Élettörténetek
Visszajáró lélek

Nagy Pista, az egykori molnár mesélte. Akkoriban a malomhoz tartozó szolgálati házban laktak, csak átmentünk a kanális kis hídján a malomtól, máris náluk voltunk.
Mióta mëhhalt a felesége, Gábor bácsi nem mozdút ki otthonrú. A szomszédasszonyok süttek bogácsát, túróslepént, ëgy mëg paprikás csirkét csinát, aztán a párjukkal átmëntek az öreghë, në lëgyën magába mindég. Vittek bort, pálinkát is. Gyëtyafény fogatta a szomszédokot, Gábor bácsi mëg evvel:
- Fëlért. Jó sokáig tartott, de fëlért.
- Mirű beszé, Gábor bácsi?
- A zasszonyrú. Elpattant a lámpaüveg ëgy miatyánknyival azelőtt, hogy gyöttetëk. Arrú tudom.
- Csak nem babonás, Gábor bácsi?
- Nem én, letalább (legalább) is aszt hittem magamrú. Igaza lëhet a régi öregëknek, a hóttak lelke visszajár!
- Në mongya má, Gábor bácsi - át (állt) mëg a zëggyik szomszédasszony, aki épp lámpaüvegé indút vóna haza.
- De mondom! Mer mijóta mëhhalt a zasszony, kinyínak maguktú a házajtók, a sifonyajtók, az ablakok, oszt pont úgy csapódnak be, ahogy a zasszony szokta, ha mérëgbe gyött. Majd két hétig vót ez, mikor eszëmbe jutott, amit az öregëk mesétek. A halott lelke visszajár, amíg mëg nem kapja azt, ami nékű elmënt. Ha jó szó nékű, akkor mëg këll követni. Ha éhën, akkor ételt këll kitenni éccakára a két ablak közé*. Sokájig tartott, míg rágyöttem, hogy igën éhes lëhetëtt. Mer valami nyavalya támatta mëg a zasszony nyeldëklőjit, oszt mán ënni së tudott a végin. Harmadnapra, hogy éccakákra ételt tëttem a két ablak közé, elmaratt a zajtócsapkodás. Evvót tënnap, most mëg elpattant a lámpaüveg. Az öregëk szerint valami váratlan dolog mutassa, hogy mënnyugodott a lélek. Kiború magátú ëgy pohár, fëldő a vëdër, vagy elpattan a lámpaüveg.

Mesélő: Berényi László