Történetek az életről

Történetek az életről


E héten csütörtökön Hálaadás lesz az Egyesült Államokban, ezért a héten a témához kapcsolódó történeteket, írásokat töltök fel. Bár mi magyarok – SAJNOS – nem vettük át ezt a csodás ünnepet Amerikától, mégis én itt a Színes Világa Magazinnál Hálaadó Hetet tartok. Érdekes írásokkal készültem, tartsatok velem…


Hálaadó hét 01 – 7 csodaszép inspiráló történet az ünnepekre

 

1. Történet az életről

Néha olyan emberek lépnek be az életedbe, akikről azonnal tudod, hogy vártad már őket, ott kell lenniük veled. Hiszen valamiféle célt szolgálnak, leckére tanítanak, vagy segítenek Neked az élet egyes kihívásaiban. Általuk megtudod, hogy ki vagy, esetleg azt, hogy ki szeretnél lenni. Sosem tudhatod, kik ezek az emberek. Lehet a szobatársad, a szomszédod, egy munkatársad, rég nem látott barátod, szerelmed, vagy akár egy idegen személy is. De amikor találkozol velük, már abban a pillanatban tudod, hogy hatással lesznek valahogy az életedre.

Néha olyan dolgok történnek Veled, amelyek elsőre borzalmasnak, fájdalmasnak és igazságtalannak tűnnek, de visszagondolva rájössz, hogy az akadályok leküzdése nélkül soha nem ismerted volna fel a lehetőségeidet, az erődet, az akaraterődet vagy a szíved vágyát.

Minden okkal történik. Semmi sem történik véletlenül, vagy azért, mert szerencsés vagy. Betegségek, lelki sebesülések, szerelem, vagy akár szerelmi csalódás mind-mind bekövetkezik, hogy próbára tegyen. Ezek nélkül a kis tesztek, próbatételek nélkül az élet olyan lenne, mint egy simán kikövezett, egyenes út, ami a semmibe tart. Biztonságos és kényelmes lenne, de unalmas és teljesen értelmetlen. Nem tanítana semmire.




Azok az emberek, akikkel találkozol, és akik hatással vannak az életedre, valamint az átélt sikerek és bukások segítenek abban, hogy azzá válj, akivé válni szeretnél, vagy akivé változtat az életed. Még a rossz tapasztalatokból is lehet tanulni. Valójában azok a legmegrendítőbbek és a legfontosabbak. Ha valaki megbánt, elárul vagy összetöri a szívedet, bocsáss meg neki, mert segített, hogy gyakorolhasd a bizalmat és annak fontosságát, és hogy néha nem árt óvatosnak lenni, ha kitárod valaki előtt a szívedet. Ha valaki szeret téged, szeresd feltétel nélkül.

Minden nap számít!!! Értékelj minden pillanatot, és emlékezz azokra a pillanatokra, amiket újra át szeretnél élni, mert talán erre soha többé nem lesz lehetőséged. Beszélgess olyan emberekkel, akikkel még soha nem beszéltél, és valóban figyelj oda rájuk. Mondd el magadnak többször is, hogy nagyszerű egyéniség vagy, és higgy magadban, mert ha nem hiszel magadban, akkor másoknak nehéz lesz hinni benned. Bármit megteremthetsz az életedben, amire csak vágysz, amit csak akarsz. S ha már megteremtetted, akkor élvezd megbánás nélkül.

 

2. A 87 éves diák, akit Rose-nak hívtak

A főiskola első napján a professzorunk bemutatkozott, majd megkért minket, hogy mi is ismerkedjünk meg azokkal és mutatkozzunk be azoknak, akiket eddig nem ismertünk. Felálltam, körülnéztem, amikor valaki enyhén megérintette a vállam. Hátrafordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva. Így szólt:

− Szia jóképű. A nevem Rose. 87 éves vagyok. Megölelhetlek?

