A Summerhill iskola megálmodójára EMLÉKEZÜNK    

Képzeld el azt, hogy gyermeked, miután megkezdi a nagybetűs életet, olyan iskolába kerül, ahol nincsenek szabályok, vagy ha vannak, azok felállításában ő és diáktársai is egyenrangú partnerek tanáraikkal. A tanórákat akkor látogatja, amikor kedve szottyan rá, és csak azokat, amik érdeklik. Eldöntheti, hogy nem jár többet matekra, vagy történelemre, vagy éppen irodalomra. Ha úgy tartja kedve, ehet és ihat az órákon. Egész álló nap játszhat, vagy éppen olvashat, esetleg beszélgethet a barátaival. Egy szóban összefoglalva: ÉLHET.

Ugye milyen szépen hangzik? És mennyire nehéz elképzelni? Pedig létezik ilyen iskola. A Summerhill nevet viseli és még 1921-ben alapította Alexander Sutherland Neill. Ő maga is vezette mintegy ötven esztendeig.

De ki volt ő? Ki az az ember, aki szembe mert menni a világgal és elképzeléseit meg merte valósítani úgy, hogy azt követői halála után is folytatják? Ismerjük meg azt az embert, aki úgy nevelte, tanította a gyermekeket, hogy közben hagyta őket élni. Alexander Sutherland Neill-re EMLÉKEZÜNK.                       

Alexander Sutherland Neill 1883. október 17-én született Forfarban, Skóciában és 1973. szeptember 23-án halt meg. Skót pedagógus és író volt, aki az általa alapított iskoláról, a Summerhill-ről vált ismertté. A Skóciában nevelkedett Neill több iskolában is tanított, mielőtt 1908-1912-ig az Edinburgh-i Egyetemre járt. Az első világháború előtt két újságírói állást vállalt, és a háború első évében a Gretna Green Village iskolában tanított, első könyvét is akkoriban írta, A Dominie’s Log címmel. 1921-ben csatlakozott egy drezdai iskolához, és 1924-ben Angliába visszatérve megalapította a Summerhill-t. Summerhill az 1930-as években, majd az 1960-as és 1970-es években vált ismertté. Neill 20 könyvet írt. Legkeresettebbje az 1960-as Summerhill volt, amelyet széles körben olvastak az 1960-as évek szabadiskolai mozgalmában.

Alexander Sutherland Neill; forrás: Zoë Neill Readhead

Gyermekkor és karrier

Szigorú, református családban nevelkedett, Alexander negyedik gyermekként jött a világra, de nem az összes testvére maradt életben, összesen 8-an nőttek fel a 13-ból. Gyermekkorában engedelmes volt, csendes és nem érdekelte az iskola. Édesapja Kingsmuir falu iskoláinak ellenőrzője volt (valójában tanár, de kicsit magasabb beosztásban, mint kollégái), édesanyja pedig házassága előtt tanárként dolgozott. Apja magas pozíciót töltött be, hierarchikusan a felsőbb osztályok, az orvosok és a papok alatt helyezkedett el. Neill félt az apjától, de édesanyja is szigorú volt, ragaszkodott a családjával szemben támasztott magas követelményekhez, azt akarta, hogy megkülönböztethetőek legyenek az egyszerű városlakóktól.

A gyerekek általában 14 éves korukban hagyták el a helyi iskolát a Forfar Akadémián, és apja pozíciója miatt Neilltől különösen ezt várták. Neill már fiatalemberként sem pocsékolta az időt és a pénzt. Tisztviselőként dolgozott egy edinburgh-i gázmérő-gyárban. Nem keresett jól, és nem szeretett dolgozni, inkább folytatta a munka mellett tanulmányait, a magasabb fizetés reményében.

15 éves volt, amikor szülei úgy döntöttek, hogy apja mellé teszik tanítósegédnek. A gyerekek kedvelték Neill-t, de egy iskolai felügyelő mégis rossz értékelést adott róla. Négy év után a tanárképző főiskolára próbált jelentkezni, de az eredményét tekintve majdnem utolsó lett az osztályában.

Tanár volt már, amikor tovább folytatta tanulmányait, Bonnyrigg-ben és Kingskettle-ben, de nem bírta elviselni azt, ahogyan a tanárok utasították a diákokat. Három évig maradt Kingskettle-ben, ez idő alatt meg tanult görög nyelven beszélni, érdeklődése az akadémizmus és a papság iránt fordult, és vágyott arra, hogy egyetemre járjon. Miután a papnál és a Forfar matematikai mesternél tanult, Neill letette egyetemi felvételi vizsgáját és előzetes tanári képesítését.

