18 évesen mentem férjhez, egy évre rá megszületett a kislányom. A férjemnek ő nem számított gyereknek. Azt mondta, ha szülök fiút is, akkor fogadja majd el a lányát. Hamarosan elváltunk. Egyedül neveltem fel a lányomat. Szépen éltünk, de mindig nagyon hiányzott mellőlünk egy férfi. Lányom felnőtt, és gyakran mondogatta, menjek férjhez, de nem nagyon akartam meghallani. Aztán a sors másképp döntött.

45 évesen férjhez mentem egy 52 éves férfihoz. Eladta alföldi parasztházát, én is a kétszobás panelt, és így lett kettőnknek egy szép otthonunk. Neki nem volt gyereke, én pedig már nem akartam szülni. Közben a lányom férjhez ment, nagy örömünkre jöttek sorban az unokák (most már hárman vannak). Mindketten csodaként éltük meg a születésüket, a férjem rajongással vette körül őket. A lányomék külön lakásban, de itt, a városban élnek.

Derült égből villámcsapás – férjem az esküvőt követő második évben betegeskedni kezdett. Később elmesélte, hogy voltak már korábban is rosszullétei. Amíg egyedül élt, mindig attól rettegett, mi lesz vele, ha összeesik. Végül 16 éven keresztül ápoltam. A lábai fekélyesek voltak, naponta kötöztem. Parkinson-kórja volt, értelmi szintje egyre csökkent. Agyérgörcs, szívelégtelenség, cukorbetegség, demencia... Nagyon sokat volt kórházban, infúziós kezeléseket kapott, ami kicsit javított a keringésén. Végül a tüdőembólia legyőzte idén januárban, a 21. éves házassági évfordulónk után 4 nappal.

Hiánya rettenetes, mindennap sírok. Ápolnám szívesen, kötözném a lábait, megtennék mindent, csak itt lehetne.

Pedig soha nem éltünk házaséletet. Ez volt a mi nagy titkunk, senki nem tudta rajtunk kívül. Esküvőnk után még egyszer-egyszer megkérdeztem: miért nem? – erre azt felelte, nem tudja, pedig szeretné.

Elfogadtam olyannak, amilyen volt, soha nem jutott eszembe, hogy mellette vagy helyette mást keressek. Öt hónapja hagyott itt, és azóta éget ez a titok. Sose voltam panaszkodós, mindig nehezen nyíltam meg. Inkább leírtam most. Talán így könnyebb lesz a szívem.

/Forrás: Blikk Rúzs/

Fenti történet bizony sokakkal megtörténhetett, vagy megtörténhet.

A tanulság annyi, hogy mindenkit úgy, és olyannak fogadjunk el amilyennek kaptuk!

Oka van minden élethelyzetnek, tanít minket valamire;- türelemre, megértésre, toleranciára, és feltétel nélküli szeretetre!

Soha ne feledjétek, minden rossz után, jó következik!

"Gyászoljátok meg" a veszteségeiteket, de aztán tudatosítsátok magatokban, hogy minden ami eltűnik a világotokból, valami újnak készít helyet!

/ a szerkesztő /