Nevettem, és lelkesen válaszoltam:
− Még szép, hogy meg!

Erre ő barátságosan megszorongatott.

− Miért van ön a főiskolán ilyen fiatal, ártatlan korban? − kérdeztem. Viccesen azt válaszolta:

− Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és gyerekeket szüljek.

− De most komolyan − mondtam. Kíváncsi voltam, mi motiválta őt, hogy egy ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen.

− Mindig arról álmodtam, hogy egyszer majd befejezem a főiskolát és ennek most végre eljött az ideje! − mondta.




Miután véget értek az órák, elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egymással egy csoki-turmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban, minden nap együtt mentünk haza és rengeteget beszélgettünk. Mindig úgy éreztem, hogy egy időutazáson veszek részt, amikor az életbölcseleteiről mesélt. Az év során Rose az egyetem egyik szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, gyorsan összebarátkozott. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta az, ahogy a többiek néztek rá. A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a foci bankettre. Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták és a színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a jegyzeteit a földre. Egy kicsit zavarban volt és a mikrofonra támaszkodva azt mondta:

− Elnézést, egy kicsit ideges vagyok. Feladtam a sört a böjt miatt és ez a whisky kicsinál! Sosem fogom rendbe szedni ezeket a jegyzeteket, szóval hadd mondjam el fejből, amit tudok!

Nevettünk, ő pedig megköszörülte a torkát és így folytatta:

− Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és sikernek összesen négy titka van. Nevess sokat és minden nap találj örömet az életedben! Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak és még csak nem is tudnak róla! Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz és aközött, hogy megöregszel. Ha 19 éves vagy, és egész évben csak fekszel az ágyban, anélkül, hogy valami hasznosat csinálnál, akkor is húsz éves leszel. Jelenleg 87 éves vagyok, és ha egész évben az ágyban fekszem, én is 88 leszek. Mindenki megöregszik. Nem kell hozzá tehetség, vagy képesség. Mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban! Ne sajnálj semmit! A felnőttek általában nem sajnálnak semmit, amit megtettek, inkább azt, amit nem tettek meg. Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is éltek.

Rose végül egy énekkel fejezte be mondandóját.

Egy héttel a diplomaosztás után Rose békésen, álmában hunyt el. Több mint kétezer egyetemi hallgató kísérte el utolsó útjára ezt a remek asszonyt, aki példaképpé vált számunkra. Megtanított arra, hogy sosincs késő ahhoz, hogy tegyünk álmaink megvalósulásáért. Bármikor képesek vagyunk azzá válni, akik lenni szeretnénk.

 

3. Annak az egynek nem mindegy         

Szörnyű vihar kerekedett a tenger felett. Jeges szél hasított végig a vízen, hatalmas hullámok keletkeztek, amelyek kalapácsütésszerű zajjal ütődtek neki a partnak. Úgy tűnt, mintha acéleke szántotta volna föl a tenger fenekét, összekaszabolva a tengerfenék kisebb lakóit, rákféléket, puhatestűeket, tíz méterre a tenger felszínétől.

Amikor a vihar, olyan gyorsan, mint ahogyan keletkezett, elmúlt, a tenger megnyugodott és visszahúzódott. A partot sár borította, amelyben ezernyi tengeri csillag vívta haláltusáját. Annyian voltak, hogy az egész tengerpart rózsaszínné változott tőlük.

Sok-sok ember futott a partra, hogy megnézze az eseményt. Forgatócsoportok is érkeztek, hogy lefilmezzék a tengeri csillagokat, amelyek szinte mozdulatlanul haldokoltak.




Az emberek között ott volt egy kisfiú is, aki, miközben apja kezét szorította, szomorúan nézte a kis tengeri csillagokat. Mindenki ott állt és nézett, és senki nem tett semmit. A kisfiú hirtelen elengedte az apja kezét, levette a zokniját és a cipőjét, és a vízpartra futott. Lehajolt és felmarkolt három csillagot, majd rohanvást a vízbe dobta őket. Ezt többször is megismételte.

Egy cementállványon álló férfi odakiáltott a kisfiúnak:
– Mit csinálsz te gyerek?

– Visszadobom a tengerbe a csillagokat. Ha nem tenném, elpusztulnának mind, itt a parton – válaszolta a gyerek anélkül, hogy abbahagyta volna az ide-oda futást.

– De több ezer tengeri csillagot úgysem tudsz megmenteni. Túl sok ez neked! – kiáltotta a férfi. – És ez a part rettentő hosszú! Nem tudod megváltoztatni a dolgokat!

A gyerek elmosolyodott, lehajolt egy újabb csillagért, s ahogy elhajította be a tengerbe, így válaszolt:

– De ennek az egynek nem mindegy. Ennek a sorsát itt biztosan megváltoztattam!

A férfi elgondolkodott egy pillanatra, aztán lehajolt, levette a zokniját és a cipőjét, és lement a partra. Ő is elkezdte összeszedni és visszadobálni a csillagokat a tengerbe. Rögtön utána lejött két lány is, így már négyen dobálták a csillagokat a vízbe.

Néhány perccel később már ötvenen voltak, aztán százan, kétszázan, ezren, akik mind a csillagokat dobálták vissza a vízbe. Így mindegyik megmenekült.


4. Ne ítélj elsőre!

Élt egyszer egy férfi, akinek négy fia volt. Azt akarta, hogy fiai megtanulják, hogy ne ítélkezzenek túl gyorsan, amikor valakivel találkoznak. Így hát mindegyiküknek adott egy feladatot, elküldte őket egy nagyon távoli helyen lévő körtefához, hogy nézzék meg. A fiúk különböző időpontokban hagyták el otthonukat. Az első fiú télen, a második tavasszal, a harmadik nyáron, a legkisebb fiú pedig ősszel vágott útnak.                

Amikor mindannyian visszatértek, az apa összehívta a fiúkat, hogy elmeséljék, mit láttak, milyen volt a körtefa.

Az első fiú, aki télen látogatott el a fához azt mondta, hogy a fa csúnya, görbe és kopár.

Testvére – aki tavasszal, másodikként kelt útra – nem értett vele egyet, szerinte a fát bimbók borították, és így ő úgy gondolja, hogy a körtefa tele volt ígérettel.

A harmadik fiú vitába szállt testvérével, hiszen ő látta a fán a virágokat, érezte az édes illatukat, és saját bevallása szerint ennél gyönyörűbbet még sosem látott.

A legkisebb fiú azonban egészen másról számolt be: érett, gyümölcsöktől csüngő fát látott, tele élettel és beteljesüléssel.




Apjuk ezután elmagyarázta a fiúknak, hogy mindannyian jól írták le azt szavaikkal, amit láttak. Hiszen csupán a négyből egyetlen évszakban látták a fát.

Ezek után elmagyarázta gyermekeinek, hogy akárcsak a körtefát, egy embert sem lehet egyetlen pillanat, egyetlen évszak (találkozás) alatt megítélni. S annak alapján, hogy ki ő és milyen ember valójában, kell legalább egy év, vagy még több, hogy megismerd. A belőle fakadó örömet, szeretetet, szépséget csak a végén tudod lemérni, amikor az összes évszak lejárt. Hiszen ha feladod, amikor tél van, akkor lemaradsz a tavasz ígéretéről, a nyár szépségéről, az ősz beteljesüléséről.

Ne ítélj meg egy életet egyetlen nehéz évszak alapján.

 

5. Mennyit érsz?

Egy közismert professzor felmutat egy 10 dolláros bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:

− Ki szeretné ezt a bankjegyet?

Minden diák felemeli a kezét. Ezután a professzor összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:

−Továbbra is szeretnétek? − és a kezek ismét az égbe emelkednek.


 

A professzor eldobja a gyűrött bankjegyet, majd  megtapossa, ezután újból megkérdi:

Még mindig akarjátok a pénzt? − a diákok újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól: − Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől. Habár ezt a bankjegyet összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, de továbbra is szeretnétek, ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 10 dollárt ér! Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de ez csak pillanatnyi érzés, mert az értéketek mit sem változott...

Különleges vagy - soha ne felejtsd el!


6. A ház építése

Egy idős építész készen állt arra, hogy nyugdíjba menjen. Beszámolt munkaadójának arról a tervéről, hogy otthagyja a házépítő üzletet, mert nyugodtabb életet szeretne élni a feleségével, gyermekeivel és unokáival.

A vállalkozó sajnálta, hogy egy nagyszerű dolgozója el akarja hagyni, és megkérdezte tőle, hogy nem építene-e mégis egy utolsó házat. Az idős ember igent mondott, de idővel kénytelen volt belátni, hogy a munkájából már hiányzik a szíve. A kivitelezés hiányos volt, gyengébb anyagokat használt, mint előtte. Szerencsétlen módja volt ez egy elkötelezett karrier befejezésének.




Amikor az idős ember befejezte a ház építését, munkaadója eljött, hogy megnézze az eredményt. Aztán átadta a bejárati ajtó kulcsát a férfinak, és így szólt: „Ez a te házad… az én ajándékom neked.”

A házépítő megdöbbent!

Mennyire sajnálta! Ha tudta volna, hogy saját házat épít, akkor mindent másképp csinált volna.

Bizony, így van ez velünk is. Napról napra építjük az életünket, és gyakran kevesebbet fektetünk bele, mint amennyit tudnánk, mint amire képesek vagyunk. Aztán döbbenten rájövünk, hogy abban a házban kell élnünk, amit építettünk. Ha újrakezdhetnénk, teljesen másképp csinálnánk!

De nem mehetünk vissza oda, ami már elmúlt. Képzeld el, hogy te vagy az építész, és minden nap beversz egy szöget, deszkát helyezel el, vagy falat emelsz. Valaki egyszer azt mondta: Az élet egy „csináld magad” projekt. A hozzáállásod és a ma meghozott döntéseid segítenek felépíteni azt a „házat”, amelyben holnap élni fogsz. Ezért építs okosan!

                       

7. Találd meg a boldogságot!

Egyszer egy ötven fős csoport egy szemináriumon vett részt. Az előadó hirtelen abbahagyta az előadást, és úgy döntött, hogy aktivitásra bírja a csoportot egy közös tevékenység végeztével. Minden résztvevőnek adott egy lufit. Mindenkit arra kért, hogy írja rá a nevét a saját lufijára. Ezután az összes léggömböt összegyűjtötték és egy másik helyiségbe tették.

Később a résztvevőket beengedték abba a szobába, ahova a lufikat tették, és megkérték őket, hogy öt percen belül találják meg azt a léggömböt, amelyre a nevüket írták. Mindenki kétségbeesetten kereste a nevét, lökdösődött, hogy megtalálja a saját lufiját, teljes volt a káosz.




Öt perc eltelt, de senki sem találta a saját léggömbjét. Ezért mindenkit arra kért az előadó, hogy véletlenszerűen kapjon el egy léggömböt, és adja oda annak, akinek a neve rá van írva. Perceken belül mindenkinek megvolt a saját léggömbje.

A szónok ezután azt mondta: Ez történik az életünkben. Mindenki kétségbeesetten keresi a boldogságot maga körül, és nem tudja, hol van. Pedig egyszerű a képlet: A mi boldogságunk mások boldogságában rejlik. Add meg másnak a boldogságot, és megkapod mástól a tiédet.

 

Még több érdekes, megható történetért látogass el Napi 1 Story magazinunkra is!

 

Forrás:

livelifehappy.com

Fotók forrása: Pinterest, pexels.com

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

-->

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »