákat, akár elhisszük, hogy van igazságalapjuk, ez az 50 rövidke kis történet, minden bizonnyal borzongást vált ki mindenkiből. Vajon melyik a legfélelmetesebb az alábbi Egyesült Államokból származó városi legendák közül? Folytatódik három részes sorozatom a 2. résszel.

 

50 amerikai állam legijesztőbb városi legendái, 2. rész

 

17. Kentucky: Hogan szökőkútja

Cherokee Parkban van Hogan szökőkútja, amelyen Pán, az ámulatba ejtő görög isten szobra található. Minden teliholdkor – egyes verziók szerint minden nap éjfélkor – Pán alakja a parkban bolyong, és csínyt, bajt okoz a járókelőknek.

 

 

Forrás: flickr.com

 

18. Louisiana: A Carter testvérek

Még az 1930-as évek elején egy fiatal nő szökött meg a Carter testvérek New Orleans-i otthonából, csuklója fel volt vagdalva. Azt mondta a rendőrségnek, hogy a testvérek az ő véréből táplálkoztak. A zsaruk a nyomozás során több olyan fiatal nőt is találtak, akiknek vérzett valamelyik testrészük. A rendőrök megrohamozták a testvérek rezidenciáját. A vámpírviselkedést mutató testvéreket sikerült elkapniuk és kivégezték. Évekkel később azonban felnyitották a kriptájukat, és látták, hogy azok teljesen üresek.

 

 

Forrás: oldtimeparty.wordpress.com

  

19. Maine: Seguin-szigeti világítótorony

maine-i legenda az elszigeteltségről szól. Az 1800-as években a Seguin-sziget világítótornyának gondozója és felesége mindentől elzártan, csak ketten éltek. Természetesen egyre jobban unatkoztak, hiszen teljesen elszigetelődtek másoktól. A gondnok vett egy zongorát, hogy a felesége unalom helyett tudjon rajta játszani, és így mindketten szórakozhatnak. De az asszony csak egy dalt ismert. Ugyanannak a dallamnak a kibírhatatlan ismétlődése és az elszigeteltség súlyos érzete egyre inkább felőrölte a férj idegeit, aki egyre kevésbé bírta. Aztán egy napon fogott egy baltát, darabokra vágta a zongorát és a feleségét is, majd megölte magát.

 

 

Forrás: visitmaine.com

 

20. Maryland: Bigg Lizz és a Greenbrier-mocsár 

A polgárháború alatt Bigg Lizz, egy nagyon nagy termetű rabszolganő kém lett. De a gazdája rájött erre, és úgy döntött, hogy bosszút áll a nőn, mivel az ellenségnek kémkedett. A városi legenda szerint a gazda Bigg Lizz-t elvitte a Greenbrier-mocsár-ba, hogy ott elrejthessen egy kincset. Azonban amikor Bigg Lizz kiásta a lyukat, a gazdája lefejezte a nőt, majd belökte a kiásott lyukba. Így gyakorlatilag Bigg Lizz a saját sírját ásta meg. Azt mondják, azóta ott kísért a nő, és ha valaki az éjszaka folyamán oda látogat, akkor megpróbálja becsalogatni a mocsárba.

 

 

Forrás: marylandhauntedhouses.com

  

21. Massachusetts: George Corwin seriff szelleme

Ha végiggondolnánk azt, hogy mely helyek a legijesztőbbek és legkísértetiesebbek az Egyesült Államokban, egészen biztos, hogy Salem eszünkbe jutna. Elég, ha csak a Salemi boszorkányper egyik kulcsszereplőjére, Corwin seriff-re gondolunk, aki kínzó módszereinek köszönhetően megkapta a „Fojtogató” becenevet is. A seriff egyértelműen akkor bővelkedett leginkább a brutális és kegyetlen vallatási módszerekben, amikor a boszorkányok megvádolásáról, kihallgatásáról és büntetéséről volt szó. Massachusetts államban van egy Joshua Ward House néven ismert épület, amely pontosan ott áll, ahol korábban Corwin seriff élt és halt meg. S azt mondják, a seriff néha megjelenik az ablakokban, de többen is azt állították, akik az épület közelében tartózkodtak, esetleg bent voltak, hogy olyan érzésük volt, mintha valaki fojtogatná őket.


