Kezdeném azzal a történetemet hogy én nem voltam az a nagy kutyabarát.Szeretem én őket de én soha nem vágytam saját kutyára. Azután megszületett a második fiam aki pici kora óta kutyabolond. De ezt a kutyák is megérezték mert annyi kutya sem előtte sem utána nem szegődött mellém mint amikor Dávidot vittem magammal ,de én hajthatalan voltam és nem hoztam a házhoz kutyát. Dávid már olyan 7 éves lehetett amikor elmentünk a Keresztanyukámhoz pár napra és az én kicsi fiam egész nap kint volt a kutyákkal.. No ekkor aztán tényleg beadtam a derekam és hoztam haza egy kis tacsit.Hatalmas volt a boldogság és a Morzsit azóta is imádja. A nagyobbik fiam vett a barátnőjével közösen egy francia bulldogot és én aki mindig azt mondtam hogy a kutyának kint a helye persze hogy megengedtem a fiaméknak hogy ha hazajönnek akkor jöhet a kutya is.No ez lett a vesztem!! Baley teljesen az ujja köré csavart és meglágyította a szívemet és én aki soha nem tudtam volna elképzelni hogy ilyet tegyek már puszit is nyomtam arra a tündéri kis fejére. Igen ám de a jó öreg kis Morzsi kutya biztosan megérezte ezt és egy idő után már őt is ölbe kellett venni (ami elötte soha nem volt) sőt be is kell engedni és sokal többet kell vele foglalkozni. Megsajnáltam szegényt hiszen ők is érző lények és azóta a fiaim rajtam kuncognak hogy mennyit változtam és szokták mondogatni hogy na hogy reagált volna erre a dologra a három évvel ezelőtti lényem? Szóval a Morzsi kutya is bent szokott alukálni ha kint hideg az idő és szokott kapni válogatott finomságokat is és sokkal többet szeretgetem...