Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8 bizarr esküvői szokás a világban

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8 bizarr esküvői szokás a világban


Két ember házasságkötése a világ minden táján nagy eseménynek számít, amit a család és barátok körében ünnepelnek legtöbben. Szokták mondani, hogy ahány ház, annyi szokás, ez pedig az esküvői hagyományok esetében is így van.

Magyarországon is vannak jellemző tradíciók, a mint a menyasszony kikérése, a vőfély szerepe vagy a menyecsketánc. A világ többi részén viszont egészen más szokásokat vetnek be a jó szerencse és a sírig tartó szerelem érdekében.

Furcsa esküvői szokások

Minden országnak megvannak a saját hagyományai, és olyanok is akadnak, amiket más népektől vettek át. Ilyen például a csokordobás, vagy hogy az örömapa kíséri oltárhoz a menyasszonyt. Ezeken kívül viszont néha egészen bizarr tradíciókat is találni a világ különböző pontjain, amiket az ott élők már évszázadok óta őriznek. 

A kenyai maszai törzsnél régi babonából nem támogatják az ifjú párt, hiszen ez szerintük megidézi a sorsot, viszont a köpködés jó szerencsét hoz és a tisztelet jele. Emiatt az örömapák így áldják meg lányaikat, amikor újdonsült férjével egybekelnek.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

Az ukrán hagyományok szerint az esküvő előtt édes kenyeret, korovait készítenek, amit különböző módokon díszítenek fel. Babonából csak boldog házasságban élő, családos nők vehetnek részt a sütésben, özvegyeknek tilos. Minél díszesebb és magasabb a korovai, annál jobb lesz a házasság, viszont ha a kenyér elreped a sütőben, az rossz jel.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

Elég bizarr szokást őriznek Mongóliában. A házasság előtt álló pároknak együtt kell levágniuk több fiatal tyúkot úgy, hogy mindketten fogják a kést. Ezután megkeresik közülük a legegészségesebb májat, ha ez megvan, akkor már kitűzhetik az esküvő dátumát.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

A Francia Polinéziához tartozó Marquises-szigeteken a násznépnek az esküvő végén fejjel lefelé kell a földre feküdniük, majd a friss házasok rajtuk átsétálva távoznak a lakodalomról. Itt ez jelképezi az új életre áttérést.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

A kínai tuijáknál az esküvő előtti egy hónapban a menyasszony családjának nőtagjai elkezdenek sírni minden nap egy órát, így próbálnak együttérezni az izgatott arával. Fokozatosan becsatlakoznak a rokonok a zokogásba, először az anya, majd a nagymama, és legutoljára az unokatestvérek és további rokonok kezdenek könnyezni.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

Örményországban a gazdagság, a jólét és a termékenység szimbólumaként az ifjú pár vállára egy közel-keleti kenyérlepényszerű ételt, a lavasht helyezik. Általában a menyasszony és a vőlegény édesanyja készíti, és teszi rájuk a tésztát.

Dél-Koreában a hagyományos falaka szertartás részeként a vőlegény rokonai és barátai lefogják őt, miközben talpán szárított halakkal ütögetik. A tradíció szerint ez javítja a memóriát, hogy sokáig emlékezzenek a nagy napra.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

Egy borneói törzsnél nagyon furcsa rituálé vár a friss házasokra. Az esküvő után három napra a szülői házba zárva kell vonulniuk úgy, hogy nem használhatják a mellékhelyiséget. Ezt folyamatosan ellenőrzik a családtagok, hagyományaik szerint jó szerencsét hoz az ifjú párnak, ha megszegik, az hűtlenséghez, házasságuk felbomlásához vagy gyermekeik halálához vezehtet.

Köpködnek a menyasszonyra, máshol az egész násznép a földön fekszik - 8  bizarr esküvői szokás a világban - Nő és férfi | Femina

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »