Ady Endre: Itthon

                                                            

Áldott kezeddel simogatsz meg,

Anyám,

Intő szavad még mintha hallanám,

Míg rám borulsz

S áldott kezeddel simogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,

Anyám.

Azért zúdult ennyi vihar reám,

Úgy összetört…

A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,

Anyám.

Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?

Már nincs vágyam.

Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,

Anyám.

De jó is itt, e csendes kis tanyán-

Leroskadni….

Már hallom a harangszó hangját….

Takács Mária

Édesanyámnak- Anyák napjára

Emlékszem. Még ma is érzem

azt a tiszta, friss illatot,

mikor féltve a sötétben,

megnyugtattad „Kiscsillagod”

Még ma is visszacseng hangod,

ahogy álmot csókolsz reám,

majd fejed csendben lehajtod,

aludj te is, kicsi babám.

De jó is volt a karjaidban

gondtalanul elaludni,

megnyugtató szavaidban

álomföldre elutazni.

Erős asszony, csodáltalak,

Annyi mindenen átmentél,

tudom, sokszor bántottalak,

de, te szó nélkül szenvedtél.

Most csendben nézlek, féltelek,

gyengéden óvlak, vigyázlak,

tudod most már megértelek,

nincs helye köztünk vitáknak.

Törékeny vagy, és esendő,

de a legjobb anya, nekem,

s adja az ég, a Teremtő

sokáig maradj még velem!

Ágh István: Virágosat álmodtam

                                                           

Édesanyám,

virágosat álmodtam,

napraforgó

virág voltam álmomban,

édesanyám,

te meg fényes nap voltál,

napkeltétől

napnyugtáig ragyogtál.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,

milyen voltam,

amikor még kicsi voltam?

Az öledbe, hogyan bújtam?

És tehozzád hogyan szóltam?

Amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad, mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!

Hogy szerettél?

Engem is karodba vettél,

meleg tejeddel etettél?

Akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem?

Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam

a hasadban rúgdalóztam,

tudtad –e, hogy milyen leszek,

milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány leszek?

 

Mesélj anya,

mesélj rólam!

Milyen lettem,

amikor már megszülettem?

Sokat sírtam

vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem lettem volna,

akkor is szerettél volna? 

 

Donászy Magda: Anyák napján

 

Tavaszodik, kis kertemben

 

kinyílik a tulipán.

 

Ragyognak a harmatcseppek

 

anyák napja hajnalán.

 

Kinyílott a bazsarózsa,

 

kék nefelejcs, tulipán,

 

neked adom anyák napján,

 

édes-kedves anyukám.

Aranyosi Ervin: Hálás szívvel- Anyák napjára        

Szeretetburokkal vettél körbe, s óvtál.

Szíved közelében, szíved alatt hordtál.

Születtem, mert szültél, létre hívtál engem,

talán egy szép álmot, jövőt láttál bennem.

Anyai szíved a lágy dallamát verte,

dobogva, jöttömet, létem ünnepelte.

Karod körbefonta apró kis testemet,

szép madonna voltál, kit festők festenek.

Belsődből felém a szeretet áradt.

s történhetett bármi, bele sosem fáradt.

Adtál, amit tudtál. Tetted csak a dolgod!

Figyelted a csemetéd, mitől lenne boldog?

Lelkem tanítottad jobbá, többé válni,

szeretet dallamot írni, komponálni.

Ma már úgy működik, mintha visszhang lenne,

s megértő szeretet köszön vissza benne!

Hála muzsikája száll most feléd, tőlem,

szeretet dallama kibomlik belőlem.

Neked köszönöm, hogy megtanultam adni,

szeretnék örökre gyermeked maradni!

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.

Értem dolgozni éjjel-nappal nem restel.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

- itt e földön senki sem szerethet jobban!

–Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Gámentzy Eduárd: Ahogyan régen

Aludni kéne

Ahogyan régen.

Lehajtott fejjel,

Anyám ölében.

Kelni a Nappal,

Vidám tavasszal.

Szállni fecskékkel, darazsakkal.

Gurulni domboldalról völgybe,

Pörögni, forogni körbe-körbe.

- Utána újra!

Még egyszer, …. százszor!

Nyakláncot fonni

Fűből, virágból.

- Elvinni neki!

Hazatalálni!

- Minden ölelést meghálálni!

Várnai Zseni: Anyám az őszben

Oly kicsire zsugorították az évek,

meggörnyesztették a szenvedések,

a háta hajlott, a szeme árkos,

s mint a fakérge, arca ráncos.

Pompázó szépnek sose láttam,

csak munkában kopott ruhában,

remegni értünk, sírni, félni,

én nem láttam az anyámat élni.

Mint dús gyümölcsfa, megszedetten

áll ő kopárra szüretetlen

a késő őszben, s földre hajlik,

panaszló hangja alig hallik.

Gyümölcsei már mind leértek,

magában néz elé a télnek,

a hosszú télnek, elmúlásnak,

lassan a földberoskadásnak.

Deres fejét az ősz belengi,

látom őt lassan ködbe veszni

belehullni az öröklétben,

időtlen, nagy végtelenségbe.

Termő porából élet érik,

arany szíve a napban fénylik,

így él majd ő a gyümölcsben, fában,

elmúlhatatlan anyaságban.

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki                                                      

Mint az édesanyám tud engem szeretni.

Akármit kívántam megtette egy szóra,

Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolában jártam,

Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.

El nem tűrte volna ő azt semmi áron,

Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel-nappal őrzött mikor beteg voltam,

Magát nem kímélte, csak értem aggódott.

Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében

Örömkönnyek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,

Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.

Lássak a szemében boldog örömkönnyet,

Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

 

Mentovics Éva: Az én anyukám

 

Szemed tükre, mint a gyémánt,

 

úgy tündököl, úgy ragyog….

 

elmondtad már milliószor:

 

legszebb kincsed én vagyok.

 

Mesét mondasz lefekvéskor,

 

simogatsz, ha felkelek,

 

s hogyha néha úgy visítok,

 

hogy az ég is megremeg,

 

kifürkészed, mi a gondom,

 

megtörlöd a szememet,

 

hiszen tudod, mindent megold,

 

az anyai szeretet.

 

Elnézted, ha céklalével,

 

pacáztam az ebédnél,

 

s éjjel, hogyha lázas voltam,

 

borogattál, meséltél.

 

Ápolgattál, pátyolgattál,

 

így telt sorra napra nap….

 

most már tudom, hogy az anyák

 

éjszaka sem alszanak.

 

Te vagy az én őrangyalom,

 

hogyha hívlak nem késel.

 

Tudod anyu, úgy szeretlek…

 

nem mondhatom elégszer.

Forrás:

 anyaknapja.kikoto

versek.aranyosiervin

istenesversek.hu

rani.gportal.

elvonultan.hu

pont.hu

Képek: pixabay.com

 

Tetszett a cikk?