A két kislány megmentette édesanyját

A két kislány megmentette édesanyját


A lányok megmentették édesanyjuk életét, amikor a nő a chipstől majdnem megfulladt


A 29 éves Paris Baker azért tanította meg lányait, a 9 éves Kallie-t és az 5 éves Harper-t az elsősegélynyújtás alapjaira, mert ő maga MND-ben (motoneuron-betegség) szenved, és úgy gondolta, a jövőben még szüksége lehet a lányok segítségére. A motoneuron-betegség, egy neurológiai betegségcsoport gyűjtőneve. Lényege, hogy az akaratlagos izommozgást befolyásoló idegsejtek károsodnak, így szenved zavart pl. a beszéd, járás, légzés, nyelés, a testet érintő bármely mozgásforma. Általában progresszív betegségek, amelyek végül fogyatékossághoz, majd halálhoz vezetnek. Nem gyógyítható.

Paris-nál még 2017-ben diagnosztizálták a betegséget, de a fiatalasszony a tünetekre már egy évvel korábban felfigyelt.

„2016-ban kezdtek megjelenni a tünetek. Abban az időben, amikor egy raktárban dolgoztam, elveszítettem a tapintóérzékemet, és leejtettem a csomagokat. Beszédem elmosódott lett, és rángatózni kezdett a karom. Több mint egy évig tartó vizsgálatokra volt szükség, beleértve számos MRI-t, vérvételt, röntgenfelvételeket, tüdőfunkciós teszteket és végül EMG-tesztet az MND diagnosztizálásra.”

Az orvosok nem sok jóval biztatták a fiatal családanyát, azt mondták, kb. 5 éve maradt hátra. Állapota folyamatosan bénítja a nőt, mivel ez a betegség a központi idegrendszer mozgató idegsejtjeit támadja, ezért a hatására az izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség nem gyógyítható.

„Állapotom miatt hajlamos vagyok az elesésekre, és súlyos sérüléseket is szenvedtem tőlük: orrtörés, az állam felszakadása és a fejem felnyílása is a sérüléseim közé tartozott, amelyek mind műtétre vagy összevarrásra szorultak. Éppen ezért nagyon fontosnak éreztem azt, hogy a lányaim megtanulják, mit tegyenek vészhelyzetben. Ez magában foglalja a nyomást egy vérző sebre, mit kell tenni, ha valaki fulladozik, és hogyan kell felhívni a sürgősségi szolgálatokat.”

„Tudják, ha a férjem (az apjuk) nincs otthon, és sürgősségi helyzet áll elő, három lépés van, amit tenniük kell. Az első lépés: tárcsázniuk kell a 999-et, kérjenek mentőt és adják meg a címünket. A második lépés az, hogy a kutyáinkat küldjék a kertbe. A harmadik lépés pedig a bejárati ajtó kinyitása a mentősök számára.

Paris állapota ebben a korban ritkaságszámba megy, mivel általában 40 év felettieket támad a motoneuron betegség.

„Korábban brit tornász voltam. Nagy-Britanniát képviseltem, és ezüstöt nyertem az Európa- és a világbajnokságon. Neurológusom szerint én vagyok az egyik legfiatalabb, akit valaha diagnosztizáltak ezzel a betegséggel. Neurológusom csodálkozik azon a tényen, hogy még mindig tudok járni és beszélni, miközben megdöntöm a statisztikákat. Még mindig itt vagyok.”

A nő mostanra már elég sok nehézséggel néz szembe. „Az állapotom főleg a beszédemet és a kezem mozgatását befolyásolja. Az egyszerű feladatokat nehéznek tartom. Már nem vagyok képes írni, mivel nem tudok tollat markolni és olyan dolgokkal küzdeni, mint az öltözködés, a hajam és a sminkem, a főzés, és így tovább. A bal kezem már teljesen megbénult és már a jobb kezem is kezd. A vállam nagyon megmerevedett, és már nem vagyok képes felemelni a karomat. A beszédem nagyon elmosódott, így az emberek nehezen értenek meg engem.”

Paris nagyon megdicsérte lányait, amiért nem veszítették el lélekjelenlétüket, hanem képesek voltak segíteni neki, amikor köhögni kezdett felthami otthonukban, Middlesex-ben.

„Harper mamásat játszott, etetett, aztán a maciját és végül önmagát is. Baleset volt. Néhány fordulat utána a Hula Hoop chips megakadt a torkomon. Körülbelül egy perc múlva, amikor kemény és folyamatos ütéseket adtak a hátamra, Kallie mentőt hívott, ez alatt Harper ütötte a hátamat tovább, és szerencsére a chips kijött. Nagyon büszke vagyok arra, hogy azonnal tudták, mit kell tenniük, és nyugodtak maradtak az ijesztő megpróbáltatások során.”

 

Forrás: Paris Baker

 

A két kislány csak az életmentés után esett pánikba. „Történetemet megosztom, hogy arra ösztönözzem a felnőtteket, hogy tanítsák meg a gyerekeknek az alapvető elsősegélynyújtást, hogy tudják, mit kell tenniük vészhelyzetben, mert életet menthetnek, mint ahogy a lányaim megmentették az enyémet. Mindennel tartozom nekik, és olyan büszke vagyok.”

 

Forrás:

metro.co.uk

Fenti kép: metro.co.uk (eredeti forrás: Paris Baker)

Tetszett a cikk?

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »