Wabi sabi- avagy a tökéletlen életben megtalált szépség

Manapság divatossá lett más népek életszemléletére rácsodálkozni, abból tanulni. Így ismerkedtünk meg nemrég a dán hygge-vel, vagy a svéd lagom-mal. Bizonyára minden népnek van valami trükkje az évszázadok túléléséhez, az élet nehézségeivel való megküzdéshez, a mindennapok taposómalmában is fellelhető szépség és öröm megtalálásához.

A japánok wabi sabi névvel illetett sejtelmes világába Beth Kempton könyvével merültem alá.  A szerző japán szakos hallgató volt az egyetemen, tolmácsként és televíziós műsorvezetőként is dolgozott Japánban. Két évtizede szerelmes ebbe a kultúrába- ez nagyon érződik a könyvén. Mostanság Angliában él a családjával, blogger, coach, életvezetési tanácsadó, de magát vándorként, kalandorként, a szépség keresőjeként jellemzi. Ilyen szépségkeresőként vezet végig minket a wabi sabi utáni nyomozásában. A japánok ugyanis nem használják ezt a kifejezést, csak külön a két szót:

wabi: visszafogott ízlés (a szótőben ott van a hiány, szegénység, reménytelenség, aggódás, magány)

sabi: patina, antik külső, elegáns egyszerűség, idő múlásával jelentkező egyszerű szépség

Akkor érezzük a wabi sabit, amikor a valódi szépség lényege érint meg minket - amely mesterkéletlen és tökéletlen, és épp ez a legjobb benne. Ezt az érzést a természeti szépség váltja ki, amely visszafogott és dísztelen. A nyugati világban talán az esztétikai élmény a legközelebbi kifejezés.

A wabi sabi hasonlít egy kicsit a szerelemhez- el lehet mondani, milyen érzés, mit él át, aki beszél róla, de csak akkor tudom meg, milyen, amikor én is átélem. A megkérdezett japánok hosszan gondolkodtak: „Hm…Nehéz lenne elmagyarázni.” A legtöbben nem érzik szükségét szavakba önteni, ebben nőttek fel, így látják a világot, személyiségük része lett ez a fogalom. Kérdésére válaszul a szerző metaforákat kapott, fejbiccentéseket, szívhez emelt kezeket, hosszú hallgatásokat, és ismétlődő utalásokat a teára, a zenre és a természetre. A beszélgetés pedig csaknem mindig így végződött: „El akarom majd olvasni a könyvét.”

De persze nem azért kalandor és felfedező a szerzőnk, hogy ennyiben hagyta volna. Kutatásai eredményeként végigvezeti az olvasót a wabi sabi eredetén, jellemzőin, mai alkalmazhatóságán- úgy, mint lakberendezés, vendégszeretet, a természettel való kapcsolat, pszichológiai szinten az elfogadás-elengedés témaköre, a kudarc átértékelése, a kapcsolatok ápolása, a munka öröme és a pillanat megélése (mindfulness, meditáció).

Részlet a könyvből:

„Hideg decemberi este van Kiotóban, az ősi japán fővárosban. Sötétben kerekeztem a Sóren-inig, a Higasijama-hegység lábánál álló, turistautaktól félreeső, kis templomig. Ma este lágy fények világítják meg a templomkertet, a halvány fény rejtelmes szálakat sző a fenyők sziluettjei és a káprázatos bambuszligetek közé.

Kibújok a cipőmből- a csoszogó lábak és a suhogó köntösök által nyolcszáz év alatt ragyogóra fényezett padlóra lépek. …Hátul, az épületet körbeölelő tornácon telepedek le; lábujjaim elzsibbadnak a hidegben és látszik a leheletem.

Füstölő illata tölti be a levegőt. Nem tudom megmagyarázni, de bíborillata van. A kertben parányi, elszórt fények villannak, egyszerre lélegzik ezernyi csillag. Gion mindössze tízpercnyire fekvő szórakozónegyedét majd szétveti a turisták, a részeg üzletemberek és a figyelmes gésák izgatott energiája. Ugyanakkor itt, a város keleti szélén kanyargó, keskeny, meredek út mentén mégis nyugalomra találok.

Odafentről selyemfényű hold kandikál ki a fák közül, ezüstös varázslatot igéz a tóra. Felszínén lehullott levelek lebegnek, alattuk a homályos vízben koi pontyok ólálkodnak. Még egy hét, és teljesen csupaszok lesznek az ágak. Egy hónap múlva pedig talán már hó lepi őket.

Felveszek egy lehullott, burgundivörös, pöndörödő szélű momidzsi-levelet. Kincs; ráncos és pergamenszerű, akár a nagyanyám kézfeje. Kitárul a szívem. E pillanatban mindenem megvan. Elégedettséget érzek s a tudattól máris egy kis melankólia fog el, amiért ez az elillanó pillanat sosem tér már vissza. Ez a wabi sabi világa. „

Hm…,kíváncsi vagyok, mit mondanának a japánok, akik elolvasták…

Képek:pexels