Forrás: salemghost.com      

 

22. Michigan: A Vörös Törpe                                                 

Ez az egyik ma is ismert városi legenda. Detroit lakossága minden évben ünnepli a mai napig. Azt mondják, hogy van egy ördögi lény, a Nain Rouge („vörös törpe”), aki szó szerint káoszt okoz a városban. Úgy gondolják, hogy akkor jelenik meg, amikor a katasztrófa hamarosan bekövetkezik, sőt állítólag ő az oka a Cadillac gyár bukásának is a városban.

 

 

Forrás: metrotimes

  

23. Minnesota: A Wendigo

Az őshonos amerikaiak, vagyis az indiánok teremtették meg a Wendigót, akiről úgy gondolják, hogy a kannibalizmus eredménye. A Wendigo egy olyan lény, aki emberből egy magas, csontvázszerű, szőrös lénnyé változik, ha egy másik embert eszik meg. A Wendigo ember-lény izzó szeméről és kígyószerű nyelvéről ismerhető fel.



Forrás: blogspot.com

 

24. Mississippi: Yazoo boszorkánya

Yazoo folyón élt egy idős nő, aki varázslattal több hajós halálát is okozta. Egy napon a helyi seriffnek elege lett, és a mocsárig kergette a nőt, aki átkot szórt a városra, de aztán belefulladt a mocsárba. Az átokban kijelentette, hogy 20 év múlva visszatér és lángra lobbantja az egész várost. 1904-ben azonban hátborzongató dolog történt. A várost hatalmas tűzvész sújtotta, és úgy gondolták, hogy mindez a boszorkány műve volt. A biztonság kedvéért az emberek azért meglátogatták a sírját a glenwood-i temetőben és látták, hogy a sírja körül lévő láncszemek elszakadtak. Legalábbis így szól a városi legenda…

 

 

Forrás: flickr.com 

 

25. Missouri: A Landers Színház

Springfield-i Landers Színházban minden megtörtént, ami csak lehetséges: a tűzvésztől a késelésen át a véletlen halálesetig ez a színház mindent megélt. A helyiek, de még a színészek is azt állították, hogy látták azoknak az embereknek a szellemeit, akikről tudták, hogy ott haltak meg, beleértve a portást is, aki állítólag egy 1920-as tűzvészben vesztette életét.

 

 

Forrás: missourihauntedhouse.com 

 

26. Montana: A Chico Hot Springs Hotel kísértete

A titokzatos „Fehérruhás hölgy” állítólag a Chico Hot Springs Hotel folyosóin bolyong Pray-ben, hogy megijessze a vendégeket és a személyzetet. Az emberek állításai szerint látták egy fehér ruhás nő szellemét, aki sokszor behívta őket a 349-es szobába, ahol csak egy üres hintaszéket találtak, ami ide-oda ringatózik. A hintaszék néha más szobákban is megtalálható, mindig az ablak felé néz, függetlenül attól, hogy az utolsó személy milyen helyzetben hagyta.

 

 

Forrás: pinterest

  

27. Nebraska: The Hatchet House

„Hatchet House” legendája azokra az ijesztő szellemtörténetekre emlékeztet, amelyeket a táborokban meséltünk egymásnak még diákként. A legenda szerint egy iskolai tanár megőrült, és lefejezte minden diákját az egytermes iskolában. Utána egymás mellé helyezte a diákok fejét az íróasztalon, és mindegyikük szívét kivágva egy közeli hídra vitte. A vízbe dobta a szíveket, és az emberek azt mondják, hogy még mindig hallani lehet a szívdobogást, ha átkelünk a hídon, innen kapta a nevét is a híd: „A Szívverés hídja”.

