Amerikai legendák, 3. rész

Amerikai legendák, 3. rész


Akár elvetjük a városi legendákat, akár elhisszük, hogy van igazságalapjuk, ez az 50 rövidke kis történet, minden bizonnyal borzongást vált ki mindenkiből. Vajon melyik a legfélelmetesebb az alábbi Egyesült Államokból származó városi legendák közül? Itt van a 3., befejező rész.

 

50 amerikai állam legijesztőbb városi legendái, 3. rész     

 

34. Észak-Dakota: A Miniwashitu

„Ha legközelebb a Missouri folyó partján jár Észak-Dakotában, nem árt, ha szemmel tartja a Miniwashitu-t, vagyis az óriási, vörös, szőrös szörnyet, aki a hátán éles tüskéket visel, szarva van és csupán egyetlen szeme” – szól a jó tanács, és érdemes lehet megfogadni, mert úgy szól a legenda, ha valaki belenéz a szörny szemébe, akkor az megvakul, megőrül, és rövidesen meghal. Ne tartsd rajta a szemed!

 

 

Forrás: fandom.com

 

35. Ohio: Gore Árvaház

Az 1800-as években halálos tűz ütött ki a Gore ÁrvaházbanLorain megyében. Tragikus módon az intézményben minden egyes árva életét vesztette. A helyiek azt mondják, ha felkeressük azt a helyet, ahol az árvaház állt, akkor látni lehet a halott gyerekek szellemeit, hallani a játékukat és érezni az égő húsuk szagát.

 

Forrás: alchetron.com

  

36. Oklahoma: Az átjáró

Az oklahomai Beaver Sands dűnéit Bermuda-háromszög néven is ismerik, mert amikor az emberek betették a lábukat oda, akkor eltűntek. Úgy tartják, hogy egy UFO lezuhant itt, és ajtót nyitott egy másik világba.

 

 

Forrás: youtube.com 

 

37. Oregon:  A kötözött ember

Egy fűrészüzemben egy korábban darabokra vágott ember szelleme a mai napig rémisztgeti Oregon lakosait. „Bandage Man”-nak hívják, mert az egész teste véres kötésekbe van burkolva. Azt állítják, hogy megtámadja azokat az embereket, akik áthajtanak vagy leparkolnak autóikkal Cannon Beachen.

 

 

Forrás: onlyinyourstate.com

  

38. Pennsylvania: Eastern State Penitenciary

pennsylvania-i keleti állam büntetés-végrehajtási intézete valódi hely, amelyet már rég bezártak, mivel a fogvatartottakkal kegyetlenül bántak. Minden cellának megvan azért a maga története, a saját kísérteteivel és szörnyű meséivel, és állítólag olyan érzés átsétálni a börtönön keresztül, mintha magán a pokol bugyrán sétálnánk át. Persze az, aki elég bátor, az Halloween-kor egy hátborzongató túrát tehet a börtönben, egyetlen feltétele van: egy kötelességvállalási nyilatkozat aláírása.

 

 

Forrás: adventure.com 

 

39. Rhode Island: Hosszúkarmú Freddie

Horror rajongóknak talán ismerősen cseng a Hosszúkarmú Freddie név, s ez nem véletlen, hiszen a Rhode Island-i legenda főszereplője volt az egyik ihletője a Rémálom az Elm utcában című filmnek is. A legenda e verziójában Freddie egy őrült favágó, aki elképesztően hosszú körmeivel támadja meg az erdei tábor lakóit, senki sem tud menekülni tőle.

 

 

Forrás: sasysquatchgirl.com

 

40. Dél-Karolina: Lavinia Fisher legendája

Lavinia Fisher az a nő volt, akit Amerika első női sorozatgyilkosaként ismertek. Áldozataira könnyen rátalált, mivel az 1800-as években férjével, Johnnal egy fogadót vezettek, így nem is volt szükség arra, hogy kitegye a lábát a házból újabb áldozat után kutatva. Férjével együtt kedvüket lelték a gyilkolászásban, több vendégüket is megmérgezték. Miután a szegény áldozat örök álomba zuhant, ledobták őket a mélybe, egy csapóajtón keresztül. Szerencsére az egyik áldozatnak sikerült megszöknie, így tanúvallomást tudott ellenük tenni. A házaspárt börtönbe zárták, majd kivégezték, de Lavinia Fisher szelleme a charleston-i börtön falai között maradt, ahol a halálát lelte és továbbra is ott kísért.

 

 

Forrás: firsttoknow.com

  

41. Dél-Dakota: Sétáló Sam

dél-dakotai Sétáló Sam egy kicsit olyan, mint a Slenderman videojátékok hírhedt alakja: egy természetellenesen magas, sovány és hátborzongató karakter. Sétáló Sam kedvenc áldozatai a fiatal tinédzserek, akiket öngyilkosságra késztet, ha találkozik velük.



Forrás: smalltownmyths.com       

 

42. Tennessee: Megnyúzott Tom

A történet szerint az 1920-as években egy Tom nevű fiatalember elvitte barátnőjét a helyi Lover’s Lane-be. A nő, akibe beleszeretett házas volt, de ezt Tom nem tudta. Amikor a féltékeny férj kettejüket megtalálta Tom autójában, irtóra bepipult és meggyilkolta a feleségét. Tom rosszabbul járt, a dühös férj elevenen megnyúzta a bőrét. A helyiek azt mondják, hogy Tom még mindig a Lover's Lane környékén tartózkodik, lesben állva, hogy megbüntesse és megölje azokat, akik házasságtörést mernek elkövetni.

 

 

Forrás: discover.hubpages.com

  

43. Texas: A Lechuza

A legenda azt mondja, hogy Dél-Texas-ban vigyázni kell a kocsmába látogatóknak záróra után. A lesben ugyanis egy Lechuza ólálkodik, aki nappal nő (vagy inkább boszorkány), éjszaka pedig egy hatalmas bagoly. Régebben egy részeg ember meggyilkolta a gyermekét, azóta pedig bosszút áll a záróra után az utcán sétálgató kocsmavendégeken.

 

 

Forrás: kixs.com

 

44. Utah: A kővé vált erdő átka

Black Hills-ben található az Escalante nevű erdő, ahol a fák, a növények és minden kővé változott. Az oda látogatók néha egy-egy kődarabot magukhoz vesznek, de ez TILOS ebben az erdőben. Mert a legenda szerint bárki, aki csak egy szikladarabot, vagy egy megkövesedett fa egyik részét magával viszi, az egész biztos súlyos szerencsétlenséget fog szenvedni. Az ilyen emberre autóbaleset, csonttörés, sőt munkahely elvesztése vár, ha figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetést.

 

 

Forrás: quotev.com

 

45. Vermont: A Brattleboro Menedékház Tornya

Az 1800-as évek végén az őrültek számára épült fel a Brattleboro Menedékház. Annak tornyát viszont hamarosan bezárták, mert sok páciens úgy követett el öngyilkosságot, hogy levetette magát a torony tetejéről. A torony ma is áll, és a helyiek azt állítják, hogy folyamatosan látni lehet a szellemeket, akik lezuhannak a torony tetejéről, mintha egy régi szalagon található felvétel visszajátszaná a jeleneteket.

 

 

Forrás: vermontghoststories.weebly.com

 

46. Virginia: Bunny Man Bridge

A történet szerint 1904-ben a virginiai Clifton elmegyógyintézetének legveszélyesebb pácienseit éppen egy börtönbe szállították, amikor a busz lezuhant a Fairfax állomás hídján. A rabok kihasználták a helyzetet és meg akartak szökni, de csak egyiküknek sikerült. Elhullott, megnyúzott, félig megrágott nyulak nyomát hagyta maga után, közvetlenül ott, ahol a baleset történt. Még ugyanabban az évben, Halloween éjszakáján több, a híd alatt szórakozó tinit megtámadott valaki éjfélkor – és a fiatalok ugyanarra a sorsra jutottak, mint a nyuszik.

 

 

Forrás: planet-today.com

  

47. Washington: 13 lépés a pokolba

Maltby városában található temetőben 13 lépcső található, amely egyenesen egy földalatti kriptába vezet. A legenda szerint bárki, aki úgy dönt, hogy lemegy a lépcsőn, a pokol olyan rémisztő víziója elé kerül, hogy az az őrületbe kergeti.

 

 

Forrás: scaryforkids.com

  

48. Nyugat-Virginia: A molyember

Igen, ez ugyanaz a „Molyember”, mint akiről A megszólít az éjszaka című filmben szó esett. A film utolsó jelenete ugyanis egy 1967-ben ténylegesen megtörtént esemény elbeszélése: A nyugat-virginiai Point Pleasant és Gallipolis (Ohio állam) közötti összekötő Ezüst híd összedőlt, amikor éppen csúcsforgalom volt és így 46 ember halálát okozta. A legenda szerint a Molyember, akit a nagy halálhozóként is ismernek, okozta a balesetet.

 

 

Forrás: blumhouse.com

 

49. Wisconsin: Véres sírkő a Riverside temetőben

Egy helyi lakos, Kate Blood állítólag sok-sok éve megölte férjét és három gyermekét, majd ő maga is öngyilkos lett. Állítólag azóta minden teliholdkor csöpög a vér a sírkövéről az Appleton-i Riverside temetőben. (Bár a legenda valódiságával nem mindenki ért egyet, mivel a hírek szerint a férj és az egyik gyerek túlélte a gyilkosságot.)

 

 

Forrás: endlessmtnlifestyles.com

 

50. Wyoming: A Jackalope

Az antilop szarvú hatalmas nyuszi formájú lény jól ismert karakter Wyoming kultúrájában, és történelmében, szinte már a város látványosságaihoz tartozik. Vannak, akik meg tudják erősíteni azt, hogy egészen biztosan látták, míg mások vállvonogatva tündérmeseként tartják számon a lényről szóló legendákat.

 

 

Forrás: blogspot.com


  

Forrás:

rd.com

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »