Kleptománia
A kleptománia magyarul lopási kényszert jelent: az érintett kényszert érez rá, hogy ezt-azt ellopjon. Ez abban különbözik az egyszerű lopástól, hogy a kleptomániás személyek olyan dolgokat is ellopnak, amelyekre nincs szükségük, illetve olyasmiket is, amiket minden további nélkül meg tudnának vásárolni. Vannak például kifejezetten jómódú kleptomániás emberek.
A kleptománia nem mindig derül ki, de a statisztikai adatok szerint a bolti lopások 1-2 százalékát követik el ilyen személyek. Az igazi kleptománia főképp a fiatal és a középkorú nőket érinti, a többség közülük kerül ki. Sőt nagyon sokáig úgy gondolták, hogy a kleptománia kizárólag a nőket érinti. Ma már tudjuk, hogy nincs így: a zavar férfiaknál is előfordul, de náluk jóval kisebb arányban. Nem kivétel az idősebb korosztály sem, bár abban az életkorban a kleptománia inkább az elbutulással, a demenciával függ össze, nem kényszerbetegséggel és szorongással.
A kleptománia egy impulzuskontroll-zavar, tehát ugyanabba a csoportba tartozik, mint például a játékszenvedély: ahhoz hasonló függőségi állapot. Magát a problémát a kényszerbetegségek spektrumába sorolják, önmagában csak ritkán jelentkezik. A kleptománia a kényszerbetegségek mellett szorongásos és hangulati zavarokhoz, kóros szerhasználathoz, illetve érdekes módon evészavarokhoz csatlakozik. Magát a lopási kényszert egyfajta szorongás és stressz okozza.
Kleptomániánál a lopás önmagáért történik, anyagi haszonszerzési vagy más jellegű célja nincs. A probléma gyakran társul például alkoholizmushoz, de ha például egy alkoholistának nincs pénze, és emiatt alkoholt lop, akkor nem kleptomániáról van szó, hanem az alkoholizmus egyik vonzatáról.
A zavarnak az esetek egy részében sajátos dinamikája van, amelynek lényege a kockázatkeresés. Az érintettek először nem vállalnak komolyabb kockázatot a lopással, de ha tettük sikerül, akkor mennek előre, és egyre nagyobb rizikót vállalnak, a végén pedig egészen értékes, jól védett tárgyakat is megpróbálhatnak ellopni.
A kleptomániások nemcsak boltokból lopnak, hanem barátoktól, rokonoktól és ismerősöktől, iskolatársaktól vagy munkatársaktól is. Az ellopott tárgy ebben az esetben is lehet filléres dolog, de akár milliós értéket képviselő ékszer is. Viszont még utóbbi esetben sem a haszonszerzés miatt történik a cselekmény, hanem pusztán a lopás kedvéért.
Tipikus az is, hogy az ellopott tárgy az eltulajdonítás után értékét veszíti az érintett számára. Vagyis bár a lopással megszűnik a szorongás és a stressz, az ellopott tárgy elértéktelenedik: az érintett gyakran csak berakja a gardróbba vagy a fiókba, és soha többet nem veszi elő, sőt lehet, hogy egyből eldobja, vagy odaadja valakinek. Szó sincs tehát arról, hogy az ellopott tárgynak valódi szükséget kielégítő szerepe lenne: a szükséglet maga a lopás, illetve az ennek révén elért kielégülés, stressz- és szorongáscsökkentés.
Változó, hogy egy kleptomániás személy milyen gyakran lop - ez mindig a szorongás és a stressz szintjétől függ, illetve attól, hogy ezek az állapotok milyen sűrűn lépnek fel.
A diagnózis a tüneteken és az előzményeken alapul, vagyis a pszichiáternek azt kell megállapítania, hogy az érintett a szorongás és a stressz miatt lop-e, illetve olyasmit tulajdonít-e el, amire igazából nincs is szüksége (nem is használja, nem adja el, csak elrakja vagy eldobja, odaadja valakinek). Ezt a kleptomán személy kikérdezésével, illetve az előzmények feltárásával állapítják meg. Ha megállapítják, hogy a kleptománia mögött olyan szintű mentális zavar áll, amely már korlátozza a beszámítási képességet, akkor a cselekmény más megítélés alá esik, mint az egyszerű lopás. Ebben az esetben a zavar úgymond enyhítő körülménynek számít.
Mivel a kleptománia gyakran társul kényszerbetegséghez és szorongásos zavarhoz, elsősorban ezeket kell kezelni. Az alapbetegségek kezelése mellett nagyon fontos a viselkedésterápia is. A fejlettebb országokban önsegítő jelleggel működnek anonim kleptomániás csoportok. Ezek a kleptománia kényszeres és függőségi jellege miatt hasznosak - hasonlóképpen az anonim alkoholista csoportokhoz.
A viselkedésterápia mellett szükség lehet gyógyszerekre, antidepresszánsokra is. Nehéz megmondani, hogy a terápia mennyi idő után vezet eredményre, az egyéni érzékenység ugyanis nagyon különböző lehet.
A gyógyulási esély mindig attól függ, hogy az érintettnél a zavar milyen szintű, illetve mennyire tartja a terápiát, szükség esetén pedig szedi-e a gyógyszereket. Sok múlik azon is, hogy az alapbetegség, amelynek része a kleptománia, mennyire változik az idők folyamán, mennyire történnek olyan új életesemények, amelyek esetleg újra felborítják az egyensúlyt. Ha például új stresszhatás vagy életesemény történik, és súlyosbodik az alapbetegség, akkor a kleptománia is visszatérhet.
A megelőzést a mentális problémák kezelése segíti.
Szövődmény, hogy maga a kleptománia visszahat az alapbetegségre: amikor megtörténik a lopás, kielégülés, lecsengés, akár eufóriaérzés is bekövetkezik. Utána viszont - legalábbis azoknál a személyeknél, akiknél van erkölcsi tudat - bűntudat jelentkezik, önvád alakul ki, és ördögi kör formálódhat: az érintett még jobban szorong és stresszel, emiatt még inkább gyötri a lopási kényszer. A szakirodalom leírja azt is, hogy a kleptomániás cselekmények a bűntudaton és az önvádláson keresztül szövődményként depresszióhoz is vezethetnek.
A bűncselekmények elkövetése ugyancsak szövődményeket eredményezhet. Ha ilyenkor a kleptomániát nem fogadják el beszámítási képességet korlátozó tényezőnek, tehát enyhítő körülménynek, akkor az érintettnek számolnia kell a cselekmény minden büntetőjogi következményével, beleértve akár a börtönbüntetést is.
SzínesVilága cikk ajánló
Helyi látnivalók