A pénz rövid története


Kategória:
Életmód, Élet

Létrehozva:
2019-12-11 18:59:31

Cikk írója:
Fehér Tiborné


A pénz rövid története


A pénz az, amiről mindenki azt gondolja, hogy tudja, mi az, azonban ha meg kellene határozni, mi is a pénz pontosan, elég kevés embernek sikerül.

A bankjegy ugye pénz. Akkor egy 100 pengős is pénz? Az elektronikus jelek a bankok számítógépében vajon pénz? Az egyunciás aranyérme pénz, vagy csak valami, ami pénzzé tehető? A hamis százdolláros pénz, ha el tudom költeni?

Ugye, hogy nem is olyan könnyű a válasz?

A pénz kialakulása

A pénz már a legkorábbi civilizációkban jelen volt. Egyes elméletek szerint a cserekereskedelmet könnyítette meg, ebben fejezték ki a termékek árait, amik így könnyen összevethetőek voltak és a cserének sem kellett egyidejűnek lennie. Egy ruha nélküli barompásztornak nem kellett egy jelenleg éhes ruhakészítőt találnia. Az állatát eladhatta bárkinek és a ruhát is ráért megvenni később bármikor.

Egy másik elmélet szerint a civilizáció kezdetén egyáltalán nem volt jellemző a kereskedelem, hiszen a családok önellátóak voltak. Azonban egyre inkább közösségekbe, államokba szerveződtek és az állam (városállam) a kivetett adót követelte egy közös értékrendszerben, ez segítette a közös értékmérő kialakulását.

Az árupénz

A pénz nagyon sokáig egy belső értékkel bíró csereeszköz volt, ami önmagában is értéket képviselt. Ez lehetett búza, prém, jószág, só, kagyló, bármi, ami elfogadott volt a csoport tagjai között. Mivel maga is értékkel bírt, ezért hívták árupénznek.

Mit várunk el egy pénzként funkcionáló csereeszköztől?

– Legyen alkalmas kis mennyiségek kifejezésére, hogy egy doboz gyufát is tudjunk venni.

– Legyen alkalmas nagy összegek kifejezésére, hogy egy ház vétele ne három kamionnyi pénz cseréjével járjon.

– Legyen viszonylag könnyen szállítható, vagyis kisebb mennyiség is nagyobb értéket képviseljen.

– Legyen nagyarányú az elfogadottsága, ha lehet, országhatárokon kívül is.

– Legyen homogén a minősége, hogy könnyen lehessen számolni vele.

– Ne csak fizetésre, de vagyonfelhalmozásra is legyen alkalmas, vagyis ne legyen romlandó áru.

– Legyen tartós, vagyis ne viselje meg a forgalomból eredő kopás és szállítás.

A nemesfémek megjelenése

Az európai-közelkeleti kultúrában nagyon hamar a nemesfémek töltötték be a pénz szerepét. Már a Bibliában is olvasunk ezüstpénzről, Ábrahám idejéből.

A nagy értékeket aranyban fejezték ki, a kisebbeket ezüstben, a kicsiket rézben, vagy bronzban. Ezek egymáshoz viszonyított aránya nem volt állandó, hanem folyamatosan változott, attól függően, melyik fémből mekkora volt a kínálat. Ez sok gondot is okozott az árak elszámolásakor, ezért a 19. században sok országban áttértek a monometallizmusra, vagyis csak az arany, vagy csak az ezüst használatára. Máshol mesterségesen rögzítették az átváltási arányt, ami azzal járt, hogy az értékesebb fém eltűnt a forgalomból, mert az emberek azt halmozták fel otthon és igyekeztek mindig a „rossz pénzzel” fizetni.

A nemesfém pénzként való felhasználása sok kultúrában nem volt meg. Például az inka és maja népek nem is értették a spanyol hódítók arany és ezüst utáni sóvárgását, náluk egyszerű vallási szerepet töltött be ez a két fém, a napot és a holdat jelképezték, fizetésre soha nem használták.

Egy másik elmélet szerint a civilizáció kezdetén egyáltalán nem volt jellemző a kereskedelem, hiszen a családok önellátóak voltak. Azonban egyre inkább közösségekbe, államokba szerveződtek és az állam (városállam) a kivetett adót követelte egy közös értékrendszerben, ez segítette a közös értékmérő kialakulását.

Az árupénz

A pénz nagyon sokáig egy belső értékkel bíró csereeszköz volt, ami önmagában is értéket képviselt. Ez lehetett búza, prém, jószág, só, kagyló, bármi, ami elfogadott volt a csoport tagjai között. Mivel maga is értékkel bírt, ezért hívták árupénznek.

Mit várunk el egy pénzként funkcionáló csereeszköztől?

– Legyen alkalmas kis mennyiségek kifejezésére, hogy egy doboz gyufát is tudjunk venni.

– Legyen alkalmas nagy összegek kifejezésére, hogy egy ház vétele ne három kamionnyi pénz cseréjével járjon.

– Legyen viszonylag könnyen szállítható, vagyis kisebb mennyiség is nagyobb értéket képviseljen.

– Legyen nagyarányú az elfogadottsága, ha lehet, országhatárokon kívül is.

– Legyen homogén a minősége, hogy könnyen lehessen számolni vele.

– Ne csak fizetésre, de vagyonfelhalmozásra is legyen alkalmas, vagyis ne legyen romlandó áru.

– Legyen tartós, vagyis ne viselje meg a forgalomból eredő kopás és szállítás.

A nemesfémek megjelenése

Az európai-közelkeleti kultúrában nagyon hamar a nemesfémek töltötték be a pénz szerepét. Már a Bibliában is olvasunk ezüstpénzről, Ábrahám idejéből.

A nagy értékeket aranyban fejezték ki, a kisebbeket ezüstben, a kicsiket rézben, vagy bronzban. Ezek egymáshoz viszonyított aránya nem volt állandó, hanem folyamatosan változott, attól függően, melyik fémből mekkora volt a kínálat. Ez sok gondot is okozott az árak elszámolásakor, ezért a 19. században sok országban áttértek a monometallizmusra, vagyis csak az arany, vagy csak az ezüst használatára. Máshol mesterségesen rögzítették az átváltási arányt, ami azzal járt, hogy az értékesebb fém eltűnt a forgalomból, mert az emberek azt halmozták fel otthon és igyekeztek mindig a „rossz pénzzel” fizetni.

A nemesfém pénzként való felhasználása sok kultúrában nem volt meg. Például az inka és maja népek nem is értették a spanyol hódítók arany és ezüst utáni sóvárgását, náluk egyszerű vallási szerepet töltött be ez a két fém, a napot és a holdat jelképezték, fizetésre soha nem használták.

Problémák a nemesfémekkel

A nemesfémekkel a legnagyobb problémát az okozta, hogy egy bányatermékről van szó, ami nagyon korlátozottan állt csak rendelkezésre. A fémek kínálata nem tudta követni a gazdaság növekedéséből származó keresletnövekedést, ezért gyakran hiány lépett fel a pénzből.

A feltörekvő török birodalom igényei is például teljesen kiszívta a nemesfémeket Európa területéről, sokáig Európában kénytelenek voltak a pénzhiány miatt prémekkel és fűszerekkel fizetni.

Amikor éppen nem volt hiánycikk, a nemesfém-alapú rendszerek kiszámítható árakat adtak, komoly inflációt csak például az Újvilágból beáramló ezüst és arany okozott. Azonban az infláció ennek ellenére nem volt ismeretlen, lévén az uralkodók gyakran éltek a pénzrontás eszközével, amikor körbenyírták az érmék széleit, vagy bevonták a régi érméket és alacsonyabb aranytartalmúakat bocsátottak ki helyettük. (Az inflációról itt írtam: Az inflációról.)

A hitelpénz megjelenése

A készpénzhiány áthidalására megjelentek a váltók (Mezopotámiában már több ezer éve). A váltóban az adós kötelezettséget vállalt, hogy majd valamikor a jövőben meghatározott dátumra kifizeti a tartozását a váltó birtokosának.

Ezeket a váltókat az elfogadóik nem tartották meg, hanem pénzként tovább adták, azaz „forgatták”.

Így jelent meg a hitelpénz a rendszerben, ahol egy-egy tartozást képviselő papírdarabot pénzként kezdtek használni a kereskedelemben.

A gond annyi volt, hogy a sokadik elfogadó már nem tudott semmit az adósságot garantáló személyről, ezért nem biztos, hogy elfogadta az általa kibocsátott váltót.

Ekkor léptek színre a mindenki által ismert bankok, akik a saját nevükben bocsátottak ki ilyen váltókat, amin vállalták, hogy a bemutatójának a rajta lévő összeget kifizetik aranyban.

Ez volt a bankjegy. Ezeket mát mindenki elfogadta, ha éppen nem voltak rossz hírek az adott bankról.

Ebben az időben több tucat különféle bank bankjegyei forogtak a piacon különböző címletekben.

Ezt szüntette meg az, hogy az államok egy idő után állami monopóliummá tették a bankjegykibocsátást. Ezután már csak az állam által kibocsátott bankjegyekkel lehetett fizetni. Ennek oka a piac szabályozása is volt, hogy biztosíthassák a bankjegyek mögötti aranyfedezet meglétét.

Ezután megjelent a csekk és a számlapénz is. A 19. század végére a fémpénzek aránya a század eleji 67%-ról 13%-ra zuhant, a forgalom többi részét már a pénzhelyettesítők tették ki.

Az aranystandard és annak bukása

A 19. század első felében több ország bevezette a bankjegyek aranyra váltásának biztosítását. Ennek két formája volt: a currency iskola. ami szerint csak annyi papírpénzt szabad kibocsátani, amennyi arany valóban rendelkezésre is áll, a banking iskola szerint lehet többet is, addig, amíg van valódi árualap a pénzmennyiség mögött, amire el lehet költeni a pénzt.

Az országok egészen az első világháborúig biztosították az aranyra válhatóságot, majd a hadi költségek miatt kibocsátott plusz papírpénzek miatt ezt megtagadták.

Addig azonban a valuták mögött lévő aranyfedezet segítette a világgazdaságot, kiszámítható árfolyamokat jelentett a valuták közvetlen aranyra válthatósága.

Ezután jött az aranyrúd-standard, a valutaövezetek rendszere, majd a második világháború után az aranydeviza-rendszer, ahol már csak a dollár volt aranyra válható, a többi devizát ehhez rögzítették. Ennek 1971-ben lett vége, azóta nincs valódi aranyfedezet a devizák mögött.

Azóta a devizák mögött lévő árufedezet adja az értéküket, vagyis az, hogy van mire költeni őket. Az arany már régóta csak dísznek volt a devizák mögött, hiszen a valódi mennyiség töredékére volt csak meg a valódi aranyfedezet a jegybankoknál. (Amint arról már volt szó, az arany bányászata már évszázadokkal ezelőtt sem tudott lépést tartani a gazdaság növekedéséből származó növekvő igényekkel.)

Így már régóta a hit tartotta életben a devizákat, mindössze annyi történt, hogy az a kevés aranyat is kivonták a dollár mögül (a többi deviza már rég nem volt aranyra váltható.)

Az elektronikus pénzforgalom megjelenése

Az informatika fejlődésével megjelent az elektronikus pénzforgalom, ahol a pénz legnagyobb része már csak elektronikusan van nyilvántartva és a felhasználása is csak elektronikusan történik, bankkártya, vagy bankközi utalások által.

Attól, hogy nem kézzel fogható fizetési ígérvényt (bankjegyet) használunk a fizetésre, ez még ugyanolyan pénz, mint a készpénz. Egy fontos különbség, hogy a bankjegy esetében az állami jegybank fizetési ígérvényét használjuk, míg egy bankkártyás vagy hitelkártyás vásárlásnál egy kereskedelmi bank ígérete a fedezet.

 

 

FORRÁS:https://kiszamolo.hu/