Gondolkodom!

Egy jó asszony vigyázta léptem

Mikor megszülettem én,

körülöttem oly sok boldog ember élt.

Azt kívánták: sokáig élj, s boldog legyél!

Utamon kísérjen mindig a fény!

Lágyan simogatott a napsugár,

s nekem énekelt minden csalogány.

Virágok virulva vártak,

öröme lettem Édesanyámnak.

Bölcsőm ma már a múlté,

s nincs kitől megkérdezném.

Ki ölelt magához, ha féltem?

Ki adott enni, ha kértem?

Ki vigyázta léptemet?

Ki törölte le könnyemet?

Kit illet vajon az érdem,

azért, mit az életben elértem?

Lelkemet ki tisztogatta újra s újra?

Ki terelt az igaz útra?

Ki volt az, ki értem harcba szállt?

Ha beteg voltam, ki vigyázott rám?

Egy jó asszony vigyázta léptem.

Őt illet minden érdem,

mit életemben eddig elértem.

Hisz neki köszönhetem létem.

Édes imába foglalom jó anyám nevét.

Hisz oly sokszor értem ontotta könnyét.

Többre is képes lehettem volna,

ha hallgattam volna a jó szóra.

Lelkét sokszor őrölték keserű percek.

Hisz oly sokszor voltam engedetlen.

Gyermekként gyorsan felnőtté akartam válni.

Ma már, a múltban szeretnék hálni.

Régi szép emlékeim nem kallódnak semerre.

Olykor könnyeket csalnak szemembe.

Gyermeki létem, ha felidézem,

emlékvirágok kísérik léptem.