Mese a manóról, aki nem tudott játszani című felnőtteknek szóló mesémet 2020. június 10-én, mindössze egyetlen óra alatt írtam meg egy Metafora tanfolyam egyik feladataként. Az első karantén idején döntöttem úgy, hogy kihasználom a bezártságot és tanulok valami újat, amit már régóta szerettem volna. Ez az első – eredeti változata a történetnek – és bár nyilván akadnak benne hibák, úgy döntöttem, hogy így, ebben a verzióban osztom meg a kedves Olvasóimmal.  

A neveletlen erdei manó történetének második része

MESE A MANÓRÓL, AKI NEM TUDOTT JÁTSZANI

2. RÉSZ

Levente körbenézett a szobájában, és látta, hogy az teljesen üres.
Eltűntek a könyvek, a kitépett oldalak, a megrongálódott kisautó, a kard, a darabokra tört vasúti sín, a traktor, de még a kertész felszerelés is. Levente nagyon dühös lett.

– Add vissza őket! – kiabált Rozi boszorkánynak, de azt nem hatotta meg.

– Szívesen tenném, de sajnos mennem kell. Mostantól semmi nem marad meg nálad, fiam, így talán el kellene gondolkodnod azon, hogy megváltozzál. Ha ez megtörténik, visszajövök. Nem kell, hogy értesíts, tudni fogok róla.

Levente még kiabált Rozi után egy ideig, de annak már hűlt helye volt.  

A manógyerek az éjszaka hátralévő idején már nem tudott elaludni. Amikor azonban végre álomba szenderült, furcsát álmodott. Álmában megjelent egy hatalmas nagy fa, ami egészen az égig is elért, és minden egyes ágán volt egy hatalmas doboz, teli ajándékokkal.

Levente előtt száznál is több manógyerek gyülekezett, és Levente igen türelmetlen volt, attól félt, mire sorra kerül, addigra a fa ágán lévő játékok mindegyikének meg lesz a tulajdonosa. Ezért jobbnak látta, ha tolakodik. Így is lett, a kisebbek, vagy nála gyávábbak nem mertek vele szembeszállni, így Levente a sor végéről az elejére keveredett.

A fát azonban nem volt olyan egyszerű megközelíteni.

– Látom, nagyon sietős, gyermekem – mondta a fa Leventének. – Nem bánom hát, gyere közelebb.

– Hol van az ajándékom? – kérdezte a fiú.

– Azt pont tőlem kérdezed? – sóhajtotta a fa, és megrázta az ágait. – A te ajándékodat csak te találhatod meg. El van rejtve, és a dobozon viseli annak a manó gyereknek a nevét, aki megérdemli.

– Azt akarom. Azt a nagyot! – mutatott a fán található legnagyobb dobozra Levente sürgetően.

– Ehhez előbb meg kell felelned egy kérdésemre, gyermekem – mondta türelmesen a fa. – Mi volt az a jó cselekedet, amit a mai napon tettél valakivel?

– Az nem az én dolgom. Az én dolgom a játék, és az, hogy mindig ajándékokat kapjak.

– Akkor nézzük, melyik doboz viseli a nevedet – mondta a fa. – Szerencséd van, a legnagyobb doboz a tiéd.

Levente szinte kiáltott örömében, amikor a fa odaadta neki a legnagyobb ajándékot, amit valaha is látott életében. Ekkora doboz még a játékboltban sem volt. A gondos csomagolást durván szétszakította, hogy minél hamarabb megismerhesse a doboz tartalmát. Megrökönyödött. A dobozban nem volt az égvilágon semmi. Már éppen szóra nyitotta a száját Levente, hogy panaszt tegyen a fánál, de a fa már nem volt sehol. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben.

Felriadt álmából, és megkönnyebbült. Ez nem a valóság, állapította meg örömmel.

– Új játékokat akarok! – kiáltotta néhány perccel később köszönés helyett a konyhában.

– Neked is jó reggelt, fiam! – mondta az anyja. – Ezt mostantól felejtsd el! Apád elveszítette a munkáját a bányában, így összébb kell húznunk a nadrágszíjat. Ez rád is vonatkozik, Levente.

– Mi közöm van nekem ehhez? Attól, hogy ti szegények lettetek, nekem nem kell annak lenni.

– Elmész dolgozni apád helyett? – kérdezte mosolyogva az anyja.

De Levente már nem hallgatta végig. Dühösen vágta magára megüresedett szobája ajtaját.

FOLYTATJUK!