Lehel Csarnok

Kategória:
Utazás, Élmények, beszámolók Történetek

A Ferdinánd, Lehel, majd Élmunkás téri piacként emlegetett vásártér több mint egy évszázados fennállása alatt sok gondot és fejtörést okozott a város vezetőinek (közegészségügyi hiányosságok, feketekereskedelem).

A ma Lehel Csarnok néven ismert piac közvetlen elődjének története 1890-ben kezdődött, amikor megszüntették a korábban itt található Váci úti temetőt. Ennek helyén működött a Lehel piac elődje, a Ferdinánd téri piac. A klasszikus értelemben vett, nyílt árusítású, szabadtéri piacon a kereskedők a Ferdinánd híd és a Váci út közötti háromszög alakú területen, a mai Szent-Margit templom helyén kialakított placcon kínálták portékájukat. A csarnok területén ekkor még fatelep működött.

A század végén – 1897-ben – a főváros öt korszerű vásárcsarnokot (Központi Vásárcsarnok, Hold utcai Vásárcsarnok, Hunyadi téri Vásárcsarnok, Klauzál téri Vásárcsarnok és a Rákóczi téri Vásárcsarnok) épített, amelyek a hasonló műintézmények új távlatait nyitották meg. A Ferdinánd téri piac kapcsán már ekkoriban felmerült, hogy a kor követelményeinek nem felel meg, többször akadt gondjuk a higiéniával például.

Bár a Ferdinánd téri piac csarnokká alakítása már 1903-ban szóba került, 6 évvel az öt nagy budapesti vásárcsarnok átadása után ez még sokáig nem valósult meg. Elsősorban közegészségügyi aggályai voltak a hatóságoknak, emellett zavarta a polgárokat a piac rendezetlen összképe is.

A piac 1910 körül – háttérben a ma is álló Krayer-ház. Fotó: Vydareny Iván (Lehel Csarnok archívum)

Majd harminc évvel később, az éppen elinduló Angyalföldi Napló tudósítója így írt a piaci viszonyokról 1930-ban:

„A második piac, ahová az angyalföldiek járnak, a Ferdinánd hídi. Hogy ez a piac mai formájában még megvan, valóságos szégyene Budapest közegészségügyének. A nyitott piac általában nem lehet tiszta, de Ferdinánd-téri piac különösen piszkos. A környéken lévő házak lakói rettegnek attól, hogy esetleg a Ferdinánd-téri piacot le találják bontani és akkor az ott kitenyésztődött patkányhad a házakat és lakásokat meg fogja rohanni. A Ferdinánd-híd vidéke meglehetősen szeles. Az illetékes hatósági közegek megállapítása szerint a Ferdinánd-téri piacról egy kisebb szellő özönével röpíti el a rothadt piaci piszkot és a piszokkal együtt a bacilusok légióját.

Angyalföldet elsősorban dolgozó proletárok lakják. Ha valakinek, hát az angyalföldi lakosságnak van szüksége olcsó és higiénikus piacra. Már régóta tervbe van véve egy fedett vásárcsarnok építése a Ferdinánd-téri piac helyén. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban Angyalföld lakosságának az a kívánsága, hogy az új vásárcsarnok künn Angyalföldön épüljön föl. Ez a kívánság annál is inkább méltányos és jogos, mert a Ferdinánd-tér az ötödik kerületben van és az ötödik kerületben van vásárcsarnok a Hold-utcában.”

A templom építéséhez a piacot északabbra helyezték, a mai csarnok helyére, ehhez az ottani fatelepet a fővárosi tanács lebontatta.

Habár főleg csak a korszerűtlen körülményeiről szólnak a hírek, meg kell említeni, hogy a Ferdinánd téri piac területén nyitották meg 1911-ben a Községi Élelmiszerárusító Üzem 14 fővárosi elárusítóhelyének egyikét. A hatósági elárusítóhelyeken, a város szegényebb néposztályai nagykereskedelmi áron juthattak az alapvető élelmiszerekhez.

A Községi Élelmiszerárusító Üzem Épülete 1912-ben. Fotó: Klösz György (Lehel Csarnok archívum)

Ez a kezdeményezés is részét képezte Bárczy István akkori főpolgármester korszakos jelentőségű várospolitikájának.

1931-ben az árusok és kereskedők heves tiltakozása ellenére megkezdődött az Árpád-házi Szent Margit Plébániatemplom építése. Ekkor több terv is született az új angyalföldi vásárcsarnok megépítésére, amely hosszú távra megoldotta volna az élelmiszer ellátást.

A Ferdinánd téri piac 1942-ben. Fotó: Fortepan/Fortepan

A csarnoképítés azonban újra csak terv maradt.

A második világháborút követő években a feketekereskedelem és a rendszeres áruhiány rányomta a bélyegét a piac hétköznapjaira. Habár a csirkehús könnyen elérhető volt, a zöldségek és a savanyúságok – ha akadtak egyáltalán – megfizethetetlenül drágák voltak az angyalföldi lakosság számára.

Az 1964-es év fellendülést hozott. Lebontották a régi bódékat, a helyükön korszerű pavilonok épültek, amelyekbe már bevezették a villanyt, a vizet. Nagyobb terület állt az árusok rendelkezésére.

Az Élmunkás téri piac 1966-ban. Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

Az 1970-es évektől megjelentek a magánkereskedők, ezzel párhuzamosan kialakult a piac képe, és egészen a 90-es évek végéig megmaradt. Azonban a piaci körülmények ismét romlásnak indultak, különösen miután az 1980-as években a Fővárosi Tanács a piac üzemeltetőjével való egyeztetés nélkül üzletsort épített a Váci úton. A környéken lakók ugyanebben az időszakban hosszas pereskedés útján elérték, hogy a Kassák Lajos utca folytatásában raktársor épüljön és így a Bulcsú utcában enyhüljön a rakodással járó zaj és zsúfoltság, ami rendkívül kellemetlen volt számukra. A Nők Lapja 1977-es riportjában nyüzsgő, élettel teli helyszínként írta le az akkori piacot.

Nagybevásárlás az Élmunkás téri piacon 1971-ben. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Az Élmunkás téri piac a 70-es években. Fotó: Soós Lajos (Lehel Csarnok archívum)

1995-ben a 13. kerületi Önkormányzat körbekerítette piacot, és kéthetes karbantartással megtisztította és fertőtlenítette a területet. Ekkor már csarnok építését tervezte az önkormányzat, és a terv ezúttal meg is valósult.

Bevásárlók a földszinten. Fotó: mons.wikimedia.org

A Lehel téri piacot többszöri halasztás után végül 2000. február 29-én bezárták, az árusoknak kialakítottak ugyan egy átmeneti piacot, de az nem készült el teljesen a zárásra. S bár azonnal elkezdték megépíteni az új piacot, azonban nem tudták időben befejezni a munkálatokat.

A tetőszerkezet. Fotó: mons.wikimedia.org

2002-ben végre véglegesen rendeződött a piac felújítása és ifj. Rajk László tervei szerint el is készült az a városcsarnok a Lehel téri piac helyén, amelyet ma ismerünk. Végre megnyitotta kapuit a Lehel Csarnok, ahol földhivatal és posta is működik. Azonban az új épület heves vitákat váltott ki mind az építészek, mind a kritika, mind a nagyközönség körében, s az új csarnokot a kritikusok Kofahajónak nevezték el. A tervező Rajk elmondása szerint nem volt nagyon tudatos, hogy hajószerű épületet tervezzen, de munkatársai már akkor felhívták rá a figyelmet, hogy a csarnok meglehetősen hasonlít egy hajóra.