 

 

Forrás: onlyinyourstate.com 

 

28. Nevada: Földönkívüliek az 51-es körzetben

Az összeesküvés-elmélet hívei azt gyanítják, hogy azon a helyen, ahol a katonaság teszteli a legfejlettebb fegyvereit és technológiákat, valójában más is történik. Méghozzá az, hogy az Egyesült Államok kormánya itt rejti el azokat az UFO-kat, akiket titokban akarnak tartani a nép előtt, nem akarják, hogy tudjunk róluk.

 

 

Forrás: cdn.fullscreen.nz

 

29. New Hampshire: Chocorua legendája

Chocorua-hegyet egy 1700-as évek elején élt indián törzsfőnökről nevezték el. A legenda szerint fiát a törzsfőnök a fehér ember, Campbell családjánál hagyta, míg ő törzsi ügyeivel foglalkozott. A fia azonban a Campbell család autója alatt életét vesztette – nem tudni miért, talán véletlenül, talán nem – és így a dühös törzsfőnök bosszút esküdött. Chocorua megölte Campbell feleségét és gyermekeit. Ezt követően Campbell mérgében és bánatában egészen a hegy tetejére kergette Chocorua törzsfőnököt, és ott agyonlőtte. Előtte azonban a törzsfőnök átkot szórt a földre. Azt mondják, hogy a ma Chocorua Lake Conservancy néven ismert vidék, szenvedést és halált hoz el mindenkinek, aki megpróbál ott élni vagy inni a folyóiból.        

 

 

Forrás: pixels.com

                           

30. New Jersey: A Clinton út szellemfiúja      

Állítólag egy fiatal fiú szelleme lakik az egyik híd alatt ezen az úton, Passaic megyében, New Jersey északi részén. A legenda szerint nagyon segítőkész: ha a vízbe ejtesz egy érmét, 24 órán belül visszaadja neked. A helyi tizenévesek szertartások keretében próbálják ki.

 

 

Forrás: launchknowledge.com

 

31. Új-Mexikó: UFO Roswell-ben

1947-ben egy hatalmas valami zuhant le egy tanyára Roswell-től északnyugatra. Az Egyesült Államok hadseregének tagjai elképesztő gyorsasággal érkeztek meg, hogy megvizsgálják, mi az, és egyes emberek úgy vélték, hogy el akarják titkolni azt, amit valójában találtak. Talán egy UFO volt az? Ez egy rejtélyes történet volt, és az sem segített a rejtély megoldásában, amikor a helyszín megbízásával megtisztított katonatiszt fia, Jesse Marcell Jr. úgy írta le a tárgyat, mint egy ólom-füstlemezből készült valamit, amit még sosem látott azelőtt. Különböző geometriai formákat, leveleket és köröket ábrázolt és ezt különösnek találta a fiatalember. Az Egyesült Államok kormánya azt állítja, hogy egy időjárási léggömb zuhant le. Vajon tényleg?

 

 

Forrás: blogspot.com

 

32. New York: Cropsey legendája

Staten Island-i „Cropsey” legendájáról évtizedek óta diskurálnak, mégis csak az azonos című dokumentumfilm bemutatása után kapott országos figyelmet. A történet szerint Cropsey-nek volt egy horog a kezén, és a Willowbrook State School betege volt. Késő este kijárt vadászni, és a kampós kezével üldözte a helyi gyerekeket. Valójában az 1970-es és 1980-as években számos gyermekgyilkosság történt Staten Island azon részén. Kísérteties…

 

 

Forrás: horrorcultfilms.co.uk

  

33. Észak-Karolina: Bladenboro szörnyetege

Az Egyesült Államok számos régiójában szól egy történet valamiféle mutáns lényről. Észak-Karolina mutánsa az erdőben él, és válogatás nélkül gyilkol. Ez a bladenboró-i állat, akit a helyiek párducszerű, vérszomjas gyilkosként írnak le, a sötétben lapul és támad rá áldozatára. Állítólag rengeteg kutyát, sőt embert is megtámadt már.

 

 

Forrás: ranker.com

 

 

Forrás:

rd.com

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »