Tizenhét éves......

Kategória:
Történetek, Emberi történetek

Korán kel, reggelizni mégsincs ideje, mosakodás, kapkodás a fürdőszobában, kezébe nyomom a szendvicsét, gyors puszi, még hallom a gyorsan elmormolt mondat elejét, "Szeretlek any..." de a mondat végét már elnyeli a csikorgó kertkapu....én már csak utána kiáltani tudok: én is fiam, legyen szép napod.

De talán már nem is hallja, hiszen rohanni kell.... a buszhoz, a suliba, az órákra, az edzésre, a szakkörre.... - az egész nap rohanás.

Hosszú és nehéz nap vár rá.

Kilenc óra a gimnáziumban, idegen nyelv, mindennapos testnevelés, fakultációk.

A fél lábon bekapott szendvics ebéd gyanánt, aztán irány az edzés, ha mázlija van, egy gyors randi a programok között még belefér.

Este ér haza, van, hogy kilenckor.

Ahhoz is fáradt, hogy egyen, inkább az üzeneteket nézi meg a laptopján, válaszol a haveroknak, fürdés után az ágyban még tanul.

Persze az okostelefon is ott van, a kapcsolat nem szakadhat meg a többiekkel, még lemaradna valamiről.

Tizenhét éves.

Félúton jár a gyerekkor és a felnőttlét között, talán maga sem tudja, hová tartozik és merre tart.

Kereshetné a saját útját, építhetné a saját személyiségét - ha volna rá ideje.

Idegen nyelveken beszél, kétismeretlenes egyenleteket old meg, a fizika és a hangtan számára olyan elemi, mint másnak az 1x1, több száz évszámot tud és ismeri az összefüggéseket.

De még egyetlen szöget sem ütött be a falba.

A gondolataival sosem marad egyedül, a fülében mindig ott van a fülhallgató, az ujjai mindig valamelyik kütyün matatnak.

Milyen ijesztő lehet számára a csend...

Hétvégén leül a számítógép elé. Összedob egy-két frankó prezentációt és chatel a haverokkal, találkozik a barátnőjével, és megtanulja a megtanulandókat, megírja a leckét. Pihenésképpen lenyom néhány menetet valamelyik lövöldözős játékprogramon.

Tizenhét éves.

Könyvet nem olvas, mert nincs rá ideje.. na meg az ő villámgyors világában az unalmas.

Nem elég pörgős. Megértem.

Egy olyan agynak, aminek a nap tizenhat órájában a verbális és képi információk hatalmas és gyors özönét kell befogadnia és rendeznie, halálosan lassú és feldolgozhatatlanul vontatott Viktor Hugo és Bulgakov.

Tizenhét éves.

Saját kutyára gyűjt.... de inkább mégsem kell, mert tudja, hogy nem lenne rá ideje.

Néha nekem is szükségem lenne a segítségére, de inkább megoldom, mert nem akarom terhelni...

Úgysincs ideje.

Tizenhét éves, de úgy él, mint egy ötvenes menedzser.

Elfoglalt, nyomasztják a határidők, űzi a teljesítménykényszere.

Nem maradhat le, a világ elvárja, hogy trendi legyen.

Mindene megvan, de nem ér rá a saját gondolataival foglalkozni.

Erre mondjuk lehetősége sincs.

Ahhoz túl nagy a zaj, túl nagy a pörgés.

Tizenhét éves.

De nem irigylem.