Ezt követően tanársegéd lett a gazdag Newport-on-Tay-i Newport Public School-ban, ahol megtanult táncolni és megszerette a zenét és a színházat. Ebben az iskolában progresszív technikákat alkalmazott, és a fegyelmezés más formáit alkalmazta, mint mások. Neill barátságos és nyugodt volt tanítványaival, és az ott töltött két évet "élete eddigi legboldogabbjának" minősítette. Befejezte szükséges egyetemi vizsgáit, és megkapta a teljes tanári képesítést.

1908-ban, 25 éves korában Neill beiratkozott az Edinburgh-i Egyetemre. Mezőgazdasági hallgatóként kezdte, apja parancsára, mert apja úgy gondolta, ezzel tesz szert egy jól kereső karrierre, de az első év végére Neill átiratkozott az angol irodalomra. Neill-t pénz hiánya miatt kizárták a kulturális rendezvényekről, de részt vett a sportban, érdeklődést mutatott a hadsereg iránt, és írt a The Student (egyetemi folyóirat) és a Glasgow Herald számára. Utolsó évében a diáklap szerkesztője lett, ami elindította Neill-t a kultúra irányába. Magabiztosabbnak érezte magát a nőkkel való ismerkedésnél is. Neill az egyik vezércikkében bírálta az előadásokat, amelyeket roppant unalmasnak talált és zavarta, hogy a tesztekre irányítják a fő hangsúlyt a kritikus gondolkodás helyett. Kezdte kifejteni gondolatait a kényszernevelés hiábavalóságáról, és azt állította, hogy minden tanulás belső érdekből származik. Neill 1912-ben végzett, és enciklopédiákat és hasonló könyveket kezdett szerkeszteni. Új állást vállalt a Piccadilly Magazin művészeti szerkesztőjeként, de ez az első világháború 1914-es kitörésével megszűnt. A háborúban tisztként szolgált. Visszatért Skóciába, a háború első évében a Gretna Green School vezető tanáraként dolgozott. A naplót, amelyet ebben az évben írt, Herbert Jenkins 1915 novemberében könyvként adta ki, A Dominie's Log címmel, és jó kritikákat kapott humora és elbeszélési stílusa miatt.

Bár újságíró szeretett volna lenni az egyetem után, és rövid ideig dolgozott is, de az első világháború megakadályozta e törekvésében, ezért tanítani kezdett. Skóciában és Angliában is tanított. 1918-ban Londonban tanított a Kings Alfred iskolában, amely a kor egyik progresszív iskolája volt. Akkor már egy szabad iskola létrehozását tervezte, és örömmel fogadta el Neill, amikor 1921-ben meghívást kapott egy drezdai progresszív iskolába. Az iskola 1923-ban egy Bécshez közeli kolostorba költözött, ahol a városlakók nem fogadták jól, ezért 1924-ben átköltöztették Angliába, Lyme Regis-be, és ezekben az években indult a Summerhill története, ami a nevét egy birtokról kapta.

Summerhill

Maga az iskola az 1920-as évektől lett népszerű, alapítója pedig élete során húsz könyvet írt. Ezek közül kiemelkedik az 1960-ban született Summerhill, ami a szabad nevelés elveire épül. Neill megfogalmazta, hogy milyennek kellene lennie egy iskolának, legfontosabbnak a kreativitást, illetve a tanárok és diákok egyenlőségét tartotta.

Az iskola 1927-ben költözött Leisontba, és ott is maradt, a tanulók átlagos létszáma 40 volt. Az iskola rövid idő alatt rendkívül sikeres lett, de ezt a sikert Neill nem sajátjaként könyvelte el, hanem Summerhill környezetének tulajdonította az iskola reformációs sikereit. Gyakran adtak be problémás gyermekeket Summerhill-be, mert más iskolákban rendszerint kudarcot vallottak velük. Summerhillben azonban az ilyen gyerek visszanyerte életkedvét, és idővel elkezdte látogatni az órákat is. Voltak olyan diákok is, akik más intézményekből bűnözőként érkeztek ide, és Neill rajtuk pszichoanalitikus terápiát alkalmazott, bár nem volt képzett terapeuta. Később azonban rájött arra, hogy a szeretet, a megerősítés és a szabadság sokkal jobb gyógymód.

Summerhill; forrás: Axel Kühn

Az iskola több dologban eltér a tradicionális iskoláktól:

• Az iskolában közös tanár-diák önkormányzat működik, ahol minden tanárnak és diáknak egy szavazata van. A gyűléseken a gyerekek tanáraikkal együtt beszélik át az iskola életét. Az iskolai élet legtöbb kérdése a gyűléseken dől el, és az elfogadott törvények mindenkire érvényesek, így a tanárokra is. A tanároknak nincs joguk saját szabályokat kitalálni, és ha megszegik a közösen hozott törvényeket, akkor ez – akárcsak a gyerekek esetében – szintén a közösség elé kerül. A szavazásokat a diákok vezetik, minden alkalommal mást kijelölve maguk közül.
• Az iskolai órák látogatása nem kötelező. Az iskolában a játék ugyanúgy értékes tevékenység, mint a tanulás. Ráadásul a beszélgetés, az olvasás sokszor jobb is és érdekesebb, mint a tanárok vezette oktatás. Minden gyerek, beleértve a legkisebbeket is, maga állítja össze, mit szeretne tanulni, ebben a tanárok tudnak segíteni nekik. A tanároknak kötelességük megtartani az órákat, a gyerekek pedig látogathatják azokat, ha szeretnék.

(Az önkormányzat ötletét Neill Homer Lane-től vette át, aki egy amerikai születésű oktatásügyi reformer. Ő maga az angliai Dorset megyében működteti gyermekköztársaságát, ahol fiatal bűnözőket nevelnek.)

Neill nevelési elvei forradalmiak voltak, de az elmúlt évek igazolták a módszereit. A Summerhill egykori “lakói” egytől-egyig megállták a helyüket a nagyvilágban. Summerhill egy bentlakásos iskola, hat éves kortól tizenhat éves korig fogadja ott a gyerekeket.

Neill-t akkori felesége, Lilian Neustatter támogatta törekvéseiben, és mindketten azon a véleményen voltak, hogy a gyermekek szeretnek tanulni, ezért teljesen felesleges rákényszeríteni őket. Elég, ha egy csecsemőt megfigyelünk, hogy ez világossá váljon számunkra. A baba élete első pillanatától kezdve figyel, érdeklődik, és magába szívja a tudást. Ahhoz, hogy a későbbiekben is vágyjon a tanulásra, ahhoz érzelmi biztonság szükséges számára. Neill gyakran hangsúlyozta, hogy amíg a gyermek nem készült fel a tudás befogadására, addig feleslegesen tanítjuk. A játék fontosságát hangsúlyozta, amivel meg tanul alkotni, és ezáltal eljut a tudáshoz is. A spontán − és nem vezetett − játékot részesíti előnyben, kiemelve a szabad levegőn történő tartózkodást.

Véleménye szerint egy hagyományos iskola kiöli  a gyermekből a kreativitást, és magolásra buzdítja őket, ahelyett, hogy valódi tudást adna át. Neill úgy vallja, nincs lusta gyermek, szerinte a lustaság az valójában az "elnyomott kreativitás" megmutatkozása.

A Summerhill iskolák egyetemekre is felkészítik a diákokat.

Nem hisznek viszont a fizikai, vagy szóbeli bántalmazásban, nem hisznek a felülről irányított fegyelemben. Gyerek-centrikusan működnek, ahol a gyerek érdeklődésének megfelelő dolgokkal, tevékenységekkel foglalkozhat.

Persze nem mindenki volt boldog a Summerhill iskola létrejöttével. Sokan bírálták Neill önkényuralmi meggyőződését, bár az órák a gyakorlatban hagyományosak voltak. Neill semmi érdeklődést nem mutatott az osztálytermi pedagógia iránt, nem tartotta fontosnak az órák minőségét, így nem voltak más iskolákban jól bevált és alkalmazott osztálytermi módszerek. A diákok boldogsága érdekelte, úgy gondolta, hogy minden tanításnak a diákok érdeklődését kell követnie, és hogy a tanítási módszer nem sokat számít, ha a diákok érdeklődése nyilvánvalóvá válik. Többen szörnyűnek minősítették Neill tanítási technikáját a diákok elkötelezettsége, a fogalmazatlan magyarázatok és a diákokra irányuló sértések hiánya miatt. Kritizálták Neill felelősségét a tanulók tanulmányi teljesítményéért.

A mai iskolai rendszerben, ahol a legtöbb helyen azt kívánják bebizonyítani, mennyire ostoba a gyermeked, üdítően hat egy ilyen szabadelvű és gyermekek igényeit is figyelembe vevő iskola. Egy olyan hely, ahol a tizennégy év alatti is beleszólhat saját életébe. −  SŐT! Tervei, elképzelései szerint élheti azt úgy, hogy ahhoz minden támogatást megkap.

Halála után, 1973-ban Ena (volt felesége) vette át az iskola vezetését, és ezt 1985-ben átadta lányának, Zoë Neill Readhead-nek.

Summerhill iskolák a mai napig működnek több országban is, illetve Neill iskolájának történetét filmre is vitték.

Forrás:

en.wikipedia.org

Neill fotó: Zoë Neill Readhead

Summerhill fotó: Axel Kühn