Balzsamecet hatása a szervezetre

Balzsamecet hatása a szervezetre


A balzsamecet az olasz gasztronómia nélkülözhetetlen alapanyaga, ami Modenából indult hódító útjára, és az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre tett szert hazánkban is. Szinte nincs olyan élelmiszerüzlet, drogéria vagy biobolt, ahol ne lenne kapható balzsamecet vagy annak ízesített változatai.

Az eredeti balzsamecetet fonnyadt szőlőből nyert mustból készítik, amely ecetbaktériumok segítségével lassú ecetesedésen és természetes fermentáción megy keresztül. Eper-, cseresznye-, gesztenye-, boróka-, valamint tölgyfahordókban tárolják hosszú éveken évtizedeken át. Ahogy egyre sűrűsödik az állaga, úgy kerül évente egyre kisebb hordóba, míg egy 100 literes mustból végül két liter balzsamecet keletkezik. Hagyományosan nagyjából 10-12 év kell ahhoz, hogy végül elnyerje sűrű, enyhén savas, mégis édes, intenzív állagát, de akár ötvenéves balzsamecettel is találkozhat az ember, igaz, ezért borsos árat kell fizetnie.

A balzsamecet áldásos hatásai

 balzsamecetnek számos pozitív egészségügyi hatása van, segíthet bizonyos betegségek megelőzésében, de azoknak is érdemes fogyasztani belőle, akik éppen fogyókúráznak.

GettyImages-1028310104

Csökkenti a koleszterinszintet

A Healthline  cikke szerint a balzsamecet kiváló választás azoknak, akik természetes módon szeretnék csökkenteni koleszterinszintjüket. A szőlő rendkívül gazdag polifenolokban - flavonoidokban -, amik segítenek megakadályozni a szabad gyökök kialakulását, és gátolják a vérben keringő, káros hatású, LDL elnevezésű lipoprotein oxidációját, ezáltal hozzájárul többek között a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez.

Javítja a vérkeringést

A polifenolok mindezek mellett gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, javítják a vérkeringést és a szívizom vérellátását is, így a végtagok zsibbadása, esetleges érzéketlensége is megszűnhet. 

Támogatja a fogyást

A balzsamecet - mint minden ecetfajta - jótékony baktériumokat, probiotikumokat tartalmaz, amik nemcsak az immunrendszer, de az emésztés megfelelő működéséhez és a bélflóra egyensúlyához is hozzájárulnak, valamint gátolják a bélnyálkahártyán megtelepedő kórokozók, vírusok, gombák túlzott elszaporodását. A gyulladások és lassú anyagcsere megszűnésével a pluszkilók is könnyebben mennek majd le.

Segít a magas vérnyomás leküzdésében

Egy 2001-es tanulmány szerint napi egy-két teáskanál balzsamecet fogyasztása kedvezően hat a magas vérnyomás mérséklésében. A kutatásból kiderült, hogy az ecetsav egyik összetevője szignifikánsan csökkentette a vérnyomást, valamint a vérnyomás emelkedésében szerepet játszó renin-angitenzin rendszer aktivitását a kontrollcsoporttal szemben. 

GettyImages-544722402

A balzsamecet felhasználása

A nagyobb üzletek polcain sorakozó balzsamecetek többsége borecetből, szőlőmust-koncentrátumból és karamellből készül. Egy valódi, tradicionális modenai, 25 éves balzsamecet ára akár több tízezer forint is lehet deciliterenként.

A balzsamecet felhasználása sokszínű, kerülhet öntetként salátákra, grillezett húsokra, sajtokra, különböző gyümölcsökre, például eperre, fügére, sárga- és görögdinnyére, de desszerthez is használható, például fagylaltokhoz, panna cottához vagy csokoládés édességekhez, krémekhez, habokhoz. Intenzív íze és állaga miatt elég pár cseppet használni belőle, és mivel sokáig eláll, érdemes jó minőségű, drágább változatot választani az olcsóbb, de hígabb típusok helyett.

Tetszett a cikk?

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »