A lélegzetelállító Melissani-barlang Görögországban

A lélegzetelállító Melissani-barlang Görögországban


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Melissani-barlang Kefalonia keleti partjánál található, két kilométerre Sami, és 10 kilométerre Argostoli városától, az egyik legismertebb látványosság errefelé. A barlang erdővel van körülvéve, míg a nyugati oldalon a hegy lejtője található. 1951-ben fedezték fel és 1963-ban nyitották meg a nagyközönség számára. A benne lévő tó vize érdekes keverék, ugyanis sós tengervíz, valamint édesvíz egyaránt megtalálható benne. A sós víz áramlása befelé egy 30 méter mély barlangrendszeren történik, melyre festéses eljárással jöttek rá. A barlang évezredekkel ezelőtt beomlott, így keletkezett egy B-alakú elrendezés, melynek egyik csarnokába besüt a nap, míg a másiknak boltíves mennyezete van, melyről cseppkövek lógnak. Az érdeklődő turistákat hajókkal szállítják a látványossághoz. Az alábbiakban erről a varázslatos helyről mutatunk be néhány fotót, hogy ha legközelebb Görögországba terveztek utazást, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki ezt a csodát, ha eddig még nem láttátok volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »