...és akkor megdobban a szív (2. rész)

...és akkor megdobban a szív (2. rész)


Ma van Anyák Napja, ezért megosztom egy régebbi írásomat, ami az Anyaságról készült. Nem rólam szól, de a „főszereplői” nagyon fontos szerepet töltöttek be az életemben, és ez sosem változik. A történetet két részre osztottam, az első rész tegnap került fel az oldalra, ITT tudod elolvasni.

 

 

...és akkor megdobban a szív

2. rész

Novella az Anyaságról

(Igaz történet alapján)

 

3.

Anyaság. Eddig a pillanatig ez a szó semmit nem jelentett nekem.

Anyaság. Tudtam, hogy nem lesz mindig könnyű, de ott, abban a pillanatban eldöntöttem, hogy vállalom, egyedül is.

Anyaság. Megérintett a szívemben keletkező feltétlen szeretet. Még nem is ismertem, de máris ő vált számomra a legfontosabbá.

Anya vagyok, igen. A kétségbeesést, a kilátástalanságot és a reménytelenséget hirtelen felváltotta egy addig számomra is ismeretlen érzés: a szeretet érzése. Hogyan lehetséges az, hogy egy eddig még nem látott és ki sem fejlődött kis testért az ember erős lesz és boldog? Már azzal a tudattal, hogy fejlődik bennem egy új élet, jobban éreztem magam. Miféle pillanatnyi elmezavar sodort odáig, hogy majdnem a Dunának menjek? Hirtelen másként kezdtem el gondolkodni az életemről, a hit, a remény és a szeretet jelent meg előttem. Hordozok a szívem alatt egy kis ártatlan lelket, aki meg akar születni az én gyermekemként. Látni akarom a csodát, aki bennem fejlődik. Megízlelni, megtapasztalni az érzést, ami bennem új, és az ő első érintésével érkezett.

És akkor a világra jött. Egy egészséges kislánynak, Eszternek adtam életet. Kíváncsian, érdeklődve figyelt a körülötte tüsténkedőkre, míg aztán megállapodott rajtam. Elvarázsolt egy pillanat alatt. Hát akkor mégis igaz? Egy kisgyermek képes arra, hogy varázspálcák nélkül varázsoljon mosolyt az emberek arcára. Egy kisgyermek színessé teszi akár a szürke hétköznapokat is. Egy kisgyermek beköltözteti a szívekbe az örökös napfényt, a ragyogást. Egy kisgyermek megszépíti a holnapot, és életre kelti a megálmodott történeteket.

Hirtelen már nem számított, hogy mi lesz holnap. Tudtam, az erő és a kitartás örökre velem marad, amíg e kis léleknek szüksége van rám. Úgy éreztem, már nem vagyok egyedül, és soha többé nem is leszek. Már nem idegesítettem magam azon, hogy mindent jól csinálok-e majd a gyermeknevelés során, mert tudtam, hogy igen.

Egy újfajta magabiztosság költözött a szívembe, ami minden mást a háttérbe szorított. Már nem volt fontos semmi más, csak az, hogy a lehető legszebb életet biztosítsam a kislányom számára. És érdekes volt látnom azt, hogy minden simán ment, mintha ezt tanultam volna valahol.

Az anyává válás megváltoztatta az életemet és a gondolkodásomat. A kislányom felnyitotta a szememet és megtanított mindenre. Megtanított újra bízni és remélni. Megtanított hinni és mosolyogni. Megtanított arra, hogy örülni tudjak ugyanúgy az esőnek, mint a napsütésnek és minden egyéb apróságnak. Az életem vele lett teljes.

 

4.

Anya lettem, és már a gondolat is melegséggel töltötte el a szívemet.

Vele együtt én is sokat tanultam a világról és főleg önmagamról. Valósággal rajongtam érte, korábban sosem hittem, hogy valakit lehet ennyire szeretni. Ülve az ágya mellett, képes voltam órákig csak nézni, ahogyan hangos szuszogással aludt. Napról-napra egyre jobban csodáltam, ahogyan óriási szemeivel, őszinte érdeklődéssel nézett a világra. Örömteli pillanatokat éltünk át együtt. Mostanra tisztán látok. Már megfestettem magam elé egy szépséges jövőt, amiért újra érdemes remélni. Lett egy csodálatos lányom, aki érthetetlen beszédével mindenkit mosolyra buzdít, aki körülötte van. Aki átírta a jövőt, hogy reményt adjon a szebb holnapért. Aki aprócska kezeit a nyakam köré fonva szeretetéről biztosít. Örökké tartó, feltétlen szeretetéről…

Mindig lesz egy hely a számára a szívemben. Egy szeretettel teli hely. A szívemből lassanként kiveszett a gyűlölködés, amelyet gyilkosaink iránt éreztem. A szívemben lévő hely, amely egykor, még a terror előtt szent volt, mára újra tisztává vált. Képes lettem szeretni és bizakodóan tekinteni embertársaim felé.

Születésével életem könyvében új fejezetet nyitottam. Eddig egy láthatatlan kéz visszatartott attól, hogy a boldogság irányába menjek, de mostanra minden megváltozott. Olyan erők szabadultak fel bennem és körülöttem, amik létezéséről eddig nem is tudtam.  A világ és az emberek megváltoztak. Vagy csak én változtam meg? Élni akarok. Vele és sosem nélküle.

Ha most összegezni akarnám az életemet, akkor az alábbiak jutnának eszembe: Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam az anyaság csodáját, és ezt Pistának köszönhetem. Hálás vagyok azért, hogy a gödör mélyén is megtaláltam a kifelé vezető utat, egy halovány fénysugár segítségével. Hálás vagyok minden egyes pillanatért, amit a kislányommal tölthetek. Hálás vagyok azért, hogy ott és akkor nem vetettem véget az életemnek. Újjászülettem.

A boldogság kék madara végleg beköltözött a szívembe. Hálásan néztem vissza a múltamba, mert az életem egy csodaszép fordulatot vett. Biztos vagyok benne, kellett az a sok tragédia, az a sok tanítás, amit fiatalon meg kellett tapasztalnom. Mára befogadóvá váltam, a lányom születésével én magam is felnőttem – no persze csak annyira, amennyire szükséges volt.

Az élet eddig előttem rejtve maradt szépségeit folyamatosan vettem észre és fedeztem fel újra. Mert Eszter meghallotta a rigó énekét, felfedezte a könyvek üres soraiban rejtőző titkokat, órákig eljátszott egy apró kaviccsal, észrevette a felhők mögött bujkáló napot, és mosolyt fakasztott a szenvedő arcokra. Tudott valamit, amit én nem tudtam…

 

5.

A vonat lassan gördült ki a Déli pályaudvar állomásáról, maga mögött hagyva a peronon álldogálókat.

Egy bő óra múlva már Dunaújvárosban leszünk a testvérem családjánál. Be akartam mutatni szépen növekedő lánykámat a rokonoknak, hiszen mióta megszületett, lassan két esztendeje, azóta ők még nem is látták. Az időjárás leszámolt a meleggel ugyan, de az ősz közeledtét még csak a lassan hervadó virágok jelezték és a lábaink alatt recsegő falevelek. A hosszan tartó szárazság nem kímélte a természet gyöngyszemeit. Az idő fokozatosan vette át az őszi hangulatot, a lágy szellő remegését, a növények színeinek váltakozását. A nappalok rövidültek, az éjszaka leple alatt a hold egyre korábban bukkant fel a csillagos égbolton.

Ezek az állapotok azonban már nem tudták befolyásolni a pillanatnyi hangulatomat. Boldog voltam. Miközben folyamatosan csicsergő lányomat tartottam karjaimban.

A kabin ajtaja bizonytalanul nyílt ki és egy jól szituált férfi lépett be rajta.

– Jó reggelt kívánok! Van itt önöknél egy szabad hely, asszonyom? – kérdezte udvariasan.

– Foglaljon helyet, uram! – mutattam egy ülésre.

– Ebben az esetben engedje meg: Zalai János vagyok.

– Sárdi Mária. Ő itt a kislányom, Eszter – mosolyogtam vissza a kedves idegenre, miközben a kislányom vidám ujjongásba kezdett. Meglepett, hiszen számára ismeretlenekkel mindig tartózkodóbban viselkedett.

De akkor még nem tudtam, talán egyikünk sem tudta, hogy ez a találkozás nem véletlen és mindannyiunk életét alaposan felforgatja. Ez a találkozás lett az életem valódi kezdete.

Tetszett a cikk?

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »