Rímbe szedett nyüglődés

Csoda….
Álmomban tegnap, nálad jártam kedvesem.
Körbefonta ezer szállal életem.
Csodálatos világban nem volt más,
Te meg, én csupán, 
Vágyaink varázsvizén ringattál.
Hajad köré a Hold font ezüst glóriát,
S én csodáltam, a harmóniát.
Mindenből a szeretet-energia áradt,
S mi álltunk csak ott,
Eltemetve lelkünk mélyére ezt az álmot.
De jött a reggel, s minden szertefoszlott,
Csak az égi szivárvány őrizte tovább,
A csodát, amit csak mi éltünk át.
Azt a villanást, mi örökre eggyé olvaszt,
Férfit, és nőt,
Az örök lángolást, mi ezer év távlatából,
Generációkon át, még mindig oly erős,
Nem tudja szétnyűni a múló idő tengere,
Mert újra gerjeszti, nap, mint nap,
Egy emberpár ezer fokon izzó,
Soha el nem múló szeretete.
Ezer szállal egymásba gabalyodva,
Múltunkkal, és jelenükkel összeforrva,
Százszor is elvérezve, a szerelem oltárán,
Mégis vágyva naponta újra, a csodára,
A felülmúlhatatlan eggyé olvadásra,
A hajnali ragyogásra, az ezüstfény glóriádra,
Mindenre, ami Te magad vagy,
Mindenre, ami én vagyok neked.
Életeken át, örökké kereslek, szeretlek.
Bárhol születünk újjá, ismét részem leszel,
Mert nekem rendelt az ÉG, 
Te vagy az ki holttá sebzi vágyam madarát,
Kiért érdemes, újra ébredni, és várni újra az éjszakát, 
Amikor két karom, nyakadat fonja át.
Lélegzet visszafojtva, remegve,
Minden sejtemben érzem a csodát!

/Raj Devpreet Kaur/