Buszon

Kategória:
Történetek, Emberi történetek

Néhány évvel ezelőtt, egy New York-i buszon ragadtam a csúcsforgalomban. Alig haladt a forgalom. A busz tele volt hideg, fáradt emberekkel, akik mélységesen ingerültek voltak egymástól, és magával a világgal. Két férfi acsarkodott egymással egy meglökés miatt, ami lehet, hogy szándékos volt, vagy nem. Felszállt egy terhes nő, és senki sem ajánlott neki helyet. Düh volt a levegőben; itt nem volt semmi könyörület.

De ahogy a busz közeledett a hetedik sugárúthoz, a sofőr beszállt a rádióba. *'Emberek,'* mondta, *'Tudom, hogy kemény napotok volt, és frusztráltak vagytok. Nem tudok mit kezdeni az időjárással vagy a forgalommal, de itt van, amit tehetek. Ahogy mindegyikőtök leszáll a buszról, kinyújtom a kezem felétek. Ahogy arra jársz, dobd a gondjaidat a tenyerembe, oké? Ne vidd haza a problémáidat a családodnak ma este, csak hagyd rám őket. Az útvonalam pont a Hudson folyó mellett vezet, és amikor később arra megyek, kinyitom az ablakot, és vízbe dobom a gondjaidat. '*

Olyan volt, mintha megszűnt volna az elvarázsoltság. Mindenki nevetésben tört ki. Az arcok csillogtak a meglepett gyönyörtől. Azok az emberek, akik az elmúlt órában úgy tettek, mintha nem vették volna észre egymás létezését, hirtelen vigyorogtak egymásra, hogy ez a fickó komolyan gondolja?

Ó, komolyan gondolta.

A következő megállónál, ahogy ígérte, a sofőr kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, és várt. Egymás után az összes kilépő ingázó pont az övé fölé tette a kezét, és azt a gesztust utánozta, hogy valamit a tenyerébe ejtett. Volt, aki nevetett, ahogy ezt tette, volt, aki megkönnyezte, de mindenki megcsinálta.

A sofőr a következő megállóban is megismételte ugyanazt a kedves rituálét. És a következőben is. Egészen a folyóig.

Kemény világban élünk barátaim. Néha különösen nehéz embernek lenni. Néha rossz napod van. Van, amikor van egy rossz napod, ami több évig tart. Küzdesz és elbuksz. Elveszíted a munkádat, a pénzt, a barátokat, a hitet és a szerelmet. Szemtanúja vagy a hírekben szörnyű eseményeknek, és félelemmel teli és zárkózott leszel. Vannak idők, amikor úgy tűnik, minden sötétségbe borul. Vágyódsz a fényre, de nem tudod, hol találod meg.

De mi van, ha TE VAGY A FÉNY?

Mi van, ha te vagy a megvilágosodás ügynöke, amiért egy sötét helyzet könyörög?.

Erre tanított engem ez a buszsofőr, hogy bárki lehet a fény, bármelyik pillanatban. Ez a fickó nem valami nagy játékos volt. Nem volt spirituális vezető. Ő nem valami média-guru influenszer volt. Buszsofőr volt, a társadalom egyik legláthatatlanabb munkása. De ő igazi hatalom birtokában volt, és ezt gyönyörűen a javunkra fordította.

Amikor az élet különösen zordnak érződik, vagy amikor különösen erőtlennek érzem magam a világ bajaival szemben, erre az emberre gondolok, és megkérdezem magamtól: Mit tehetnék most, hogy fény legyek? Természetesen nem tudok személyesen véget vetni minden háborúnak, vagy megoldani a globális felmelegedést, vagy átalakítani a zaklatott embereket teljesen másmilyen lényekké. És határozottan nem tudom irányítani a forgalmat. De van némi befolyásom mindenkire, akivel csak összetalálkozom, még akkor is, ha soha többet nem beszélünk vagy nem tanuljuk meg egymás nevét.

*Nem számít, ki vagy, hol vagy, vagy milyen hétköznapinak vagy keménynek tűnhet a helyzeted, hiszem, hogy FÉNYT GYÚJTHATSZ A VILÁGODBAN. Sőt, hiszem, hogy csak így lesz világosság a világban, egyszerre csak egy fényes kegyes cselekedet, egészen a folyóig. *

~Elizabeth Gilbert

Tetszett a cikk?