Itt kezdőként arra gondoltam,hogy kiírom magamból ami már évek óta nyomja a lelkem és talán ha valaki elolvassa,némi tanúlságot is levon.                                   

Gyerek voltam (5 éves) mikor elveszítettem édesanyámat. Akkor még talán fel sem fogtam mi történik....mindig ott volt amikor szükségem volt rá,aztán egy nap nem volt többé.Nem értettem miért nem ő kelt reggelente,miért nem ő csinálja nekem a reggelit....nem értettem hogy miért nincs már anyukám. Aztán ahogy idősebb lettem és rájöttem mit is jelent az ha valaki meghal,akkor döbbentem rá hogy még csak elbúcsúzni sem tudtam tőle....és ez hiányzott.Aztán jött a sors fintora! 19 éves voltam mikor édesapám agyvérzést kapott.Elötte pár hónappal a hallását veszítette el,az agyvérzés után lebénult a jobb oldalára és már beszélni sem tudott.Nagyon nehéz volt végig nézni ahogy az életerős,mindig dolgos apukám magatehetelen és a legalapvetőbb dolgokat sem tudja megcsinálni.Mivel akkoriban sajnos még nem volt lehetőségem magamhoz venni,így egy otthonban élt ahonnan 2010.október 14-én (pont a születésnapján) felhívtak hogy apukám újabb agyvérzést kapott és beszállították a kórházba.Tudtam hogy nem jelent jót hogy a második agyvérzést kapta,de nem számítottam arra ami a kórházban várt.Az orvos azzal fogadott hogy az elfekvőn van és egyáltalán nincs magánál.Ekkor tudatosult bennem hogy ő onnan már nem jön ki.Minden nap bementem hozzá,habár nagyon ritkán volt magánál és akkor sem tudta hogy ki vagyok.De én bíztam benne,reménykedtem hogy valahol legbelül tudja hogy ki vagyok és ért engem...és szerintem így is volt :).....és akkor jött amit reméltem hogy mégegyszer nem kell átélnem....2010.november 05-én pénteki nap éppen készülődtem hogy megyek be hozzá a kórházba amikor megszólalt a telefonom.Amit a vonal másik végén hallottam teljesen sokkolt....semmit nem szóltam csak elejtettem a telefont,lerogytam és zokogtam.A kórházból hívtak hogy édesapám pár perccel ezelőtt eltávozott.Hirtelelen minden értelmét vesztette...nem tudtam mit kezdjek magammal,miért kellett ilyen ,,fiatalon´´árván maradjak?! Ő volt az Apám,a Legjobb barátom,a Családom és mostmár Ő sincs!Aztán eszembe jutott a legrosszabb...hogy tőle sem tudtam elbúcsúzni ahogy anyumtól sem.Persze sokáig nem tépelődhettem ezeken,mivel be kellett mennem a kórházba elintézni a papirokat. Aztán rádöbbentem,hogy egyedül vagyok a temetés intézésével és mivel még diák voltam nem igen volt pénzem normális temetésre.Ezért az önkormányzati temetési segélyt vettem igénybe ami után apukám hamvait haza vittem addig amíg egy rendes temetést,elbúcsúzást tudok neki intézni.Úgy voltam vele hamár tőle sem tudtam személyesen elbúcsúzni legalább egy temetés keretein belül végső búcsút veszek tőle.Persze teltek az évek,dolgoztam,kapcsolatom lett és aztán eljött 2018.december 2.-a.A 2 hetes kislányommal éppen otthon voltunk amikor kigyulladt a kályha amivel fűtöttünk.Azonnal fogtam a lányomat,egy takarót és rohantam ki.Persze mondanom sem kell hogy minden a tűz martaléka lett....sajnos édesapám hamvai is.Eleinte nem is fogtam fel,hiszen csak az foglalkoztatott hogy túléltük és fel kell állnunk.Aztán leesett...a tűz az utolsó esélyemet is elvette attól hogy el tudjak búcsúzni apukámtól.Így most itt vagyok árván,úgy hogy egyik szülőm távozására sem voltam felkészűlve és még méltó búcsút sem tudtam tőlük venni. Azt gondolom hogy azok az emberek akiknek élnek még a szülei,hálát adhatnak Istennek,az Életnek hogy vannak.Minden nap el kellene mondani a szüleinknek hogy mennyire szeretjük őket és milyen hálásak vagyunk nekik az életünkért.Személy szerint bármit megadnék ha csak 1 napra visszakaphatnám őket,hogy elmondhassam mennyire szeretem őket,hogy nagyon hiányoznak és hogy megismerhessék a gyönyörű unokájukat.Lényegébe csak azt szerettem volna kiírni magamból,hogy az ember sohasem tudhatja mit hoz a holnap,ezért minden nap mondjátok el a szüleiteknek,nagyszüleiteknek,testvéreiteknek hogy mennyire szeretitek őket és tőltsetek minél több időt együtt,hogy mikor odakerül a sor ne bánjatok meg semmit!Ezzel az írással kiadom magamból lelkem egy nagyobb súlyát ami-ha kicsit is-de felér egy búcsúzással.Most búcsút veszek szüleimtől:  Az életem Nektek köszönhetem,                                                                                                                                                                                                                               Hogy felnőttem s ott voltam köztetek.                                                                                                                                                                                                                        Oly sok szép évet együtt éltünk át,                                                                                                                                                                                                                           De most már rám tört a rút magány.                                                                                                                                                                                                                          Elmentetek tőlem örökre már,                                                                                                                                                                                                                                   Nem látom többé se Anyám,se Apám.                                                                                                                                                                                                                        Angyalok vigyáznak most már rám,                                                                                                                                                                                                                                  Hisz azok lettetek                                                                                                                                                                                                                                                    Édesanyám,Édesapám.