De kik fonták, és miből készülhetett?
Az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek dísztárgya volt.
Mivel ezek a díszek - vagy inkább használati tárgyak - robbantózsinórból készültek - ezért nyilvánvaló,
hogy a hozzá szükséges alapanyagot a bányászoktól lehetett beszerezni. Legtöbbször ők voltak az alkotók is -
sokszor nyugdíjas éveikben foglalkoztak ezzel. Vagy tőlük beszerezvén az alapanyagot -
az ország más részein látták meg benne az üzletet, akiknek kézügyessége, és szabad ideje is volt erre.
Nem csoda, hogy ez a hobbi, naiv művészet főleg a bányák környékén volt népszerű.
De az elkészült tárgyakra az ország összes pontján volt vevő. Árulták is - még a vásárokban is.
Azt gondolnánk, hogy mivel türelem, pontosság, aprólékosság az alapvető,
ami szükségeltetik egy ilyen alkotáshoz - ezt csak nők csinálhatják.
De nem...
Legtöbbször férfiak voltak, és legtöbbször bányászok voltak.
A kemény fizikai munka hatására hatalmas tenyérrel, és vastag ujjakkal.
Fel lehetett ismerni azokat, akik készítésével foglalkoztak, mert szinte állandóan hordtak magukkal műanyag zsinórokat.
Ezek a zsinórok gyermek szemmel nézve csodálatosan színesek voltak. Piros, kék, zöld.
Otthon is belőle pár szál, talán ha négyes fonatig jutottam, mert természetesen óvodás koromban fejebe vettem,
hogy én is csinálok majd olyan kulcstartót, amit apu hozott haza Balatonfüredről, egy ismerőse készített nemzeti színűt.
Hát persze hogy nem sikerült. Viszont sokáig meg volt, könyvjelzőként használtam.
A hazavitt robbantózsinór lehúzták a külső műanyag szigetelést, és ezeket fonták meg
Gyerekként csoda dolgoknak láttam, és mai szemmel nézve is vannak belőle határozottan szépek.
Készítettek mindent. Karkötőt, kulcstartót, amit csak kívánt a kedves vevő.
A legkisebb üveget is befonták mintásan. Volt boros flaska, pálinkás butykos, kulacs, csuportartó, alátét, demizson...
Fotó: Galéria Savaria, Index Fórum
ForrásBlogstop.com